A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Kövér László házelnököt, adjon engedélyt az ellenzéki pártoknak a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.

Oláh Lajos országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy december 12-én, amikor a parlament többek között a munka törvénykönyvének módosításáról döntött, a szavazógépek képviselői kártya nélkül is működtek.

Ez a trükkös szavazás napja volt

- fogalmazott az ellenzéki politikus.

Kijelentette:

amennyiben Kövér László visszautasítja a DK kérését és nem engedi auditáltatni a rendszert, akkor az annak beismerése, hogy csalni lehet a parlamenti szavazórendszerrel.

Felmerül az a kérdés is, hogy eddig hányszor hibásodott meg a rendszer úgy, hogy arról az ellenzéki képviselők nem is tudtak – tette hozzá.

Oláh Lajost kérdezték arról, hogy Philippe Lamberts, az európai zöldek képviselőcsoportjának társelnöke kedden azt mondta az Azonnali.hu nevű portálnak, hogy az Európai Zöld Párt európai parlamenti frakciója kizárja az LMP-t, amennyiben együttműködnek a Jobbikkal. Ha valakinek kizárástól kell félnie, az a Fidesz, hiszen látható, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásakor a néppárti képviselők többsége a Fidesz ellen szavazott – mondta válaszként.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Facebook/DK

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Előre borítékolom, ha egyáltalán lesz vizsgálat, a tökéjetes működést. Hiszen éppen ez a tökéletes működés. Ezen az elven alapult a 2/3 is. És az összes eddigi és ez utáni győzelmük elve és főleg gyakorlata.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Majd a csúti despota eldönti, hogy lehet e a parlament elektronikus szavazógépeinek és az azokat működtető rendszernek az átvizsgáltatására.
p.coldline.hu/2017/06/13/2564907-20170613-qUV7Vr.jpg
Nessy
A teljes kormányfrakciót, egyenként akarják átvizsgálni?
namihami
Előre borítékolom, ha egyáltalán lesz vizsgálat, a tökéjetes működést. Hiszen éppen ez a tökéletes működés. Ezen az elven alapult a 2/3 is. És az összes eddigi és ez utáni győzelmük elve és főleg gyakorlata.
egyember
Ha kiderül(ne), hogy hibás, akkor hoznak egy törvényt, hogy ez a helyes működés.
(Mint a magyar útjavítási módszernél: ÚTHIBÁK!)
tudode
Annak a SZAVAZÁSI KÁOSZNAK az lehet a tanulsága, hogy ezek a FASZENTEK ha egy ilyen egyszerű helyzetben nem találják fel magukat, akár természeti katasztrófa, vagy Magyarországot esetlegesen elérő más Isten verésével mit kezdenének!
.
Az ÉLET ISKOLÁJÁBAN bukó!
silber13
Avérükben van !a csalás, hazudozás! Nem csodálkoznék,ha sok disznóság kiderülne a berendezésről.
silber13
@durbincs: :-)))))))))) és még_ )))))))))))))))))))))))))))
silber13
Ha ez beigazoló.dik, , akkor egyéb aljasságra is képesek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.