Bekérették a budapesti svéd nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a svéd szociális ügyekért felelős miniszter Magyarországot bíráló megjegyzése miatt - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.

Egy Twitter-poszt hangneme miatt Szijjártó bekérette a budapesti svéd nagykövetet

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Annika Strandhäll svéd szociális ügyekért felelős miniszter azt a megjegyzést tette közzé a Twitteren, hogy "riasztó, ami Magyarországon történik."

Most azt akarja Orbán, hogy több "igazi" magyar gyermek szülessen. A politika bűzlik a '30-as évektől, és jobboldali populistaként ködösíteni kell, hogy ez a fajta politika milyen következményekkel jár arra az önállóságra nézve, amiért a nők küzdöttek"

- írta

A külügyminiszter közölte:

megengedhetetlen az a hangnem, amelyet a svéd miniszter használt.

A tárcához bekéretett nagykövetnek elmondták, hogy

elfogadhatatlannak tartják a svéd miniszter kijelentését.

A diplomata a magyar álláspontot tudomásul vette, és ígéretet tett, hogy továbbítja – mondta a miniszter.

Megerősítette, hogy a svéd és a magyar kormány hozzáállása ellentétes.

Magyarország a családokra költi a pénzt, Svédország pedig a migránsokra

- közölte Szijjártó Péter.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A világszínvonalú magyar hiszti koronázatlan királyának egyébként folyamatosan munkát adnak. A fidesz-kormány mondanivalója soha, egyetlen percig nem mutatott túl ezen a faék szintjére leegyszerűsített, ostoba, dichotomizáló érvelésen, abban semmi meglepő nincs, hogy a hazabeszéléshez, a kemény mag hergeléséhez a migráns bűvös szó tökéletesen elegendő. Az viszont ne kerülje el senkinek a figyelmét, pláne azoknak a figyelmét ne kerülje el, akik vasárnap szinte zokogtak az ingyentízmilliók ígéretétől, hogy alig pár nap alatt kiderült: egyre kevesebben fogják tudni igénybe venni a megfelelő mértékű szaporodás ösztönzésére belengetett milliókat. Remélem, senki nem értette félre: a kormányzati nagylelkűség csak a 2019. július 1. után megszületendő gyermekekre érvényes. Vagyis akinek már most is van 2-3 gyermeke, az ne örüljön további háromnak kell életet adni ahhoz, hogy a teljes, 3 gyerek után járó, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosultságot szerezzen. Akinek a gyereke június 30-án született meg, az így járt. És akkor arról még nem is beszéltünk (Orbán sem törekedett világossá tenni), hogy mi történik, ha mégsem születik meg öt éven belül az ígért gyerek. Semmi nem történik. Piaci kamatozásúvá válik a hitel, és vissza kell fizetni az első öt év kamattámogatását is. Ez több millió forintra rúghat, a piaci kamatozás mértéke pedig nem ismert, hiszen a hitel típusáról sincs információ. A kamatmentes hitel felvételéhez szükséges három éves munkaviszony pedig már tényleg szóra sem érdemes. Hát így mennek a dolgok Csodaországban, mire minden részletet kiagyalnak az elvtársak, ki fog derülni, hogy egy szűk, vállalkozó kedvű rétegen kívül senki más nem felel meg a feltételeknek. Szakértők szerint ez már most is borítékolható: az Orbán által beharangozott kedvezményesen felvehető 10 millió forintos hitel a lakosság mindössze 0,5-1 százalékát érintheti. A szemfényvesztés megvolt, a valóságot meg majd addig hajlítják, ameddig kettétörik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Így kell ezt csinálni egy zseniális külügyminiszternek! Nem úgy van ám az, hogy csak úgy világba kiabálva bírálják a geniussza nemesult nemzetvezetot! Ezt csak neki szabad! Csak vissza kell olvasni, miket terjeszt roluk a "közszolgálati" lakajcsapat, és hogy tetszik ez Orbannak, és zserevagott kézzel állva vigyorogva helyesel!
Eladott Ország
A világszínvonalú magyar hiszti koronázatlan királyának egyébként folyamatosan munkát adnak. A fidesz-kormány mondanivalója soha, egyetlen percig nem mutatott túl ezen a faék szintjére leegyszerűsített, ostoba, dichotomizáló érvelésen, abban semmi meglepő nincs, hogy a hazabeszéléshez, a kemény mag hergeléséhez a migráns bűvös szó tökéletesen elegendő. Az viszont ne kerülje el senkinek a figyelmét, pláne azoknak a figyelmét ne kerülje el, akik vasárnap szinte zokogtak az ingyentízmilliók ígéretétől, hogy alig pár nap alatt kiderült: egyre kevesebben fogják tudni igénybe venni a megfelelő mértékű szaporodás ösztönzésére belengetett milliókat. Remélem, senki nem értette félre: a kormányzati nagylelkűség csak a 2019. július 1. után megszületendő gyermekekre érvényes. Vagyis akinek már most is van 2-3 gyermeke, az ne örüljön további háromnak kell életet adni ahhoz, hogy a teljes, 3 gyerek után járó, akár 10 milliós kamatmentes hitel elengedésére jogosultságot szerezzen. Akinek a gyereke június 30-án született meg, az így járt. És akkor arról még nem is beszéltünk (Orbán sem törekedett világossá tenni), hogy mi történik, ha mégsem születik meg öt éven belül az ígért gyerek. Semmi nem történik. Piaci kamatozásúvá válik a hitel, és vissza kell fizetni az első öt év kamattámogatását is. Ez több millió forintra rúghat, a piaci kamatozás mértéke pedig nem ismert, hiszen a hitel típusáról sincs információ. A kamatmentes hitel felvételéhez szükséges három éves munkaviszony pedig már tényleg szóra sem érdemes. Hát így mennek a dolgok Csodaországban, mire minden részletet kiagyalnak az elvtársak, ki fog derülni, hogy egy szűk, vállalkozó kedvű rétegen kívül senki más nem felel meg a feltételeknek. Szakértők szerint ez már most is borítékolható: az Orbán által beharangozott kedvezményesen felvehető 10 millió forintos hitel a lakosság mindössze 0,5-1 százalékát érintheti. A szemfényvesztés megvolt, a valóságot meg majd addig hajlítják, ameddig kettétörik.
Pági
Ezt a fickót is bekérethetné már valaki!
arcmás
"Most azt akarja Orbán, hogy több "igazi" magyar gyermek szülessen. A politika bűzlik a '30-as évektől, és jobboldali populistaként ködösíteni kell, hogy ez a fajta politika milyen következményekkel jár arra az önállóságra nézve, amiért a nők küzdöttek"

