Virágot akart lopni, rablás lett belőle. A kecskeméti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Így lett durva rablási ügy három cserepes növény ellopásából

2018. április 12-én 13 óra körül egy ismeretlen megjelent egy kecskeméti társasházban. A rendelkezésre álló adatok szerint a lépcsőházból eltulajdonított három cserepes növényt közel 20.000 forint értékben. Az egyik lakás tulajdonosa a férfit meglátta, és felszólította, hogy hagyja ott a virágokat és távozzon. Az ismeretlen a felszólításnak nem tett eleget, az idős embert könyökével félrelökte, és a növényekkel együtt menekült. A sértett utána ment, a tettes ekkor megpróbálta megütni – miközben fenyegette –, aminek hatására áldozata hagyta őt távozni.

A növények eltulajdonítását egy nő is észlelte, aki a lépcsőház bejárati ajtajánál próbálta feltartóztatni a tettest. A férfi őt is ellökte, aki az erőfölény miatt nem ellenkezett tovább, így az ismeretlen a virágokkal együtt elmenekült.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján az asszony és az idős férfi – a dulakodás eredményeként – könnyű sérülést szenvedett.

A kecskeméti rendőrök rövid időn belül beazonosították, és még éjfél előtt elfogták R. Bélát, akit kihallgatását követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók a férfit további négy bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Kiderült, hogy a gyanúsított a rablást megelőzően ugyanabból a lépcsőházból még aznap másik két lakó virágát is eltulajdonította. Ugyanekkor egy másik közeli társasház folyosójáról használati cikkeket lopott, és a tárolóból is megpróbált értékeket magával vinni.

A helyi gyanúsított ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Monndjuk R. mint Rostás? Egyem a lelkét, hogy mindenáron díszítgetni akarta a kis lakását.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.