Egyre többen fordulnak a Fidesz ellen.

A kormány migrációellenes plakátkampányának leállítását sürgeti Orbánék pártcsaládjának csúcsjelöltje

Súlyos kárt okozott az Európai Néppártnak (EPP) Orbán Viktor magyar kormányfő, az EPP-hez tartozó Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal

- mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak, hangsúlyozva, hogy a kampányt le kell állítani.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Der Spiegel szombati, digitális formátumban péntek este megjelent számában közölt interjúban kiemelte: "bajornak, németnek és európainak lenni, mindez számomra összetartozik, az olyan embereknek viszont, mint Marine Le Pen vagy Matteo Salvini ezek ellentétek", egymást kizáró fogalmak. Ezért a választók a május 26-i EP-választáson "két nagyon különböző modell közül választhatnak".

"Orbán Viktor politikailag rossz úton jár"

- tette hozzá arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor személyében az EPP soraiban is van +lázító+ politikus, aki a hazájában +hangulatot kelt a migránsok ellen+.

Mint mondta, a politika stílusával és a demokratikus berendezkedés alapvető kérdéseivel kapcsolatban vannak "átfedések" a magyar kormányfő és Matteo Salvini, az olasz Liga és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) vezetőjének politikája között.

Ez pedig "nem az én utam és nem az EPP útja" – húzta alá Manfred Weber.

Arra a kérdésre, hogy a CSU és testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kezdeményezi-e a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését, kijelentette, hogy "Orbán Viktor súlyosan ártott az EPP-nek nyilatkozataival és plakátakciójával", ezért "elvárom tőle, hogy bocsánatot kérjen és befejezze az akciót".

Hozzátette, hogy "nem lehet napirendre térni" az ügy felett, és a kérések, felszólítások már nem elégségesek, ezért "nagyon hamar" konkrét lépések következnek.

A Fidesz EPP-tagságával kapcsolatban "minden lehetőség nyitva áll" – mondta arra a kérdésre, támogatja-e az EPP egyes tagpártjainak törekvését a Fidesz kizárására. Kifejtette, hogy az EU-ban működő jobbközép pártokat összefogó pártcsaládban tárgyalásokat folytatnak az ügyről és döntéseket hoznak majd arról, hogy a továbbiakban miként alakítsák a kapcsolatokat Orbán Viktorral. Elmondta, hogy tesz majd erre vonatkozó javaslatokat.

A többi között arról is szólt, hogy

az EPP-ben gyökeres változás tapasztalható az Orbán Viktor iránti viszonyulásban.

Ezt a változást jellemezve kijelentette, hogy "ami elég, az elég, ez a mi üzenetünk".

Az EP-választási kampányról szólva aláhúzta, hogy az EPP csúcsjelöltjeként ő határozza meg a választási kampányt az EPP vezetőségével együtt, és nem Orbán Viktor. Mint mondta "Orbán megközelítése gyenge", a saját, önálló javaslatai "pozitív" népszerűsítése helyett "a félelemkeltéssel operál".

(MTI)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Feladták a kokit, meg a sallert érkezik a pofádra csutigenyó !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Feladták a kokit, meg a sallert érkezik a pofádra csutigenyó !!!
menekült
@papa.49: Próbáltam berakni ezt a cikket a propira, de sehogyse sikerült. Mostmár kezdem érteni, hogy megy ez. A Propeller akarta berakni, azért nem engedte nekem.

