A Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottsága Sztehlo Gábor evangélikus lelkész munkásságát Magyar Örökség díjban részesítette. A díjátadó ünnepségre 2019. március 23-án a Magyar Tudományos Akadémia épületében kerül sor. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1909. szeptember 25-én született. Egy olyan világban élt, melyben az emberséget az embertelenség váltotta fel. Ő mégsem hátrált meg, hanem életével, hivatásával, másokra figyelésével is kiállásával példát adott, és több ezer ember életét mentette meg. Sztehlo lelkészi szolgálata mellett az 1930–1940-es évtized fordulóján a népfőiskolai mozgalom egyik megalapítója volt. A második világháború idején különböző egyházi megbízásoknak tett eleget, többek között kórházi lelkész volt. 1944 tavaszán, a német megszállás után Sztehlo Gábor a Jó Pásztor Egyesületen keresztül mentőakciókat szervezett zsidó üldözötteknek. A lelkész a Nemzetközi és a Svájci Vöröskereszt anyagi támogatásával néhány hét alatt harminckét illegális...

Forrás: evangelikus.hu
Feltöltő: asztali
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.