A választási részvételüket biztosra ígérők 54 százaléka a Fidesz-KDNP pártszövetségre szavazna, ezzel a Fidesz lenne az Európai Néppárt legsikeresebb pártja, ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti (EP-) választást – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzetnek készült közvélemény-kutatásából.

A január 31. és február 22. között ötezer fő személyes megkérdezésével készült reprezentatív minta szerint a Trócsányi László által vezetett kormánypárti EP-lista a jelenleginél kettővel többet, 14 mandátumot szerezne.

A lap pénteki számában megjelent felmérés szerint

a tavaly áprilisi országgyűlési választás óta csak a kormánypártok tudták növelni népszerűségüket, most hét százalékkal többen szavaznának a Fidesz-KDNP-re.

A nagyobb ellenzéki pártok (Jobbik, MSZP-Párbeszéd, LMP) népszerűsége a 2018. áprilisihoz képest csökkent, egyedül a kisebb ellenzéki pártok támogatottsága (Momentum, Magyar Kétfarkú Kutya Párt) nőtt, sőt új pártként a Mi Hazánk Mozgalom is mérhetővé vált a pártpalettán.

A Nézőpont Intézet elemzői szerint az ellenzéki pártok egymás riválisai lesznek az EP-választás kampányában, mivel kevés mandátumon lesznek kénytelenek osztozni.

A Jobbik a biztos szavazóknál már csak 13 százalékon áll. A Sneider Tamás vezette párt legfeljebb három EP-mandátumot szerezhet.

Az MSZP-Párbeszéd-szövetség jelenleg a biztos szavazók körében 11 százalékon áll és két EP-mandátumban reménykedhet. A DK hat százalékot kapna, az LMP öt százalékon áll, amely mindkét ellenzéki erő esetében egy-egy képviselői helyet jelentene az EP-ben.

A mandátumszerzési küszöb közelében további három párt áll: a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt négy-négy, a Mi Hazánk három százalékot kapna egy most vasárnap tartandó választáson.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP negyven, a Jobbik januárhoz képest egy százalékpontot csökkenve nyolc, az MSZP-Párbeszéd szövetség hét, a DK négy, az LMP három, a Momentum, az MKKP és a Mi Hazánk Mozgalom két-két százalékon áll.

Forrás: MTI

Címlapi kép: A Fidesz választási eredményváró rendezvénye 2018. április 8-án. Fotó: MTI/: Koszticsák Szilárd

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Gondolom, már ki van dolgozva a csalási protokoll, és még van idő hajlítgatni is, hogy minél jobban megfeleljen a geci horda elvárásának.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
Egy egész világrendszer elpusztítása nézőpont kérdése.
Szerintem is.
csak úgy....
@durbincs: vót a kis muki látogatni? te sem egy tenger ész ? csodákszó ha aúgy jársz vele,mint viktor az angélával?
papa.49
A nézőpont BENÉZŐPONT LETT benézett a barnamedve kipufogójába ))))))))))))
csak úgy....
@durbincs: értelek mukim? szóval a kis köcsög nem kíváncsi a nagy köcsögre?
te, most szomorú ejtöernyös vagyol ? nincs ott a tbid a fogadott ?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? Mindig rá van állítva az aktuális fidesz propagandára? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? Mindig rá van állítva az aktuális fidesz propagandára? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.