Leszakadt a mennyezet a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, és megsérült egy Angliából érkezett utas – tudta meg a Magyar Nemzet.

Leszakadt a mennyezet Ferihegyen, egy ember megsérült

Fotó: Jászai Csaba/MTI

A lapot egy március 1-jén Manchesterből induló, Budapesten 19.30-kor landoló EZY1857 járat egyik utasa tájékoztatta, aki szemtanúja volt az esetnek. Elmondása szerint

egy "embernyi nagyságú rész szakadt ki az álmennyezetből", és pont egy szállítószalagnál várakozó utas fejére esett.

Az ORFK tájékoztatása szerint egy brit állampolgár szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérülést a két négyzetméteres mennyezetdarabtól. 

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság az eset körülményeit ismeretlen tettes ellen foglalkozás köré­ben elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt elrendelt nyomozás keretében vizsgálja.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ki kezeli a terminál álmennyezetét, és mi ellen? Na most akkor vagy a Ferihegy van egy kórház színvonalán, vagy a kórházak Ferihegy színvonalán." a balesetet azonban nem a társaság kezelésében lévő szerkezet okozta" A társasághoz a talapzat, az oldalfalak, lépcsők, üzletek tartoznak, de a mennyezet nem. Ők nem is akartak soha mennyezetet. Azt valami külsős beruházó találta ki, és ő rakta oda, így nem tehetnek róla, hogy az leszakadt. Az a cég meg már úgyis megszűnt. Így senki nem hibáztatható, max az a brit utas, meg Soros. uploads.disquscdn.com/images/d4eeeb77ee3787dac0d4de88768a41d06dfdea6b4c342efc2ff479668005a3ed.jpg?w=600&h=700
Magyar kórházba se menjen meggyógyítani magát. uploads.disquscdn.com/images/fdea13d37f90ce3e44bf64810e517a9dd900af96b598f4a9d7b0ccc7bb19c52b.jpg?w=600&h=453
Clavigo
Hírünk a világban,,,büszke ,,meg erős...:))))DDD:))))) Még jó ,hogy nem a Zsírmoréra esett az a darab plafon...még mindig csupa szar lenne a környék..:) :)))DDD
Eladott Ország
Ki kezeli a terminál álmennyezetét, és mi ellen? Na most akkor vagy a Ferihegy van egy kórház színvonalán, vagy a kórházak Ferihegy színvonalán." a balesetet azonban nem a társaság kezelésében lévő szerkezet okozta" A társasághoz a talapzat, az oldalfalak, lépcsők, üzletek tartoznak, de a mennyezet nem. Ők nem is akartak soha mennyezetet. Azt valami külsős beruházó találta ki, és ő rakta oda, így nem tehetnek róla, hogy az leszakadt. Az a cég meg már úgyis megszűnt. Így senki nem hibáztatható, max az a brit utas, meg Soros. uploads.disquscdn.com/images/d4eeeb77ee3787dac0d4de88768a41d06dfdea6b4c342efc2ff479668005a3ed.jpg?w=600&h=700
Magyar kórházba se menjen meggyógyítani magát. uploads.disquscdn.com/images/fdea13d37f90ce3e44bf64810e517a9dd900af96b598f4a9d7b0ccc7bb19c52b.jpg?w=600&h=453
libellle
A repülötér amelyikröl itt szo van piszkos, mocskos, teli szeméttel. avároban van 5-6 lehetöseg leülni igy talán sorszaot kellene huzni, hogy ki mikor ülhet le. De nem is ajánlatos mert a forgo ajtoval vannak szemben ezek a förtelmes fém ülök és amikor fordul az ajto jon a hideg és kerozin büz, nyáron a meleg és a kerosin büz. Bravó, amikor megérkeznek a külföldiek akkor ez egy vizitkártya.
Lepényleső
Ferihegy már nem a repülőtér,a repülőteret Liszt Ferenc neve fémjelzi?
Ám ha Kodály,vagy Bartók a Ferenc nevet viselik,a választás rájuk esik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.