Az európai parlamenti választással egy időben tartana népszavazást a Római-partra tervezett gát ügyében Karácsony Gergely, baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje.

A Párbeszéd társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: bár Tarlós István főpolgármester korábban élesen ellenezte, hogy a közvéleményt kérdezzék meg a gátról, azonban most csütörtökön egy interjúban mégis arról beszélt, hogy népszavazásnak kellene döntenie az ügyben.

Karácsony Gergely ezért bejelentette: kezdeményezi, hogy Fővárosi Közgyűlés írja ki a népszavazást a Római-part gátja ügyében, és ezt tartsák meg a májusi európai parlamenti választással egy időben, így tulajdonképpen nullára csökkennének az ezzel kapcsolatos közkiadások.

Itt az ideje, hogy ne koncepciókat írjunk, ne álvitákat folytassunk, és ne fussunk el a közvélemény akarata elől

- fogalmazott Karácsony Gergely, aki szerint egy több évtizedes meddő vitát zárhatna le a referendum.

Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője, a Párbeszéd társelnöke azzal vádolta Tarlós István főpolgármestert, hogy folyamatosan szembemegy a lakosság akaratával, a civilekkel és az ellenzéki pártokkal is, akik többször is közösen javasolták, hogy a fő védelmi gát mentén, vagyis a Királyok útja-Nánási út vonalon épüljön meg a Római-parton a gát.

Szerinte Tarlós István folyamatosan "álszakértői jelentésekkel" próbálja meggyőzni Budapest polgárait arról, hogy a part mentén épüljön meg a gát, ezzel kedvezve a "fideszes ingatlanbefektetőknek".

Szabó Tímea ezért arra szólította fel a főpolgármestert, hogy állítsa le "a fideszes üzletembereknek, ingatlanspekulánsoknak kedvező" terveket, végre "térjen észhez", és oda építse meg a gátat, ahova a lakosság, a civilek is és a pártok is javasolják.

Nem fogjuk hagyni, hogy lerombolják Budapest utolsó természetes dunai partszakaszát, küzdeni fogunk azért hogy megmaradjon ez a terület a családoknak, és azért is küzdünk, hogy megépüljön az a gát, ami megvédheti Budapest lakosságát – jelentette ki Szabó Tímea.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.