Életbe lépett az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály. Fél órával nő a napi munkaidő.

Péntektől lép életbe az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály – írja a Népszava és az Index.

Ennek alapján a központi hivatalok tisztviselőinek munkaidejébe már nem számít bele az ebédszünet fél órája.

A megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria, az alapszabadság 25 napról 20 napra csökken, már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát, és ellentételezés nélkül terjeszthető ki a napi munkaidő 12 órára, vagyis nem fizetik ki a túlórákat.

A változás a minisztériumok és háttérintézményeik, valamint a kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozóit, a nyugdíjfolyósítónál dolgozókat, és Magyar Államkincstár valamennyi kormánytisztviselőjét és ügykezelőjét érinti – tudta meg a Népszava.

A lap azt írja, hogy

olyan hely is lesz, ahol 9 óra lesz a napi munkaidő mostantól: a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóságon ráadásul minden nap 6 óra 45 perckor kezdődik majd a munkaidő.

Mától 5 nappal csökken az alapszabadság a közszférában

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke a közszolgálati sztrájk menetét és céljait ismertető sajtótájékoztatón az MKKSZ székházában 2019. január 17-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Államkincstárnál (MÁK) úgy tudják, hogy a változások ellenére továbbra is fennmarad a létszámzárlat

- értesült a Népszava.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete tiltakozik az új törvény ellen.

Forrás: Népszava, Index

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
És az érintettek jelentős része ennek ellenére ezután is telipofás fidesz szavazó.
Éljen!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nusika
...az érintettek meg sem szólalnak??? ...háborgásnak nincs jele a ""bírkák" között!!...és még milyen intézkedés jöhet??? ...ezt érdemeljük mert a szánk "csukva" van!!
advocat
Közelednek a választások! Lehet rájuk szavazni!
Pági
Helyes. A soron következő választásokon meg is lehet köszönni!
creativehun
Bár a szalagcím szenzációhajhász sora igaz...valójában azonban..20 nap az aklapszabadság.Az,hogy nekik eddig nem ennyi volt pusztán azt jelenti,hogy a rendszer pozitívan diszkriminálta a saját kiszolgálóit!
görbetükör
@Mirabilis: Tudod, ők nem a kormányt szolgálják ki,hanem minket.
Ha nekik nem lesz jó, nekünk nem lesz jó.
Akár az egészségügyben.
A mi szánk marad csukva, ezért van, ami van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.