Az Egyesült Államok és Magyarország kormánya közötti védelmi együttműködés megújítása során az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar szuverenitás ne sérülhessen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

Szijjártó: a magyar szuverenitás nem sérülhet

Szijjártó Péter elmondta, már a szövegjavaslat preambulumában is több ponton utalnak magyar jogszabályokra. Emellett az ország NATO-s és európai uniós kötelezettségeivel is összhangban van a szöveg – fűzte hozzá.

A mostani megállapodás az 1997-ben kötött szerződés modernizálása, ahhoz képest csak néhány újdonságot tartalmaz. Új elem például, hogy rögzíti, az Egyesült Államok infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre magyarországi honvédségi objektumokban: Tatán, Várpalotán, Kecskeméten és Pápán.

A miniszter jelezte: a tárgyalódelegációk által lezárt szöveg csak javaslat, ha a kormány aláírja, a parlament ratifikációjára van szükség a hatályba lépéshez; ezt megelőzően viszont kérik az Országgyűlés honvédelmi bizottságának véleményét.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Te köcsög,,ne aggódj. Már Putyin Gazda felügyeli a " szuveneritásunkat "...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Milyen szuverenitásról hablatyolsz? Amikor úgy emlegetnek bennünket,hogy " Magyarország már Moszkva egyik külső kerülete".Eladtátok putyinnak a "szuverenitásunkat".
papa.49
Mit akarsz te megőrizni majom se pénzünk mint Svájcnak se területünk, se gazdaságunk csak vagyunk itt Európa közepén és még csoda hogy vagyunk !!!
De ha még ti sopkáig itt dőzsöltök akkor ez az ország ELTŰNIK A SEMMIBE !!!
Clavigo
Te köcsög,,ne aggódj. Már Putyin Gazda felügyeli a " szuveneritásunkat "...
Jozefina
@Mirabilis: a baj, hogy nem kilépni akar, hanem szétbomlasztani putyin kívánságának megfelelően!!!??
tudode
Ez gyors meló volt!
.
Alig száradt meg a TINTA a megújított "szuverén" izén, MÁRIS SZOMSZÉD
.
---- Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani Várpalota és Hajmáskér térségben

www.google.com/search?sa=N&q=Megn%C3%B6vekedett+katonai+j%C3%A1rm%C5%B1forgalomra+kell+sz%C3%A1m%C3%ADtani+V%C3%A1rpalota+%C3%A9s+Hajm%C3%A1sk%C3%A9r+t%C3%A9rs%C3%A9gben&tbm=isch&source=univ&ved=2ahUKEwiFkNrT797gAhVih4sKHau8BtI4ChCwBHoECAYQAQ&biw=1280&bih=580
.
Sto eta SztyepKÁCSKA!
Qqberci
Akkó' most még nem üzenünk hadat az usákoknak?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.