Az énekesnő először a Borsnak vallott arról, hogy évekig pszichológusra volt szüksége.

Egyetlen ember sem volt mellettem, akiben bízhattam volna. Rengetegen kihasználtak, átvertek, szóval mély nyomot hagyott bennem a tehetségkutató és az azt követő időszak. A műsor után két évig pszichológushoz jártam, mert állandó pánikrohamok gyötörtek

– mondta a Borsnak Tóth Andi, akinek önértékelési problémái voltak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#pose #smiling #blackdress #lovedit @colorado_hegedus_eva @makeupbybenyeibetti @babi.nmth ‍️‍️

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Sosem volt önbizalmam. Ez eleinte az éneklésben is akadályozott, de ha nem éneklésről van szó, akkor a mai napig idegen számomra a színpad, és kellemetlenül érzem magam, ha néznek. Meglepődöm, zavarba jövök, és olvadozom, ha valaki megdicsér. Talán azért, mert igazán csúf kislány voltam. Nemigen kaptam pozitív visszajelzést, és valahogy hozzászoktam ehhez.

Ma már nem tartom magam csúnyának, de azt sem értem, ha áradoznak rólam. Nagyon zavar, amikor nem a hangom, hanem valami külsőség miatt dicsérnek

– mondta az énekesnő, aki ma már nem őrlődik problémáin.

Cikk- ls címlapkép: Instagram/tothandi.andee

(Bors)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
Szerintem még most is pszichológusra van szükséged, Andi Toth.

Bántón cinmukis lettem.
Mások tettek ilyenné.
De a mások, akik ilyenné tettek, nem tudják, hogy igazából milyen lettem.
Hogy igazából milyenné lettem?
Azt egy szóval már nem lehet leírni - főleg a cinikus szóval nem.

Világ vitázója, világok pusztítója. világok védelmezője, világok átjáróinak őre - S.H.I.E.L.D.
Légió az igazi nevem, mert sokan vagyunk (a sokan vagyunk azt jelenti, hogy nem kevesen).

www.youtube.com/watch?v=ASj81daun5Q
arcmás
Oké, mégis egy szóval lehetne jellemezni azt, amit művelek: CINIZMUS

Tudod mennyii jót írhatnék?
Hogy mennyit írhatnék a jóról?
De nem lehet, mert nincs rá vevő - az egész földön.

Van az a fránya blogom, amit azért nem olvas senki, mert nem adom meg senkinek az elérhetőségét.
Ne olvasd, ha nem akarom!
Na ez az igazi The Secret.

A világból idézek, csak, hogy érzékeld, hogy mióta létezik ember a földön.
Millió év?
Százezer év?
Tízezer év?
Egy kurvára nagy NEM !!!

A letűnt, civilizációk, Atlantisz, Aranykor, stb., legendája a vízözön előtti életből és pusztulásából származik, táplálkozik.
Nóé, a felesége, a lányaik, meg a férjeik.
Ettől a nyolc embertől származik mindenki.
Éz az elterjedésük története.
(ezer év csúszással a videóhoz képest) : www.youtube.com/watch?v=ymI5Uv5cGU4

Ezek vagyunk mi.
Tetszik?
Nem teszik?
Ez van!
papa.49
Nem kötelző énekelnie, se a színpadon állnia, van más valódi munka is nem csak ez !!!
arcmás
Tóth Andi női problémáinak árnyékában, rátolni az emberekre az igazságot a létezésükről - a létezésünk értelméről?

Ez bizony cinizmus.
Kicsit bántás is valahol - mint minden cinizmus.

Legyen neked elég a 42 - ez is cinikus volt.

24.hu/tudomany/2018/01/24/tudosok-bebizonyitottak-az-elet-ertelme-tenyleg-42/

A cinikus VOLT fesztivál.

Sajnálom!
Mit?
Nem tudom, nem akarok cinikusnak látszani. Vagy mégis?

Igazából azért tök mindegy, hogy ki miben hisz, mert mindenki meghal.
Te miben hiszel?
Tök mindegy, mert úgyis meghalsz.
Cin-cin-cinikus.
Cin-cin-cinikus
Cin-cin-cinikus
Cin-cin-cinikus
arcmás
Azért van itt egy aprócska lehetőség a halálod előtt: Learning To Fly

www.youtube.com/watch?v=2mKDvp7MavQ

(már megint cinikus voltam, de fogadunk, hogy észre sem vetted?)
arcmás
Tótha Andi nő.
Tóth Andinak van melle.
Tóth Andi úgy gondolta egy idő után, hogy megmutatja a mellét.
A férfiak kultiválják a női mellet - valahol.
Tóth Andi ezt tudja - valahol.
Ezért Tóth Andi megmutatta a mellét, mielőtt csoportterápiára kezdett el járni - mellesleg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.