Tökéletesen igaz!
Megértem a '30-as évezést is, de inkább '50-es éveket mondtam volna.
namihami
Íme, itt a perdöntő bizonyíték arra, hogy úr(nő)nek születni krll, a paraszf meg terem, mint a gomba.
És a mi kofmányunk bátran állíthatja, hogy egy egész gombapincészet veszett el bennük, a Legoführerünkkel az élen.
Nessy
A mimóza lelkét külügyérünknek! Ő mindenki sértegethet, zsarolhat, mindenki belügyeibe beleütheti az orrát, de a gazdit védi utolsó leheletéig! Különösen akkor van vérig sértve, amikor igazat mondanak, írnak Orbánról és kormányáról!
dr. prédikátor
Gunárnyakú zselés kakadú!Mégis, mi a faszt képzelsz te magadról???Ha megmondják az igazat akkor meg vagytok sértve??? Húzzál el te is az anyádba te geci fasz!!!
Yoda69
Ilyan az amikor faj az , ugye szargyarto?
Qqberci
@Pági: Ki kellene közvetíteni a dunaharaszti disznókefélőhöz...
namihami
@Qqberci: Nem hiszem, hogy képes lenne a Petit cerkavégre kapni, még a disznó után se. Annál azért még a parasztjába is több jóérzés szorult.
Lehet, hogy igazi Fidesz-szavazó (lásd a többit is), de a Petire fanyalodni, na neeee, az már mégiscsak...
Arra már csak a vérbeliek, mint pl. a Bolgár György fideszes tanítónénije. (aki hallotta, az érti, miről beszélek) Annak még bejönnek a vikik, petik, sziszik...
Jozefina
Legalább találoztak. Egyébként úgy sem társalognának!!!
tudode
Nem csak valahol, igazsága van a svéd nagykövetnek, mivel MÉG EBBŐL a KULIPINTYÓBÓL IS emigráltak képesek boldogulni Svédországban!
.
Oly annyira, hogy pár év múlva SAJÁT, padlófűtéses otthonban élhetnek, a gyermekek élvezik azokat az előnyöket, mint amely megilleti a svéd gyermekeket, több nyelven tanulnak, ingyér, stb. stb.
.
Szégenletes amit ezek a BENNSZÜLÖTT méltóságok művelnek akkor, amikor a fiatal úgy hagyják itt ezt a bizonytalan, kilátástalan KIRAKAT POLITIKUSOKAT, mint a szél.
Lepényleső
Sajnálatos módon az észrevétel hűen tükrözi a jelen állapotok egyikét? A volán nevében
talán a bőrdíszművesnek például ezért is szúrja a szemét?
advocat
"Magyarország a családokra költi a pénzt, Svédország pedig a migránsokra." Ez meg a svéd vélemény bírálata! Ezért nem kell diplomáciai hisztit kivágni! Hogy Péterke erre képes, az más. Természetesen a kivétel azokkal akik kötvénnyel jöttek ide. Meg Orbán titokban befogadta. És ezt a svédek is tudják. De tesznek ránk. Hogy finom legyek.
simmering73
"Magyarország a családokra költi a pénzt, Svédország pedig a migránsokra - közölte Szijjártó Péter."
Na prüntyike, erre most a svéd külügyminiszternek kellene bekéretni a magyar nagykövetet. Csak ők nem olyan tajparasztok, mint ti vagytok.
Gauntlet
@simmering73: Hát igen, Skandinávia kb 150 évvel előrébb van, a középkori parlamentbe például a parasztokat is meghívták (!!!)
libellle
Na reméljük, hogy a Schwed nagykövet vegigtudja halgatnia a felkegyelmüt annelkül, hogy elnevetné magat. Szegény Követ micsoda konzentraciora lesz szüksége.
Desischado
Kisül a szemem a szégyentől. Remélem a nagykövet úr nem fogja azt gondolni, hogy minden magyar akkora barom, mint futsalos pétör!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.