A nemsokára kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke hamarosan elérheti a 10 ezer milliárd forintot – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az Enmech Hungary Kft. beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy

az autóipari alkatrészgyártó Enmech Hungary Kft. 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Kulcsfontosságúnak nevezte az ehhez hasonló beruházásokat, a második és harmadik körös beszállítók magyarországi fejlesztéseit.

A Enmech gyárbővítése azért is különösen jelentős, mert az önvezető autók és az elektromobilitás piacán erősíti a magyar autóipar pozícióit

- hangsúlyozta.

Az ágazat tavaly csaknem 8500 milliárd forintot termelt és 172 ezer munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon

- mondta a miniszter.

Szijjártó: hamarosan elérheti a 10 ezer milliárd forintot a magyar autóipar éves teljesítménye

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Wolfgang Bochtler, a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója koccint, balról Szűcs Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője a japán tulajdonú Enmech Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. február 15-én. Az autóipari alkatrészgyártó cég 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a legalább 250 új munkahelyet teremtő beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A japán tulajdonú vállalat beruházása alkalmából Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődése méltó a diplomáciai kapcsolatfelvétel 150-ik évfordulójához.

A távol-keleti szigetország a magyar élelmiszeripar egyik legfontosabb vásárlója és a legnagyobb ázsiai befektető, a Magyarországon működő 160 japán vállalat 27 ezer munkahelyet teremtett, a két ország kereskedelmi forgalmának értéke tavaly elérte a 2,5 milliárd dollárt.

A miniszter üdvözölte, hogy Japán és az EU szabadkereskedelmi egyezményével létrejött a világ legnagyobb, csaknem 635 milliós lélekszámú piaca, hiszen – mint mondta – az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a magyar vállalatok nemzetközi szinten is versenyképesek.

Magyarország és Közép-Európa a kontinens növekedésének motorja, ezért nem véletlen, hogy a csúcstechnológiát fejlesztő távol-keleti cégek egyre több beruházást hoznak ide – tette hozzá.

Az Emnech anyavállalatának európai vezetője közölte, hogy az új üzem termelése októberben indulhat el. Wolfgang Bochtler, a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója hozzátette, hogy a Pest megyei üzem többek között akkumulátorokhoz és önvezető autók szenzoraihoz készít majd alkatrészeket és fejlesztési feladatokban is számít a magyar munkavállalókra. A vállalatcsoport világszerte 21 ezer embert foglalkoztat, forgalma eléri 3,2 milliárd dollárt évente, világszerte 18 gyárat üzemeltet.

Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) közölte, hogy a közlekedési összeköttetések fejlesztése erősítheti a környék tőkevonzó képességét, gazdaságfejlesztési szempontból Budapest déli része és a közeli települések az ország kiemelt területei közé tartoznak.

Az Enmech Hungary Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 12 milliárd forintot meghaladó bevételt ért el bel- és külföldi értékesítésekből, adózott eredménye több mint 214 millió forint volt.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Milyen magyar autóiparról beszél a magyar zseléipar fellendítője?Azért,mert még (egyelőre) itt van az audi,a BMW,a suzuki,és az opel.Kérdem szeretettel,melyiket gondolta magyarnak a kakadu?Magyarország egy nagy összeszerelőműhely.Ha ezek közül valamelyik elcuccol innen,az igencsak meg fog látszani a GDP-n
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
olivér
Nagyszerű teljesítmény,így tovább!
lusta
Lemaradtma valamiről? Újból van magyar autó?
Clavigo
@olivér: Aha...Gondolom,,a nemzethhyy magyar autómárkákról van szó,,,nem pedig az ideiglenesen itt tanyázó,vérszopó multikról... akiknek a zoccóó munkaerőt biztosítja kegyes Urunk,,és nemzethhy Dalárdája. Apropó,,,szabaccságharcolunk még,,,vagy már győztünk ?? Mi újság a " frontokon " ,,nertárs ?
olivér
@Clavigo: Első kézből tudom,hogy ezek igen sok embernek jelentenek biztos,kiszámítható,bejelentett jövedelmet, megélhetést.Lehet zúgolódni a jelenlétük ellen,de ez nem realitás.
Clavigo
@olivér: Értem...Orbán elvtárs ,,multik elleni szabaccságharcáról,,ha beszámolnál...Hol tartunk,,?? Győztünk már ? Vagy jelenleg nem aktuális a zúgolódás,,a jelenlétük miatt ??
tudode
Olyasmi ez a BAZI NAGY TELJESÍTMÉNY, hogy más tollával ékesKEDIK a külizé ahelyett, hogy egy BÁRMILYEN KERESKEDELMI tárcát gányolnának össze a "volt" fiatal demokraták ehelyett a Fideritas tején nevelkedő, a szezon összekeverő FAZONNAL!
.
Maszkányi, Maszkanyi NEM LEHET itt kérem mászkányi a nyílászárókon ki-, be:
.
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo
.
Külön is megköszönte a STÁB oszLOPOS TAGJÁNAK:
.
www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE
.
Oszt később már másképpen:
.
www.youtube.com/watch?v=TRsDCJ5GVwY
.
A kérdés ELRONTOTTÁK-e vagy mi a BU BÁNAT VAN fiatalok!
.
Egyáltalán átlátják a FIATALOK ezt a ZÜR ZAVART!
csipetke
Milyen magyar autóiparról beszél a magyar zseléipar fellendítője?Azért,mert még (egyelőre) itt van az audi,a BMW,a suzuki,és az opel.Kérdem szeretettel,melyiket gondolta magyarnak a kakadu?Magyarország egy nagy összeszerelőműhely.Ha ezek közül valamelyik elcuccol innen,az igencsak meg fog látszani a GDP-n
csipetke
@olivér: 12:48 Kedves sikari! Senki nem a jelenlétük ellen zúgolódik,olvass figyelmesen,hasznodra fog válni.A magyar autóipar elnevezés miatt írunk,ugyanis ez nincs.Vannak viszont összeszerelő-műhelyek,de attól ez még nem magyar autóipar.
csak úgy....
Audi, Mecedes, Suzuki a Magyar autóipar? Nélkülük Porsche vónátok kakadu,de ezek mitöl magyarok?
csak úgy....
@csak úgy...: Szijjártó szerint,ha a kutyám a kertjébe piszkít,akkor az övé a kutya!?
advocat
Akkor is csak egy összeszerelő üzem vagyunk!!! Petike! Okosodj, és ne nézz butának!
kokopelli
@advocat: ...és azt sem tudja a "szúnyogcsődör",hogy az autógyárak nem állami kézben
vannak a németeknél,mert a tartományok is csak részvényt vehetnek,az egykori alapítók ma
élő rokonai mint többségi, főrészvényesek bólintására ill. egyeztetésével!!!
Eladott Ország
Mindezt Európa egyik legszarabb fizetése mellett. Elmentek ti a 3,14csába, szarházi, parazita bűnbanda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.