Magyarország Mátyás király óta élen jár járműgyártásban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szerint.

Ezt mutatja majd be a március 22-24-e között a Hungexpo területén látható a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállítás, az autókiállítás kísérő rendezvénye – mondta a szakember az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Szakértő: Magyarország Mátyás király óta élen jár a járműgyártásban

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Knezsik István a kiállítás kapcsán elmondta: több mint 1000 négyzetméteren láthatók majd földön, vízen, levegőben közlekedő magyar járműcsodák, egy részük belülről is. De bemutatják például azt is, hogy egy-egy autónak hány alkatrészét gyártják Magyarországon.

A szakember emlékeztetett arra, hogy például a legújabb elektromos Jaguár személyautó fejlesztésében is részt vettek magyar mérnökök.

(MTI)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Az, hogy pl. összerakunk egy lego-motort, vagy egy lego-karosszériát, még nem autógyártó nagyiparos Magyarország. Az átkosban olyan járműveket gyártottunk, amik a világban is megállták a helyüket. (mármint azok, amit a KGST, illetve a Szovjetunió engedelmével, az a néhány, amit exportálhattunk)
Sajnos nagyon sok olyan ember elhúzott az elmúlt két évszázadban külföldre, akik az országunkat naggyá tehették volna, (de ebben az évszázadban is folytatják) és nem kellene most sztrájkolni, a napi betevőért harcolni az ország nagyobb felében, csak azért mert e nemzet ,,nagyurai" mindent elkommunizálnak amit csak lehet... és ha ezt hagyjuk, akkor visszaérünk a kezdetekhez...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Majom! Má a honfoglalók is echós szekérrel jártak. Mit akar ez a porszívóügynök?
Most akko olyan occó lesz a Jaguár, hogy a marhapásztorok is azzal járnak?
nevemnick
Az, hogy pl. összerakunk egy lego-motort, vagy egy lego-karosszériát, még nem autógyártó nagyiparos Magyarország. Az átkosban olyan járműveket gyártottunk, amik a világban is megállták a helyüket. (mármint azok, amit a KGST, illetve a Szovjetunió engedelmével, az a néhány, amit exportálhattunk)
Sajnos nagyon sok olyan ember elhúzott az elmúlt két évszázadban külföldre, akik az országunkat naggyá tehették volna, (de ebben az évszázadban is folytatják) és nem kellene most sztrájkolni, a napi betevőért harcolni az ország nagyobb felében, csak azért mert e nemzet ,,nagyurai" mindent elkommunizálnak amit csak lehet... és ha ezt hagyjuk, akkor visszaérünk a kezdetekhez...
CsipkeRózsa
Volt nekünk egy Ikarusz buszokat készítő gyárunk is.
papa.49
@CsipkeRózsa: Meg Csepel tehetautókat is gyártottunk, milliószor különbeket mint az IFA. voltak, meg traktorokat, a Dutrákat. Meg motorkerékpárokat, kerékpárokat !!!
Csak a gyártásuk ki lett szervezve a KGST alatt, meg utána is is !!!
Hasonlóan a rádiókészülék gyártás amit a KGST. Bulgáriának adott, pedig az ORION, a Videoton, a Terta, rádiók, magnók is világszínvonalúak voltak !!!
namihami
Melyik is az a jármű, amelyik gyártásában az élen járunk? Ez még az Mtv1 szakértelméhez képedt is extra mély volt.
Ami nálunk TÖMEGgyártásban folyik, az mind kinti fejlesztés eredménye. Ne keverjük már a gyártást a kifejlesztéssel. Mindkettő élőmunka, de mégis micsoda különbség.
magyarbakancs
@papa.49: Emlékszel a Plútó rádióra a népi mese azt tartotta róla adóvevőt lehet belőle csinálni.
Jól emlékszem a színére katona zöld volt ,és tényleg csináltak belőle adóvevőt.
Nem is gyártották sokáig.
Videotonban készült Ajkán.
Lepényleső
Ó milyen nagyszerű ezt is tudni amellett,hogy azóta az igazság is odalett. Jelenben korban
erre van csak példa,melyet e hír is kifejtett?
arcmás
Hogy lehet ekkora hülyeséget mondani?
Knezsik István beül az autójába és autózik.
Knezsik István meg az autója, amire annyira büszke.

Van egy darab vasad, Knezsik István, amivel... végül visszajutsz haza.
Erre én is büszke lennék.

A környezetelszennyezés minden fokon, meg kit érdekel, csak egyszer élünk. (szerinted, te hülye magyar geci !!!)

Lesz itt még anarchia az emberek között, mielőtt eljön a vég.
Majd rájöttök, gecik !!!
magyarbakancs
@papa.49: A remek kékes tv-re apám 1966 ban rakatta be ahogy ö mondta az Osztrák hangot ,hogy tudja nézni Puskásék mecsét.
Macskaszem
Magyarországon bérgyártás van csezd meg. Más országok megtervezik, mi meg legyártjuk az idehozott gépsoraikon aprópénzért. Ez aztán a siker. Már hátulról elsők vagyunk hetedhét Unióban.
papa.49
@magyarbakancs: Valamikor a magyar rádió tévé gyártás világszínvonalú volt, ma meg csak messziről követjük a világot ...
egyember
A bevezető képen melyik a magyar gyártású? Az ökör, vagy a négykerekű? Én az elsőre gyanakszom, ezeket ma is világszínvonalon gyártjuk. Mindkét modellt: a két- és négylábút egyaránt.
Borsodi
Mi mindenben élen járunk,és Mátyás király óta a nagyotmondásban.Az a baj elhisszük magunkról,hogy mindent,jobban tudunk mint az Amerikaiak,okosabbak vagyunk a japánoktól,precízebbek a Németektől.
www.youtube.com/watch?v=qqfXfEemCFw
staro2
Csak szólok, hogy az ökrös szekeret nem a bakról irányítják, hanem előttük-mellettük megy a hajtó egy kedves nagy bottal a kezében.
Csak szólok , hogy a képen a bakon ülő csikós ruhában van. A gulyások fehér gatyát és bő szájú inget hordanak.
Fradigege
Na, ez most jól benyalta magát. Exportálta Mátyás a szekereket a törököknek és a vikingeknek, germánoknak, a Frank birodalomnak, egész Angliát ellátta. Hát, hogyne.
papa.49
@staro2: A történeti hűség gondolod, hogy követelmény a fütyiszben ???
HÁT NEM !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.