Újra előkerült Nyerges Zsolt, most ingatlanban utazik.

Az Orbán-család egy tagjával üzletel Simicska régi üzlettársa

Fotó: mgyosz.hu

Legutóbb akkor borította be a címlapokat Nyerges Zsolt, amikor az Orbán-Simicska háború záróakkordjaként Simicska Lajos kapitulált, és az egykori főoligarcha kecskefarmján kívül a teljes cégvagyonát áttestálta üzlettársára.

A Szolnokról indult ügyvédből, a Simicskával együtt milliárdossá emelkedett Nyergesnél azonban nem sokáig parkoltak a cégek, átcsordogáltak Mészáros Lőrinchez vagy a közvetlen közelébe. Mint a Közgép, amely a felcsúti milliárdos üzlettársánál, Szíjj Lászlónál landolt.

A Napi.hu 2017-es ranglistáján 32,5 milliárd forintos vagyonnal még a 29. legtehetősebb vállalkozóként jegyezte Nyergest. Ehhez képest mostanára alaposan karcsúsodott a magyarországi portfóliója, az Opten adatbázisa szerint alig több mint fél tucat cégben látszik érdekeltsége. Ebből is három végelszámolás alatt álló bioenergiacég, két sporttársaság – a Szolnoki Tenisz Club Kft. és a Szolnoki Mác Utánpótlás FC Kft. –, a régi időkre pedig csak két cég emlékeztet, az építőiparban valaha mindent vivő Közgépre a Közgép-Kivitelezési Zrt., az egykori médiabirodalomra pedig az Arno’99 Gazdálkodási és Befektetési Tanácsadó Zrt.

A szolnoki sportéletbe visszavonulni látszó ügyvéd-üzletember azonban most új céget jegyeztetett be, A4B Managment Ingatlankezelő Zrt. néven. A 100 millió forint alaptőkéjű ingatlanos cég egyedüli részvényese Nyerges, aki egy budaörsi társasházi lakás címére van bejegyezve. Ingatlanüzletei azonban sokkal messzebbre nyúlnak: az Átlátszó például a portugál szigeten, Madeirán, Funchalban lelt ügyletének nyomaira.

Az A4B ügyvezetője Szeghalmi Márk Ádám, aki a miniszterelnök tágabb famíliájába tartozik: Lévai Anikóunokaöccse. (Lévai és Nyerges ismeretsége ezen a szálon régre nyúlik vissza: Nyerges egyik legjobb szolnoki barátja, Ökrös Imre Lévai Anikó testvérének, Lévai Gizellának az élettársa. Ökrös és Szeghalmi Márk Ádám, aki Lévai Gizella fia, közös céget is birtokoltak.)

Szeghalmi neve korábban a Nemzeti Kereskedőház holdudvara kapcsán merült fel: a kereskedőházzal szemben több mint 3 milliárd forint adósságot felhalmozó cég, a Cider Alma nevű élelmiszer-és konzervkereskedő cég egyik leányvállalatát vezette. A Heti Válasz Tiborcz István köreivel is kapcsolatba hozta: a fővárosi Erzsébet tér Terminal nevű luxuséttermét vezette, amíg Tiborcz István ismerősei túl nem adtak a vendéglátóhelyen. Az Index pedig a Paksi Atomerőmű építkezésének már a hírére is felpörgő ingatlanbiznisszel, a paksi Gesztenyés Park lakóparkfejlesztésével  hozta összefüggésbe.

(24.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
50 milliárd osztalék, 50 milliárd forint a zsebükben, és ez csak a közgép , hol tartana ez az ország, ha a mindenkor kormányok nem a költségvetési és az EU -s pénzek lenyúlását tartanák az egyetlen fontos dolguknak."ENYÉM!” ősi dakota közmondás, magyarra fordította Orbán Viktor. Egy feladat még vissza van, kinevelni azt a szervilis utódcsapatot, akik majd sosem fogják felelősségre vonni, mint a '89 előttiek...
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--zmtRpcOF--/h_559,w_1160/79jRmiXGZtwwIM8rs.png

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.