A Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) eddigi elnökének és alelnökének szavazott bizalmat a szervezet tisztújító kongresszusa csütörtökön, a két vezető szélesebb körű összefogást, még határozottabb fellépést ígért – tájékoztatta az érdekképviselet az MTI-t.

Kordás László 2015 óta vezeti a szövetséget, most másodszor kapott bizalmat. Az alelnök ismét Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség elnöke lett, aki szintén második ciklusát kezdheti meg ezen a poszton.

A közlemény szerint Kordás László a küldöttek előtt hangsúlyozta: az utóbbi hónapok eseményei igazolják, hogy jó úton járnak, és megváltoztathatják az érdekképviseletekről egyesekben kialakult kedvezőtlen képet. Az elnök még dinamikusabb, határozottabb fellépést ígért a munkavállalók érdekeinek képviseletében.

Megválasztották a felügyelőbizottság elnökét és tagjait, valamint a 18 elnökségi tagot is. A kongresszuson elfogadták az elnökség elmúlt négy évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót, valamint a felügyelőbizottság jelentését, illetve a Maszsz következő négy évre szóló, a Társadalmi nyitás programja dokumentumot is.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.