Az LMP azt szorgalmazza, hogy mindenkinek, aki családtagját otthon ápolja, járjon az emelt összegű otthonápolási díj.

Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a kormány "nagyon helyesen" megemelte a gyermekek otthonápolása után járó díjat, a problémát ezzel nem oldotta meg, mivel kimaradtak ebből azok, akik például szülőt, nagyszülőt látnak el.

A politikus szerint, ha a kormány ennyit foglalkozik a demográfiai helyzettel, tudomásul kell vennie, hogy a társadalom öregszik, egyre több idős ember egyre tovább él, és jelentős részük kiszorul majd az intézményi ellátás keretei közül.

Az LMP azt javasolja az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy a nagyszülős gyed mellé a gyermekápolási díjat is igénybe lehessen venni, valamint azt, hogy utóbbit a nyugdíj mellett is kapni lehessen. Ez a párt véleménye szerint nem róna jelentős terhet a költségvetésre. Jelezte, hogy ez a téma is fontos része lesz az LMP tavaszi parlamenti munkájának.

Kérdésre válaszolva a politikus közölte, érti, hogy a Fidesz most Frans Timmermanst, az Európai Bizottság alelnökét támadja, aki az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje az európai parlamenti (EP) választásokra, mivel Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakció- és EP-választási csúcsjelöltje ellen nehezen tudnának kampányolni, hiszen egy európai pártcsaládba tartoznak.

Ungár Péter reagálva Philippe Lambertsnek, az európai zöldek frakciója társelnökének azon kijelentésére, hogy kizárják az LMP-t, ha összefog a Jobbikkal, azt mondta: a társelnök nem rendelkezik kellő információval a magyar helyzetről ahhoz, hogy ilyen kijelentéseket tegyen.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.