Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból (EPP). Az EPP vezetői a Fideszt irányváltásra szólították fel.

Pénteki svéd sajtóbeszámolók szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson és a kereszténydemokrata párt is az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz távozását sürgeti az EPP-ből a magyar kormány legújabb plakátkampánya miatt.

Úgy véljük, hogy a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni

– idézte a Kereszténydemokraták honlapja Peter Kullgren pártelnököt.

A kormányzati plakátkampány mellett a két párt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást is indoklásul hozta fel követelése alátámasztásához.

Tudósításában az APA osztrák hírügynökség felidézte, hogy pénteken Sebastian Kurz osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormány plakátkampányában a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban megfogalmazott állításokat, csütörtökön pedig vezető német politikusok határolódtak el tőlük.

Forró a talaj a Fidesz lába alatt

A magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban nyilatkozott péntek este Brüsszelben az EPP egyik szóvivője.

A Fidesz távolodik jelenleg az EPP-től. A néppárt ezen a téren irányváltást vár

– idézte az APA osztrák hírügynökség a szóvivőt, aki az EPP elnöke, Joseph Daul és frakcióvezetője, Manfred Weber nevében nyilatkozott.

Mindketten világossá tették, hogy elfogadhatatlannak tartják a migrációval kapcsolatos magyar kormányzati kampányt. "Ugyanez vonatkozik a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak egyes, az elmúlt hetekben elhangzott kijelentéseire" – fogalmazott a szóvivő, aki szerint az EPP különböző testületei a közeli jövőben megvitatják mindezt.

A Fidesz kizárását az EPP-ből azonban sem Daul, sem Weber nem követelte

– tette hozzá a szóvivői nyilatkozatot ismertető hírügynökség.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
A fideSS NEM fog iranytvaltani, megha ezt is kommunikalja majd. Megbizhatatlan hazug es geci mutansok gyulekezete.
Ki KELL oket baszni a Neppartbol!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
@Shikari: Csak azok rettegnek Orbántól, akik éltetik, te gyökér.
kokopelli
@arcmás: és azok sem igazán rettegnek tőle,mert ha megfizeti őket,akkor még körmöt
is rágnak neki,elbaxva a trafik-és földtulajdonos pedikűrösök business-ét! Rettegnek?Nevet
rajta Európa!...azon,ahogy öltözik,ahogy fellép,ahogy nyalogatja a száját,ahogy az elszabott
öltönyét huzogatja,ahogy kiugat a "népnek",ahogy a felemás gumicsizmájában árvizszakértőt
játszik,ahogy a disznóölésen és a csahóban játsza a csöpp eszét!...a Graz-ot is csak udvarias-
ságból nem hozzák szóba!Azt a külföldi udvariasságot amit ő élvez,azt a nyaloncai tekintélynek
értelmezik! N.o-ban is Bajorországnál megakad! (;-)))))
nezelodo
Naivak! Orbán nem fog önként irányt váltani, legfeljebb akkor, ha beígérik neki, hogy ő lesz az elsőszámú vezető az EU-ban. Ezert, ha kell, meg az MSZMP-t is újra alakítaná...
Aki Én
Sajnos elolvastam a hozzászólásokat, de különösen a fészbukos hozzászólások miatt eléggé elkeseredik az ember.
Hát mennyi sok ostoba kretént hordott itt össze a teremtő...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.