Keresi a rendőrség azt a két férfit, aki pénteken bántalmazott több embert Budapesten, egy Kertész utcai szórakozóhely előtt – olvasható a rendőrség honlapjára csütörtökön feltett közleményben.

Ezt a két verekedős férfit keresi a rendőrség

A közlemény szerint a rendőrök garázdaság vétségének gyanúja miatt keresik a 34 éves Horváth Mihály Alfonzt és a 32 éves Szitai Tamás Krisztiánt. A két férfi fényképe megtalálható a police.hu oldalon.

Az Index kedden azt írta, nőket és külföldieket vert "péppé" két ismeretlen férfi a Kertész utca egyik szórakozóhelye előtt.

A hírportál akkor megkereste a rendőrséget, és ezt a választ kapta: "megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2019. február 22-én 1 óra 30 perckor Budapest VII. kerületében, a Kertész utcában egy férfi előzetes szóváltást követően megütötte a sértettet, majd távozott a helyszínről. A bántalmazott férfi könnyű sérülést szenvedett. A helyszínre 10 percen belül kiérkező járőrök a szükséges intézkedéseket megtették. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség miatt indított eljárást."

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ez nem számít cigány-bűnözésnek, mert az a kifejezés más értelmet, más dimenziót és összegeket jelent már 2010 óta.
Csizmás Kond
...erősen hasonlítanak egymásra, ikrek lehetnek...
Aki Én
@Shikari: ...van, de már kormányzati korrupciónak hívják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.