Ungár Péter kétszínű ellenzéki politikus, aki nem szavazta meg az ápolási díj emelését – közölte a Fidesz-frakció közleményben vasárnap arra reagálva, hogy az LMP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy pártja szükségesnek tartja az otthonápolási díj emelését.

A Fidesz-frakció úgy fogalmaz:

Ungár Péter egyike azoknak a kétszínű ellenzéki politikusoknak, akik nem szavazták meg az ápolási díj emelését, helyette szelfizgettek, balhéztak, szirénázgattak a parlamentben.

Akkor egyáltalán nem érdekelte őket az otthoni ápolásra szoruló tartósan beteg felnőttek és gyermekek sorsa, és most sem érdekli, csak kétszínű és álságos politikai kampányra használják fel őket – szögezi le a közlemény.

Ungár Péter vasárnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy emeljék százezer forintra az otthonápolási díj jelenlegi havi 30-50 ezer forintos összegét.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Csak olyan kétszínű ő is mint a többi fidesz nyalonc LMP-s!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@bencemacska: Ebben az egyben totál igazat mondtak !!!
bencemacska
@papa.49: ma, 16:28
Én nem bocsájtom meg nekik a fidesz "kétharmadot". SOHA.
Lepényleső
...s az bizony nagyon kevés a kormánybeliek legalább hétszínűjéhez?
tudode
Ezek a nyalakodó fidesznyiKEK/KÁK olyan NAGYKÉPŰEK, hogy csapolás után a VILLANYOSZLOPOT rakják be a trottyos gagyójukba!
moareka
Anyuka mit szól ehhez? Tán el tetszettek engedni a kezét, mert a soha meg nem nyíló Sorsok háza sem az ő ügye már...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.