Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,9 százalékkal nőtt 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest – jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: 4,8 százalékkal bővült a GDP tavaly
Fotó: Pixabay

2017-ben 4,1 százalékkal, 2016-ban 2,3 százalékkal nőtt a GDP Magyarországon, a kiigazított adatok szerint 4,4, illetve 2,2 százalékos volt a növekedés.

A tavalyi negyedik negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévi 4,9, illetve 5,2 százalék után.

Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal nőtt a GDP a múlt év negyedik negyedben szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, az első és a harmadik negyedévi 1,3 százaléknál alacsonyabb és megegyező a második negyedévivel.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte:

14 éves rekordnak számít a tavalyi negyedik negyedéves gazdasági növekedés, a negyedéves adatokban 2004 második negyedévében mértek a legutóbb hasonló növekedést.

A gazdaság növekedéséhez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások. Ezen belül jelentősnek mondta a belföldi kereskedelem és a szálláshely-szolgáltatás növekedését.

A nyers adatok szerint 2018 első negyedévében 4,5, a másodikban és a harmadikban egyformán 4,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a növekedés 4,9, 4,7, illetve 5,2 százalékos volt az első három negyedéves adat.

A tavalyi negyedik negyedév részletes GDP-adatait március 1-jén közli a KSH.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Akkor most végül is mekkora volt a növekedés, hiszen naponta újabb számok jelennek meg róla, vagy ez is a csuti reggeli vizetétől függ ???
RonaGyuri
@papa.49: mint azt az utánad böffentő is mutatja vannak olyan bugyuták akik ezt szeretik! =))
papa.49
@RonaGyuri: Látom, de hagyjuk meg neki ezt az édeskés helyzetet, minek próbálnánk meg felvilágosítani, mikor ő ezt a mély fekete SETÉTSÉGET szereti !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.