Mint korábban megírtuk, a szombathelyi közgyűlésben egy új összefogással többségbe került az ellenzék.

A többségbe került ellenzék leváltotta a szombathelyi médiacentrum vezetőjét, a fideszesek kommunistáznakFotó: szombathely.hu

A botrányos közgyűlésről a nyugat.hu tudósított. 

Friss hír, hogy a képviselők szavaztak arról az előterjesztésről, amely a képviselők információkhoz való hozzájutását kívánja megkönnyíteni a polgármesteri hivatalban, döntöttek arról is, hogy

a tisztségviselők heti programját ismét közöljék előre a sajtóval, illetve megtiltották, hogy az önkormányzat hivatalnokai köztisztviselőként részt vegyenek választási kampányeseményekben.

Az ellenzéki többség javaslatára elhatározták, hogy újraindítják a városi önkormányzat hetilapját, továbbá

leváltották a Szombathelyi Médiacentrum vezetőjét, Lovass Tibort és helyette március elsejétől, két évre, Halmágyi Miklóst, a Vas Népe volt főszerkesztőjét bízták meg az intézmény vezetésével.

A vezetői kinevezés visszavonását a kormánypárti képviselők felháborítónak tartották, többen "kommunista tempónak" nevezték azt, és felhívták a figyelmet arra, hogy Lovass Tibor a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke elismert szakember, akinek a pártatlanságát szerintük nem lehet megkérdőjelezni.

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
@Shikari: Mit tudsz te Szombathelyről? Ha itt élsz találkozzunk, jól pofán váglak! Éppen az a geci banda adósította el a várost! A csíra hende el sem mert jönni, pedig hogy várták a nyaloncok.
Készül a jégcsarnok még 600 milla kel hozzá, aztán a stadion, a tegnapi közgyűlésen jelentettékbe 8.6 milliárdró 15.6
milliárd lett! Mi tudsz te az itteni dolgokról, birka?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
@karma1: Meg is nyerte volna, ezrét csukták gyorsan vissza.
justhpeter
@Horizont: Érthetetlen a kormánypárt viselkedése. FideSS-kdnp által hozott törvények között, FideSS-kdnp által teremtett körülmények között többségbe kerültek az ellenzékiek. Nincs ok a visítozásra Korábban azt mondták ez a demokrácia..
nezelodo
Teccik, hogy a KISZ titkár kormány kommunistázik, pedig a fiatal demokrata polgári kormány magáénak tudhatja a Kádár rendszer fél Központi Bizottságát, a Hazafias Népfrontot, MSZMP- kutatóintézeti káderét, a III/III sok jeles besúgóját, egy rakás az egyetemeken szochazásan felvételizett egykori diákját, és Soros ösztöndíjasát. Persze ezt a nyáj, ahogy ők hívják a szavazóikat egymás közt, honnan tudná, csak nem a közt nem szolgáló csatornákból, vagy a Lenci féle megyei lapokból?
desiro
@Shikari: Mit tudsz te Szombathelyről? Ha itt élsz találkozzunk, jól pofán váglak! Éppen az a geci banda adósította el a várost! A csíra hende el sem mert jönni, pedig hogy várták a nyaloncok.
Készül a jégcsarnok még 600 milla kel hozzá, aztán a stadion, a tegnapi közgyűlésen jelentettékbe 8.6 milliárdró 15.6
milliárd lett! Mi tudsz te az itteni dolgokról, birka?
Aki Én
@Shikari: ...hát téged most is nagyon aláznak buta geci :)
namihami
@Aki Én: Alázni csak azt lehet, aki ÉRTI és MEGérti, hogy őt alázzák. A belátás képességének hiánya ezt automatikusan kizárja. Előbb azzal a képességgel kéne rendelkezni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.