Az embereket nem lehet örökké a félelmeikhez láncolni: egy idő után a jövőjükről, munkájukról akarnak beszélni, legalábbis egy demokráciában – erről beszélt Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) szocialista alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken este.

Timmermans az ATV-ben: találkozna Nagy Blankával, az EP-választáson a szolidaritás és a nacionalizmus között kell döntenünk

Nagy Blankával is találkozna

Timmermans szeretne találkozni Nagy Blankával – írta meg a Népszava. Az ATV-s Krug Emília kérdésére válaszolva a politikus kifejtette:

„Bárhova megyek, bármelyik tagállamba, mindenhol találkozunk fiatalokkal, hiszen a fiataloké a jövő. Fiatalokkal beszélek, diákokkal, iskolásokkal. Ők a jövő”.

Szerinte a fiataloknak megvan a joguk, hogy felszólaljanak különböző fórumokon, erre pedig ösztönözni kell őket.

A béremelés lenne a megoldás

Egész Európában eljött a változások ideje, jobban akarnak élni az emberek, és nekünk szocialistáknak van ezzel kapcsolatos üzenetünk, ezzel fogunk kampányolni – mondta Frans Timmermans, aki az EP-választáson az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje.

Ha egy országban kevés a munkaerő, akkor nem a heti egy plusz munkanap a megoldás, hanem a béremelés, hogy a magyar munkás is kereshessen annyit, amennyit egy más országban dolgozó. Az Audi-gyárban is megemelték a béreket a sztrájk után

- mondta az európai szocialista politikus.

Nincs elfogadható indok arra, hogy Magyarországon lényegesen kevesebbet keressenek, miközben a megélhetési költségek már a nyugatihoz hasonlóak – mutatott rá.

Az európai adófizetőknek joguk van tudni, hogy mire költik a befizetett adójukat

A jogállamisági kritériumok és az uniós támogatások összekötése Frans Timmermans szerint helyes, mert ha romlik a jogállamiság állapota, akkor a korrupció is nagyobb,

az európai adófizetőknek pedig joguk van tudni, hogy mire költik a befizetett adójukat.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor már harmadszor kapott kétharmados felhatalmazást a parlamenti választásokon, az európai politikus úgy reagált: ezt tiszteletben kell tartani, ugyanakkor még ez a többség sem hatalmaz fel senkit, a törvények és az európai szabályok megsértésére.

A májusi EP-választás kapcsán Frans Timmermans elmondta: ez lesz a legérdekesebb, amióta 1979-ben megtartották az első közvetlen EP-választást.

Európa szíve a tét. Az a kérdés, hogy az európaiak a kollektív szolidaritás, vagy a nacionalizmus alapján állnak

- szögezte le.

"Ti európaiak vagytok. Szükségünk van rátok." – fogalmazott az európai szocialista politikus.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az európai szocialisták nem működnek együtt a szélsőjobbal.

Soros "jobbkeze"?

Arra a kérdésre, hogy mikor találkozott utoljára Soros Györggyel és miről beszéltek, az EB alelnöke elmondta: néhány hónapja, és mindig ugyanarról beszélnek, hogy mi történik Európában.

Sok emberrel találkozom, ő az egyik

- jegyezte meg az Egyesült Államokban élő üzletemberről.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy Orbán Viktor szerint Soros György állította a "bevándorláspárti hadak élére", az EB alelnöke úgy reagált: őt az európai szocialista pártok állítottak a posztjára, nem Soros György.

Van, akinek úgy kellenek az ellenségek, mint az oxigén, de nem nekem – jegyezte meg Frans Timmermans.

(Timmermans-t a kormánymédia gyakran Soros György "jobbkeze" néven emlegeti.)

(MTI, atv.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Timmermannak igaza van. Ez az europai valasztas sorsdonto lesz Europa es talan a vilag szamara is. Ha a szelsoges nacionalista partok kerulnek tobbsegbe, akkor az az Unio szeteseset fogja hozni. Az Euro csodjet. A demokratikus vilagrend megrenduleset, es talan nem tulzok, ha egy 3. vilaghaboru eljovetelet is. Ezert kell elmenni szavazni, az olyan fasiszta szellemu partok ELLEN mint a fideSS is.
Ha a liberalis demokracia marad folenyben, akkor van esely az Unio egybentartasara, sajnos Magyarorszag nelkul, hacsak nekunk sikerul ezt a maffia kormanyt valahogy levakarnunk magunkrol.
Yoda69
Timmermannak igaza van. Ez az europai valasztas sorsdonto lesz Europa es talan a vilag szamara is. Ha a szelsoges nacionalista partok kerulnek tobbsegbe, akkor az az Unio szeteseset fogja hozni. Az Euro csodjet. A demokratikus vilagrend megrenduleset, es talan nem tulzok, ha egy 3. vilaghaboru eljovetelet is. Ezert kell elmenni szavazni, az olyan fasiszta szellemu partok ELLEN mint a fideSS is.
Ha a liberalis demokracia marad folenyben, akkor van esely az Unio egybentartasara, sajnos Magyarorszag nelkul, hacsak nekunk sikerul ezt a maffia kormanyt valahogy levakarnunk magunkrol.
Desischado
@Yoda69: Megijedtem, mert ezek szerint nem vagyok paranoiás, én is így látom. Valahogy kisértetiesen hasonlít a nácik hatalomra jutására, ott is voltak, akik meglátták a veszélyt, de senki sem vette komolyan, hogy hitler veszélyes, csak amikor már késő volt. Remélem, most több eszünk lesz!
justhpeter
@durbincs: @Shikari: remélem néztétek Timmermans Urat ! Ebből az interjúból tanulhattatok.
Eriksson
Aszongya ez a jóember: "Sok emberrel találkozom, ő az egyik". Vajon mit szólna Soros úr ha tudná, hogy pártfogoltja őt egy akárkinek, bárkinek titulálta? Holott ő egy korszakalkotó EGYÉN. Így, csupa-csupa nagybetűvel.
Eriksson
Aszongya ez a jóember: „Bárhova megyek, bármelyik tagállamba, mindenhol találkozunk fiatalokkal, hiszen a fiataloké a jövő. Fiatalokkal beszélek, diákokkal, iskolásokkal. Ők a jövő”.
Csak a Népszava mondta, hogy találkozni szeretne a mi Blankánkkal.
Ha meg igaz, akkor minden ellenszenvem az illető úré. Az már pedofília, s nem politika.
desiro
@Eriksson: Ezt magyarázd el a szerpapa barátodnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.