"Identitásmeghatározó" kampányba kezd a Mi Hazánk Mozgalom, amelynek során ismertetik a párt álláspontját a fontos társadalmi kérdésekben – közölte a párt elnökhelyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A halálbüntetés bevezetésével és "cigánybűnözéssel" kampányol Dúró Dóráék új pártja
Fotó: Youtube

Dúró Dóra közölte: a Mi Hazánk Mozgalom új politikai erőként szeretné a választópolgárok számára egyértelművé tenni, miért van szükség arra, hogy a párt a politikai közélet része legyen. Szerinte ők olyan álláspontot foglalnak el több társadalmi kérdésben is, amit az emberek többsége támogat, ugyanakkor mégsem képviseli azokat egyetlen párt sem.

Szeretnék, ha olyan témákkal is foglalkozna a politika, amit a politikailag korrekt beszédmód eddig nem tett lehetővé – jegyezte meg.

A képviselő hozzátette: nemcsak felhívják a figyelmet a fontos társadalmi kérdésekre, de szakmailag megalapozott, a párt nemzeti elkötelezettségén nyugvó válaszokat is adnak a kérdésekre.

A most induló kampányban szakpolitikai kérdésekre koncentrálnak, például a magyar-cigány együttélésre, az EU-ra, az oktatásra, a honvédelemre, a rendészetre, a családpolitikára és a választójogra. Az egyes témákat a következő hetekben a párt szakpolitikusai és elnökségi tagjai ismertetik majd

- ismertette Dúró Dóra.

Kiemelte: a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László elsőként javasolta a határkerítés megépítését, amit akkor egyetlen párt sem támogatott, végül a kormány megvalósított. Hangsúlyozta: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely szerint létezik "cigánybűnözés"; a harmadik gyermektől minden családtámogatást munkához kötnének, korrupcióellenes ügyészséget hoznának létre, népszavazást tartanának az uniós tagságról és bevezetnék a halálbüntetést.

A politikust kérdezték arról is, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel szerint a Jobbik munkatársa és a párt politikusa "far-hát kommandónak", és "hülye nyugdíjasoknak" nevezte a Jobbik időskorú szimpatizánsait. Dúró Dóra kiemelte, hogy aki tiszteletlenül beszél az idősekről, akár belső ülésen, akár a nyilvánosság előtt, az bocsánatkéréssel tartozik ezért.

Arra a kérdésre, hogy a balliberális ellenzék azt sugallja, a Mi Hazánk Mozgalomban nácik vannak, az elnökhelyettes közölte: korábban már egyértelművé tették, hogy

nem tudnak közösséget vállalni a nácizmussal, de kilépnének a tabuból, amit – mint fogalmazott – elsősorban a balliberális ellenzék hozott be a magyar közéletbe.

Arra a hírre, hogy Franciaországban egy törvénymódosítás nyomán az iskolában nem az apa és anya kifejezéseket, hanem a szülő 1 és szülő 2 elnevezéseket kell használni, Dúró Dóra elmondta: ez természetellenes abszurdum, a "biológiai természetességet és adottságokat nem lehet megkérdőjelezni".

Arra a kérdésre, miért nem álltak ki Demeter Márta mellett, Dúró Dóra elmondta, hogy még nem tudta tanulmányozni az LMP-s képviselő átvilágítási anyagát, így nincs elég információja az ügyben. Jelezte: ha arra az álláspontra jut, hogy nem támogatják Demeter Márta kizárását a rendészeti bizottságból, akkor sem fognak közösen fellépni a balliberális ellenzékkel.

A képviselő egy kérdésre válaszolva elmondta:

nem támogatják, hogy tiszteletdíj-megvonással büntessék az ellenzéki képviselőket a munka törvénykönyve módosításának elfogadásakor tanúsított magatartásuk miatt.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az ellenzéki képviselők magatartása nem volt méltó az országgyűlési képviselőkhöz. Szerinte nem szükséges, hogy külön szabályok vonatkozzanak az országgyűlési képviselőkre: ha garázdaságot követnek el, akkor azok a szabályok vonatkozzanak rájuk, mint más garázdákra.

Dúró Dóra egy kérdésre beszámolt arról is, hogy bár tárgyaltak a MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal is az együttműködésről, szövegszerű megállapodás még nem született. Nem zárta ki, hogy az együttműködés kiterjedjen az EP-választáson túl az önkormányzati voksolásra is.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Ha az ügyszésgég komolyan venné az alaptörvényben foglaltakat, akkor dúróékat be kellene tiltatni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vadsanca
Megosztanék pár gondolatot.
Az egyik.
A harmadik gyermek után, munkához kötné a családtámogatást. Én már az elsőnél! De ez mindenkire vonatkozna! Ez a szociban sem volt másképp. Ennek ellenére magasabb volt a születések száma a maihoz képest.
A másik pedig az, hogy bűnözés van és ezt nem lehet nevesíteni.
A harmadik a halálbüntetés kérdése. Ez az amire nem lehet értelmes választ adni.
Desischado
dórika eltűnhetne a közéletből a bandájával együtt.
kamazuka
Ilyenek még léteznek?
Ezek mennyi neuronnal jönnek a világra?
Ennek a kislánynak nem volt gyerekszobája?
Vagy Ő is az apja f...án nevelkedett?
Grafix69
Ez a Dóra is egy elmebeteg . Faszkalap fasiszta ez is . Nem tudom , ha bevezetnék a halálbüntetést , akkor ő sem húzná sokáig a fasiszta nézetei miatt . Kifejezetten utálom mikor a tv- ben meglátom , olyan faszán tudja mondani a faszságait , hogy még maga is elhiszi .
namihami
Ennek a Kúrónórának nincs egyetlen épeszű sincs a közelében, aki megmutathatná neki a térképen, hogy Európában van? És itt nincs halálbüntetés. Akár tetszik, akár nem.
Hogy lesz-e valahány százalék szavazója? Sajnos, de biztos lesz. Hiszen antiszemitizmus sincs, bár igény lenne rá. És ez a kaszt, iskola és tudás helyett igényli azt a réteget (zsidó, cigány, migráncs, stb.), akit a saját szintjén gyűlölhet. Ha nincs, akkor elfogadja azt akit a Fidesz/Ti Hazátok készen tálal neki.
Hitlerek-orbánok-kúrónórák, csak a nevek valtoznak. Csereszabatos izék...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok