A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) jövőre ismeretterjesztő programot indít, amelynek célja, hogy bemutassa, a kommunizmus eseményei közös európai történetnek számítanak – közölte a NEB elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Földváryné Kiss Réka azt mondta,

a kommunizmust csak Közép- és Kelet-Európa élte át "személyesen", emiatt Nyugat-Európában más a megítélése.

Az ismeretterjesztés ezért nemcsak a volt szovjet blokk, hanem Nyugat-Európa területére is kiterjed – tette hozzá.

Beszélt arról is, a Magyar Nemzeti Levéltárral közösen feltárták, hogy kik voltak azok, akik a kommunista párt akaratát helyben érvényesítették. Ez egyfajta információs kárpótlás, amelyre szerinte szüksége van a magyar társadalomnak.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Akkor kezdhetnék a fideszes-komcsikkal, illetve az ügynökaktákkal.
A 2010-óta a kétharmados fidesz nem volt képes nyilvánosságra hozni azokat.
Na, vajon miért???
RonaGyuri
remélem Köteles elvtárs vezérletével! =))
kereső
Ismerve a NEB eddigi ténykedését- sok-sok embernek megváltozik a múltja, ami az 1989 előtti időszakot érinti. Már előre hányok.
balos
Ez a rengeteg fideSSes nyilas mszmpöcs vajon ,mikor lesz újra gerinces élőlény?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.