Mezőkövesden betartják a törvényt.

Bűnösnek találta a bíróság azt a súlyosan látássérült férfit, aki még 2017-ben esett át egy szerinte szabálytalanul parkoló autón, most a perköltségen túl 60 ezer forintot is fizetnie kell rongálás miatt. N. Zoltán felháborítónak és abszurdnak tartja az ítéletet.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a bíró közölte, hogy bűnös vagyok. Azt gondoltam, nincs igazság a földön, ha ez velem megtörténhet. Gondolom, az sem növelte az esélyeimet, hogy az ellenérdekelt fél egy rendőr. Ő valamiért hitelesebb a bíróság szemében, mint egy súlyosan sérült ember

- mondta el a Blikknek N. Zoltán.

Megbüntették a vak férfit, aki átesett egy autón

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A férfi vakvezető kutyájával és kisfiával sétált Mezőkövesden két éve, amikor egy véleménye szerint szabálytalanul parkoló Audiba ütközött, amin átesett, mert egyik kezével a gyereket próbálta tartani, másik kezében pedig a kutya póráza volt.

Az egyik kezemmel a kisfiamat fogtam, a másikban a kutya póráza volt. Amikor nekiestem a kocsinak, a póráz belegabalyodott valamelyik alkatrészbe, ami már nehezítette a mozgásomat, közben pedig arra is figyelnem kellett, hogy a gyereknek nehogy baja essen.

Lehet, hogy eközben megsérült az autó valamelyik része, de, hogy én szándékosan nem okoztam kárt, az biztos! Miután sikerült összeszedni magam, a gyereket és a kutyát, hazamentünk, hogy picit leüljünk és megnyugodjunk. A kisfiam nagyon sírt, alig tudtuk a párommal megvigasztalni. Pár perccel később éktelen ordibálást hallottunk, az autó tulajdonosa azt kiabálta, hogy megrongáltam a kocsiját, ezért feljelent

- mondta el az esetet a saját oldaláról zoltán a lapnak. A férfi a történtek miatt mára elköltözött Mezőkövesdről és Budapesten él családjával.

A Blikk szerint a bíróság álláspontja az, hogy az autó szabályosan parkolt, és N. Zoltán szándékosan rongálta meg azt. 

Ha nem állt tilosban az autó, hogyan tudtam én, a vak ember megtalálni és megrongálni? Vicc az egész! A rokkantsági nyugdíjam 70 ezer forint, ebből kell a büntetést kifizetnem

- méltatlankodott N. Zoltán a lapnak.

A Blikknek megszólalt a férfi ügyvédje, dr. Lichy József is:

Óriási tanulság ez az ítélet minden fogyatékkal élő ember számára. A környezet figyelmetlensége miatt még ők kerülhetnek bajba. Sajnos, itt is ez történt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Azért ennél pocsékabb ítéletet bíró nem is hozhatott volna!
Ha a kocsi szabályosan parkol, nem kerül a sétálók útjába!
A rendőr meg szégyellje magát, ha tudja mi az!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
staro2
Valami rosszul fizetett rendőr lehetett, akinek még bent van 600 kifizetetlen túlórája.
Azért van csak Audija.
A vak ember hatvanezre pedig olajcserére kellett.
Nessy
Azért ennél pocsékabb ítéletet bíró nem is hozhatott volna!
Ha a kocsi szabályosan parkol, nem kerül a sétálók útjába!
A rendőr meg szégyellje magát, ha tudja mi az!
Madácsi Pali
Méltatlan az itéletet hozó a birói cimre., de attól még lehet valakinek jó embere.
papa.49
Mezőkövesd a helység neve mindent elmond, a söndör meg vélhetően bősz fütyiszes, azért sikeredett ilyenre az ítélet !!!
sokanvagyunk
Nem tudom... azt is olvastam, hogy a bíróság megállapítása szerint szabályosan parkolt, (és mi van ha nem?) "a látássérült férfi viszont szándékosan rongálta meg a járművet, amikor többször belerúgott."
tudode
Mekkore különbség aközött, aki EGY VAK KOMODORON esik át, és egy VAK a zsernyák járgányán!
Yoda69
A NER lecsap a gyengen es rosszul latokra.
rokker33
Most miért háborog ? Az autó állítólag szabályosan parkolt Ő ment neki és Ő tett benne kárt!! Ráadásul még meg sem várta a tulajdonost, hogy megbeszéljék pedig tudta hogy kárt okozott és inkább tovább állt!Aki gyengénlátó még nem bújhat ki a felelősség alól a kárt vagy a büntetést kikell fizetni ha tetszik ha nem!!!
rokker33
Jah és hogy gondolta, hogy egyedül sétálgatott egy kisgyerekkel meg egy kutyával? Egyik sem tud magára vigyázni az a szülő dolga, hogy a gyerekre odafigyeljen !Látássérültként ez elég nehéz kivitelezni szóval nagyon felelőtlen ember!
Nessy
Egy Audiban 60ezer forintos kár nehezen keletkezik! Mert egy visszapillantó is ennek a többszörösébe kerül.
Lehetett volna annyi tisztesség a rend őrébe, ha már úgyis tudta ki a "tettes", feljelentés helyett elmegy hozzá, és közli,hogy 60ezer forint a kára, fizesse ki! Mert ezt az összeget nem tudja nélkülözni,a családja hó végén a küszöböt fogja rágni!
Szóval emberségből elégtelen kedves rendőr NERtárs!
Lepényleső
Lassan majd csak megérti itt mindenki,hogy az ő igaz világuk mire is megy ki?
Gazságra,mivel lekésték az első betűt az iskolába?
idppp
@rokker33: Maga egy lelketlen hülye barom! Hogy dögölne meg az ilyen ökör, mint maga! Kívánom, hogy járjon úgy maga is, mint a szerencsétlen vak ember, és akkor ugasson fehér bottal a kezében rohadék. mocskos állat!
desiro
@rokker33: Azért van a kutya hogy vezesse, de miért nem sétálhat a gyermekével?
Te agyalágyult fideSS náci barom. Remélem lesz tapasztalatod a vakságról, és mellé kívánom a siketséget is, mert az a vakok szeme.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.