Dobrev Klára vezeti a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listáját.

A döntést a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Molnár Csaba kérdésre közölte:

Dobrev Klára (Gyurcsány Ferenc pártelnök felesége) a DK alapító tagja, és soha nem volt kérdéses, hogy alkalmas a politikusi szerepre.

A DK helyi szervezeteinek vezetői, szavazói és támogatói pedig "hatalmas nyomást" fejtettek ki annak érdekében, hogy vállaljon ilyen szerepet – tette hozzá, megjegyezve: Dobrev Klára ezt korábban visszautasította, de a tavalyi parlamenti választás után úgy gondolta, hogy ideje eleget tenni a kérésnek.

Molnár Csaba ismertette a választási lista első tíz helyén szereplő neveket. A második helyen ő maga áll, őt Rónai Sándor, a DK szóvivője, Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetének a vezetője, Horváth Jácint, a párt nagykanizsai önkormányzati képviselője, Eörsi Mátyás jogász, Ráczné Földi Judit székesfehérvári önkormányzati képviselő, Sebián-Petrovszki László pártigazgató, Glázer Tímea győri önkormányzati képviselő, valamint Király Miklós egyetemista követi.

Niedermüller Péter, aki jelenleg szintén EP-képviselőként dolgozik, úgy döntött, hogy nem vállal egy újabb uniós ciklust, ezért nem szerepel a listán – közölte Molnár Csaba. Hozzátette, hogy a politikus továbbra is a párt alelnöke marad és ő felel majd a DK külpolitikájáért.

A további helyekről később döntenek – jelezte.

A politikus a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:

az EP-választásnak történelmi tétje van Magyarország és az egész EU szempontjából.

Az egyik oldalon azok a politikai erők állnak, akik erős, egységes Európát akarnak, akik az európai egyesült államok létrehozásában látják a jövőt. A másik oldalon állnak az "Orbán-félék", akiknek az az egyetlen céljuk, hogy minden egyes "ellopható eurót kiszedjenek" az unióból, és amikor felelősséget kellene vállalniuk, akkor akadályozzák az európai együttműködést – jelentette ki.

Molnár Csaba kérdésre elmondta, kifejezetten csalódottak lennének, ha a tavaszi EP-választáson nem szereznének újra legalább két mandátumot.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Facebook

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Jó döntés. Morvai hisztizései után legalább lesz művelt nő is ott magyar színekben!
(Bár szerintem nem megy ki.)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@menekült: Azt már elismertem fentebb, hogy Klára ellen jelenleg még "semmi negatívumot nem lehet felhozni".
Jó lenne, ha előrébb lépne a pártjukban, mert lenne a kormánypártnak egy komolyan vehető ellenzéke. Ez javítaná a Fidesz nemzetközi megítélését is.
magyarbakancs
@namihami: Iróniának,szarkazmusnak szántam.
De egy poltikaipárt ne legyen családi vállalkozás.
Mi a fenének adsz más pártnak a kezébe muníciót ,támadási felületet?
Nem az lenne a cél ,hogy egy párt elkerülje a botrányokat ,és szavazókat állítson maga mellé?
Tényleg a hatalom hülyévé tesz.
menekült
@magyarbakancs: Ja, ahogy Szájer sem politikus és Handó sem az, és csak véletlenül egy pár.
Eriksson
@magyarbakancs: Szerintem ha Dobrev lenne a pártfőnök, több szimpatizánsuk lenne. Gy. pedig monnyon le!
verőce21
Vajon milyen politikai vonzerőt gyakorolhat az 1956 utáni megtorlás egyik vezéralakja, Apró Antal unokájának neve a közvélemény szemében?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.