A vállalat és az üzemi tanács megállapodása szerint 2019-ben 18 százalékkal emelik a termelésben dolgozók alapbérét – közölte az esztergomi járműgyártó pénteken este az MTI-vel.

Megállapodott dolgozóival a Suzuki, jön a béremelés
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A társaság tájékoztatása szerint december óta tárgyaltak az üzemi tanáccsal és a bérfejlesztés minden pontjáról megegyezésre jutottak. A tárgyalás alapját az üzemi tanács által benyújtott javaslat képezte.

A megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint

a jelenléti pótlék, a fix műszakpótlék, az üzemi meleg étkezés, az ingyenes buszjárat, a temetési és házasságkötési támogatás, a gyermekszületési támogatás és a törzsgárda jutalom.

A múlt évben a termelésben dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. A vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. A 2017-es pénzügyi évben a Magyar Suzuki Zrt. teljes nettó árbevétele elérte a 2101,8 millió eurót, a teljes bevétel 91,7 százaléka exportból származott. A cég mintegy 3 ezer dolgozót foglalkoztatott.

A tavalyi adatokat még nem közölte a cég.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

adrenalink
Inkább megállapodtak a bérekben, minthogy felvállalják azt a kockázatot, hogy az ellenzék esetleges újra ott tébláboljon a gyár előtt...:-)
emerencia
A kirúgott szakszervezetissel vajon mi van?
Kookas
@emerencia: aki tizennégy évig nem jól dolgozott?
emerencia
@Kookas: Igen. A munkahelyi vezetők nem tudják, hogy amikor önkényesen a jogvédő személy munkájának minőségével operálnak, csak olajat öntenek a tűzre. Vagy éppen az a cél, hogy a magyarok mondjanak fel és hozzanak helyettük pl. ukránokat? Olyanok a magyar szakszervezetek amilyenek de ha ilyen drasztikusan nem engedik őket megalakulni annak előbb utóbb meg lesz a böjtje akkor is, ha most löknek valami fizetésemelést a dolgozóknak. Az üzemi tanács ugyanis nem veheti át a szakszervezetek munkáját.
Kookas
@emerencia: ami a szakszervezeteket illeti azok már kitudja mióta szarszervezetek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.