Mára bebizonyosodott, hogy a nyugat-európai integrációs modellek nem sikeresek, párhuzamos társadalmak jöttek létre, amelyek a kulturális különbségek miatt komoly biztonsági kockázatot jelentenek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán.

A migráció továbbra biztonsági kockázatot jelent, a migrációs nyomás továbbra is "tetten érhető" a Nyugat-Balkánon – közölte Szijjártó Péter.

Elmondta: a héten találkozott a nyugat-balkáni országok belügyminisztereivel, akik arról számoltak be, hogy az illegális bevándorlók beáramlása folyamatos, és észrevehető, hogy az Iszlám Állam zsoldosaiként harcolt európai dzsihadisták megpróbálnak visszatérni a kontinensre.

Szijjártó: bebizonyosodott, hogy a nyugati integrációs modellek nem sikeresek

Fotó, címlapi kép: KKM/Mitko Stoichev

A külügyminiszter közölte azt is, hogy a héten tartott misszióvezetői értekezleten megerősítették, a magyar külpolitikának a jövőben is határozottan kell képviselnie a migrációellenes álláspontot.

Szijjártó Péter arra a hírre, hogy csütörtökön három párt is kérte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, úgy reagált, a néppárton belül is vita van a migrációról, de ez nem újdonság, mert már 2011-ben is vitáztak arról, hogy a népesedési problémákat és a munkaerőhiányt bevándorlókkal kell-e orvosolni.

Magyarország már akkor is azt az álláspontot képviselte, hogy nem a migráció a helyes válasz, de a vita most kicsúcsosodott, mert az európai parlamenti választások tétje, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes többség lesz-e az Európai Parlamentben – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy pénteken Stuttgartba utazik, ahol tárgyal a Mercedes gyár vezetőivel és más kisebb befektetőkkel. Elmondta, hogy Baden-Württemberg tartományi miniszterelnöke is találkozóra hívta, később azonban lemondta a tárgyalást, így a tartományi Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőivel találkozik majd.

(MTI)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Nemhogy nem sikeresek, de nem is értelmezhető az integráció a napnyugati államokban.
"Nem a nőket kell belevonni a népességgyarapodásba, hanem a bevándorlást."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
Jó lenne tudni,hogy kik mondták azt a baromságot a nőkről meg a bevándorlókról!
Döntsék el az itteni nők,hogy megfogadnának ilyen "agybaß@rt" kitalációt! A fideszbarmok-
nak egyre gyorsabban sűlyed a színvonaluk,ami eddig is a bányászbéka schegge alatt volt!
volvós
A cikkhez mellékelt képen ott ül mellette a legújabb
" barátnője " ( a budaigyuszi néni )...Szép pár !!!
Gauntlet
De legalább próbálkoztak és 50 éven át ment is! A keleti meg se történt! Lásd: roma-helyzet, antiszemitizmus!
Clavigo
@volvós: A mi Gyugyónk...:))DD :)) Egy dinnyepásztort hogy lehet Gyuszinéninek hívni ??:)))DDDD:)))))
kokopelli
@Clavigo: a parasztbútort kicsaló néni nem ez a "Gyuszinéni",meg a "csontvázakat hiába kereső"
agyszindikátus mami? Nagy életpálya vazzeg.!... irigyek vagytok! (;-()...pfujj!
kokopelli
@tulipan: (márc.1 09:26)
..dehogy élt! Nem kellett ahhoz nekik ott élni,hogy baromságokat írjanak! Dől belőlük mint
ökörből a trágya! (gravitáció + emésztés ...meg egy kis bérkommentelés!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.