Én az EPP helyében szívlapáttal adnék egy jókorát ennek a hazug tolvaj diktátornak a képére. Elég sok időbe tellt, mire fölfogták, milyen ember ez és a bandája. És még most is azt mondják, hogy ejnye-bejnye, tessék jól viselkedni.
Yoda69
Felesleges konyorogni orbannak. Megtanulhatnak vegre orban csak az erobol ert. Ki kell tenni a Neppartbol minden szo nelkul. Szerintem mara nyilvanvalova valt minden demokrata szamara a fideSS egy fasiszta beidegzodesu part, amely szinte szorol szora teljesiti hitler Main kampf-jat. Most kell orbant megallitani amig nem keso.
justhpeter
Kezdik megérteni, hogy Orbán nem hoz nyereséget a Néppárt számára, csak aknákat telepít a pártcsalád alá.
tulipan
@justhpeter: SŐT, a legutóbbi napok felmérései azt mutatják, hogy csökken az elényük, a szocikkal szemben!! :)
tulipan
@durbincs: Mi van Te narancsos seggnyaló, félfaroknyi sügér, ott a Ploesti bányakecódban??? na te híres bányatudor, akinek a Pilis - Hegységben van Ócsai is ? Föciből csak karó ?plusz + 1moslék Ajakú?azt fürödjél le !!! de fogat is mossál ám,,mert bedes,gyomorszagú lehelleted ?
Commenter
Manfred Weber és a Néppárt nagyot téved, ha azt hiszi hogy orbán bocsánatot fog kérni és beszünteti a plakátkampányt, csak azért mert erre kérik, és mert a kizárás is napirenden van már. orbán számára ez egy újabb csata: most már a saját pártcsaládja ellen is harcolhat, belőlük is ellenség lett. Megvédi ő Európát is a Néppárttól is. A felfüggesztésre, a kizárásra játszik mert ez őt itthon erősíti a saját szavazói körében.
kereső
@Commenter: GG állitólag megigérte a CDU vezetésének, hogy hamarosan leszedik a plakátokat. De arról nem szól a fáma, hogy ez a mtv1-en,a tv2-őn az echo tv-ben is megtörténik-e. Egyébként meg már a "kár" megesett- nem lehetne úgy tenni, mintha misem történt volna. Tudomásul kéne venni Webernek+...,hogy a néppárt és ezzel együtt az únió legnagyobb ellenségét ma orbán viktornak hivják. Mert orbán ellensége, a szabadságnak, a jogállamnak, a demokráciának.
Commenter
@kereső: levélben is kiküldték a miniplakátokat...
tulipan
@durbincs: Te narancsos seggnyaló félfasroknyi Sügér, ott a román Ploestiben! csak nem képzeled, hogy pont a TE ostoba tanácsodra várnak ? Picsogi ?
Commenter
@durbincs: ott talán még a maga véleményére is adnának? Nyafogi? megégette a sugarasúszóját?
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, Te narancsos seggnyaló, félfaroknyi Sügér, OTT a romány Ploestiben ?
ugye, csak 1 zsákfurat vagy ott a bányába, s tele zsompal ?
Commenter
@durbincs: hopsz vigyázzon, a bányatóban, mert nekiúszik a gátnak, s beüti a fejét, sziámi harcoshalba oltott gömbhal?
desiro
@durbincs: TE MEG 1 FIDIÓTA FÉLNÓTÁS!
tudode
Ez az ALÁVALÓ PLAKÁT izé csupán JAJJ kiáltása annak, aki KI TUDJA KIKNEK befutott a csövébe, és hazájában karMESTERKÉNT jogfosztást, és rablógazdálkodást folytat, és valójában EGY NAGY SENKI
.
------- Orbán Viktor nem miniszterelnök
.
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk
.
Valójában egy MAGÁNYOS "utcai harcos"!!!

Tehát az EU-ban is tudatában van mindenki, hogy KIT DELEGÁLT az egyik tagország!!!
.
DDD
desiro
@durbincs: Honnan tudod, hogy rúzsos? Volt anyádnál?
Peller Anikó
Előszöris az ellenőrizetlen (engedély nélküli, agresszív, betolakodó) migrációt kell leállítani.

Aztán a plakátkampányt.

Amíg ez fordítva van addig győzedelmesen tör előre a fideszgeci. És röhög a hülyéken. Rajtunk.
kereső
@Commenter: Én nem kapok leveleket a hazugoktól.
Nessy
@Peller Anikó: De jó pénzért, meg egyéb érdekből bárki jöhet! Igaz, az sem mind itt akar maradni! Mint ahogy a kettős állampolgárságot megkapó ukránok és más unión kívűli nációk is csak átutazók kis hazánkon.
Peller Anikó
@Nessy: igen, jó pénzért jöhet amit aztán ellopnak, mi meg fizetjük vissza a kölcsönbe kapott (aztán ellopott) pénzt.

