Komjáti Imrét a gyülekezési joggal való visszaélés miatt büntették meg. A rendőrségi határozat szerint az MSZP alelnökének ötvenezer forintot kell fizetnie, vagy tíz napra börtönbe kell vonulnia, vagy hatvan óra közérdekű munkát kell végeznie. A lehetőségek közül a közmunkát választja Komjáti. 

Gyülekezési joggal való visszaélés miatt büntették meg az MSZP alelnökét, Komjáti Imrét. Komjáti az egyik tavaly decemberi tüntetésen be akart menni a rendőrsorfallal elzárt Kossuth térre. Komjáti nekiment a sorfalnak, később azt állította, a rendőrök a földre teperték, azonban a BRFK ezt végül nem látta bizonyítottnak.

A jelenetet a HVG vette fel. Ebből kiderült, Komjáti valóban nyomakodott a rendőrökkel, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a Kossuth térre jusson, de nem teperték a földre – írja a lap.

A jelenet a 24.hu oldalán is megnézhető:

Komjátit így 50 ezer forint megfizetésére, vagy az ennek megfelelő 60 órányi közmunkára ítélték.

Komjáti kedden tette közzé a rendőrség levelét a Facebook oldalán. A posztban azt írta:

Kiszabták rám a büntetést a december 8-i Kossuth téri áttörés miatt. Eldönthetem, hogy 60 órát dolgozom közmunkán, vagy 10 napra lecsuknak. A diktatúra falában a félelem a habarcs! Márpedig én nem vagyok hajlandó félni! Ezektől!? Borsodi melós gyerek vagyok, nem ijedek meg a “dicsőséges nagyuraktól".

A politikus a Magyar Hangnak azt mondta, valószínűleg közmunkára megy. Le is ülné a büntetést, de ezt nem akarja megtenni a családjával.

Semmiképpen nem fizetek, ezeknek egy fillért sem, még azt is ellopnák a végén

– fogalmazott a lapnak Komjáthi Imre.

Forrás: Magyar Hang, HVG, Mérce

Címlapi kép: Videó/24.hu

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
A következő ki-bebaszott birka békemenet egy alkoholista diktátorért, az mennyire fogja sérteni - a jó érzésen kívül - a gyülekezési jogot?
Eladott Ország
@Pegero: tegnap 22:55; Második legszegényebb Magyarország az EU-ban.
hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban
Összehasonlították az életszínvonalat, már Románia is lehagy minket. Így elég távolinak tűnik, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma. ( A bűnözőnek és politikai prostituáltnak már régen a börtönben kellene rohadnia)
hvg.hu/gazdasag/20181214_Eurostat_a_masodik_legszegenyebb_nep_a_magyar_az_EUban
Macskaszem
Ezeket a büntetéseket arra találták ki, hogy elmenjen az emberek kedve meg bátorsága a lázadástól.
Eladott Ország
@Pegero: Az hogy Magyarország az EU második legszegényebb országa az tény, melyet nem csak a hvg állít, hanem nemzetközi lapok is, EUROSTAT, euronews , stb. hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban.
Az Euronews egy többnyelvű, páneurópai hírcsatorna, amely az adását 1993 januárjában kezdte meg. A 24 órás televízió egyidejűleg tizenegy nyelven érhető el: arab, angol, francia, görög, német, olasz, spanyol, portugál, orosz, török és magyar nyelven. Úgyhogy a fidesz hazugságoknak hamarosan vége lesz, a közpénztolvajok megérdemelt helye értelemszerűen a börtön lesz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.