A Fidesz szerint Dobrev Klára "szemrebbenés nélkül megszavazná az összes brüsszeli bevándorláspárti javaslatot". Gyurcsány Ferenc és pártja ugyanis európai egyesült államokat akar, és újdonsült listavezetőjük ismét világossá tette, hogy a DK politikusai továbbra is Brüsszel érdekeit képviselnék Magyarországon – reagált a DK listavezetőjének keddi budapesti sajtótájékoztatójára a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatóján úgy folytatta:

Gyurcsány Ferenc és társai a brüsszeli bevándorláspárti politika egyik leghangosabb képviselői Magyarországon.

A DK európai parlamenti képviselői az elmúlt években is minden brüsszeli bevándorláspárti javaslatot megszavaztak: támogatták a migránsvízum és a kötelező kvóta bevezetését, a Soros-szervezetek támogatásának növelését, a migrációt elutasító országok megbüntetését – mutatott rá.

Hidvéghi Balázs kiemelte Niedermüller Péter tevékenységét, mint mondta, a DK európai parlamenti képviselője kifejezetten aktívan vesz részt ezeknek a terveknek a kidolgozásában.

Főelőadója például a menekültügyi ügynökség létrehozásáról szóló javaslatnak, amely beleszólhatna, ellenőrizhetné és csaknem felül is írhatná a menekültügyi eljárást egy-egy tagállamban. Ugyancsak támogatja a tagállamok határvédelmi jogának gyengítését is – tette hozzá.

Dobrev Klára jelölése ugyanakkor más fontos kérdéseket is felvet – mutatott rá a politikus –, úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc felesége szívesen venné az európai parlamenti képviselőséggel járó mentelmi jogot is.

Dobrev Klára ugyanis úgy akar az Európai Parlamentbe menni, hogy a mai napig nem válaszolt arra a kérdésre: hogy mi is volt az ő igazi szerepe a Czeglédy-botrányban

Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc és a családi cég, az Altus ügyvédje a vádemelés szerint egy bűnszervezetet működtetett, amely 6 milliárd forintos adócsalásban érintett – emlékeztetett. Dobrev Klára pedig nemcsak szoros kapcsolatban állt Czeglédyvel, hanem még kölcsönt is adott neki az Altusból, abból a társaságból, amelyet Brüsszel közvetlenül támogat – hívta fel a figyelmet.

Gyurcsányék családi cégével ugyanakkor az Európai Bizottság 1,5 milliárd forint értékű megbízási szerződést kötött – idézte fel.

"Mi már akkor is jeleztük, hogy számunkra elfogadhatatlan, hogy Brüsszel nyíltan támogat egy aktív ellenzéki politikust a családi cégen keresztül. A politikus ebből a pénzből politizál", és úgy tűnik, hogy a jelek szerint még pénzel is egy bűnszervezetet – fogalmazott.

A kormánypártok a nemzetek Európáját támogatják – hangsúlyozta, hozzátéve: a brüsszeli központosítási törekvések, amelyek felülírják a nemzetállamok szerepét a döntéshozatalban, egy szűk elitnek kedveznek, vagy az oda bejárással rendelkező hálózatok képviselőinek, mint amilyen Soros György is – szögezte le.

A politikus kérdést kapott arról, hogy kedden meghiúsult az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülése.

Ezt Hidvéghi Balázs úgy értékelte:

az ellenzék felült a bohócvonatra, és nem tud leszállni róla.

A bizottság ülésén olyan ügyről volt szó, amelyről az ellenzékiek akartak tárgyalni. A házszabály a kérdésében egyértelmű: a fegyelmi ügyeket a bizottságban zárt ülésen kell megvitatni, amelytől a levezető elnök nem térhet el.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Az a baj a dologgal, hogy ez az eszement fideSS-dumagépnek már a memóriája is hibás, Nyilván nem emlékezhet arra, hogy a gazdaállata - O1G - a pályafutása során minden vackot gondolkodás nélkül aláírt, amit az EU az orra alá tett. Persze erre nem jó szegény seggnyalónak nem okos emlékezni. Egyébként Hídvéghi mekkmester téved. Én is megszavaznám az összeset, így már ketten vagyunk Dobrev Klárával.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Ő megszaVAZNÁ, orbán viszont már meg is szavazta. Sőt, a ,,kvóta" dupláját már ide is hozta.
bencemacska
Hidvéghi, te már nem hülyülsz meg.
Ha nem tudod megtanulni, hogy egy klubba belépés előtt kell megnézni a szabályait, belépés után már csak be kell tartani, vagy orrba verve visszavonulni!
Ezt a tevékenységet hiányoljuk az EU-tól!
laja70
Könnyen pofázik ez a szőrös majom! Majd a perköltséget és a büntetést közpénzből kifizetik, mint ahogy eddig is!!!
justhpeter
Az a baj a dologgal, hogy ez az eszement fideSS-dumagépnek már a memóriája is hibás, Nyilván nem emlékezhet arra, hogy a gazdaállata - O1G - a pályafutása során minden vackot gondolkodás nélkül aláírt, amit az EU az orra alá tett. Persze erre nem jó szegény seggnyalónak nem okos emlékezni. Egyébként Hídvéghi mekkmester téved. Én is megszavaznám az összeset, így már ketten vagyunk Dobrev Klárával.
tudode
Ezen a SZAKÁLL BERCIN lenne mit TANULMÁNYOZNI a gender-elmélethez értőknek.
.
Egyáltalán őrzött LIBÁT ez a SZÁJKARATÉS Dobrev Klárával!
.
Még alig HŰLT KI a repcsin az üléshelye annak, akinek az ÁLLÁSPONTJA megegyezett azzal a csúccsal, ahol szokásához képest lapított, mint az a bizonyos a GAZBAN, és megjátssza a MÁRIS SZOMSZÉDOT a löki, böki levelével, ZAKLATVA a társadalmat a RÉMÁLMAIVAL!
desiro
A lába nyomába sem léphetsz te náci barom.
kereső
Ebből pür lesz hidvégi! Fizethetsz mint deutsch-remélem tőled többet fognak kérni, nem 1 milliót- az Altus jó hirnevének megsértése miatt. Amúgy meg hol áll a nyomozás a kölcsön -és Czeglédy ügyben. Mert az NNI (rendőrség ) visszadobta a feljelentést.Aztán a IX ker.ügyészség befogadta valamikor tavaly októberben.Ja sem a magyar nemzet,sem a prosti srácok nem irta még meg?-azért nem hivatkozhatsz rá? Ennyi idő alatt az ügyészség lezárta a 13 milliárdos nyomozást az Elios ügyben- itt meg totojáznak 80 millión- ami nem is közpénz.
polar450
Hidvég(bél(i elmaradt valahol!
Amennyiben Dobrev a napokban ismertté vált brüsszeli tényeket szavazza meg, akkor jól teszi, csak ez a vadbarom Hidvég(bél)i nem érti!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.