Ez egyfajta ellenőrzés is lehetne, ha nem színtiszta aljasság, harácsolás és átbaszás lenne. Hazugság mint bármi más amit tesznek.

Abban viszont nagyon tévedsz, hogy nem maradnak itt, mert itt maradnak Európában. Egy se azért jön, hogy visszamenjen a sivatagba, nyomorba, a szétlőtt városokba, a szemétdombra. Hol kapnak otthon ezer dollárokat ingyen? Semmit nem kell tenniük érte, csak annyit, hogy persze persze megígérünk mindent csak adjátok a pénzt hülyék.
Commenter
@kereső: az hogy lehet? Mindenkinek az adataihoz hozzáférnek.
polar450
Bruhahahahaha...friss hír!
Halleluja! Takarodnak a legények, mert lovat szoptak szegények!
A március 15.-i héten leállítja a horda a hazug plakátokat!
Használtak a kizárási fenyegetések, kritikák, bírálatok, O1G meghátrált!
Szép méretes méteres kékeres!
papa.49
Na ezt a hírt elfelejti közölni a mti. !!!
advocat
Nem pofázni! Kirúgni! De ilyenkor már laza székletes a gatya, mert tenni kellene valamit! De csak ennyire futja?
tulipan
@durbincs: Mi a hézag, te narancsos segggnyaló, félfaroknyi Sügér, ott abban a romány Ploesti büzős bányakecódban? kis pöc. megint itt vagy ? mondták, elvitt a sujtólég ? a tárna aljára ? Mond csak ugye te az Ótvar vagy, csak a moslék Ajakú ? Garmmatikaila egy 0-lla ? na meg persze, biz csak 1 zsákfurat vagy ott a bányába, tele zsompal ?
kereső
@Commenter: letiltottam évekkel ezelőtt!
tulipan
@durbincs: Mi van Te sötét, végbuta narancsos seggnyaldosó, félfaroknyi Sügér, abban az undorító, bűzüs, romány Ploesti bányakecódban? Ugy TE, valóban1 nagy gyagyi vagy ??? na Te bányatudor,akinek a Pilis-Hegységben van Ócsai is ? Föciből csak karó ?
Plusz 1 moslék Ajakú ? azt alaposan fürödjél már le !! de fogat is moss már, mert izonyúan bedes, gyomorszagú a leheleted? mégtán a levegőd is ?
magyarbakancs
Hasznos idióta Fidesz szimpatizánsok meg szavazzák Orbánékat,hogy legyen mindig valami szarakodás az Eu parlamentbe.
Olimpia,Foci Vb alatt ,1 perces hírek csak is gyűlöletről szólt.a MTVA Híradója, Echo Tv híradója ,TV2 híradója ,Hír TV híradója csak gyűlölködésről szól.
Mit várunk egy kisebbségi gyűlölködő embertől?
Orbán maga a rasszizmus.
Commenter
@kereső: bár az országos plakátkampány is le lenne tiltva már: ezt nem lehetett beküldeni:
nepszava.hu/3027644_orban-viktor-inkabb-kifele-vizeljen
A Die Zeit ilyen durván még soha neki talán egyetlen európai politikusnak sem.
papa.49
@Commenter: Ilyen hülye még nem is volt az Unióban, mint ez !!!
tulipan
@durbincs: Hooooooogy? Mi a vaan, te szemét narancsos seggnyaló félfaroknyi Sügér, ott a Ploestiben levő denevérürülékes, bűzös bűnyakecódban??: hát téged meg, nem csipázzák itt mint látod? Alias Nyüves Herélt ? Húzzál csak vissza bátran a Ploesti-bányákeccodba,tönkön herélt kappan? rémísztően gyagya ?
SystemError
@durbincs: maga nem egy automatizált program? Mindig rá van állítva az aktuális fidesz propagandára? meddig fogja ugyanazt kis változással válaszolni? Kipróbáljuk? maga a gyökér kis segédprogramja? Mintákat követ, de ha eltérés van jön az igazi gyökérke? A kis szocipata Shikákááá, akinek ez a munkája, hogy istenkomplexusos náci senki? akinek a nyomi kis mintakövető félautomata pincsije? Twitterbot maga?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.