Nem vesznek részt a parlament hétfői ülésén, és a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez mennek ellenzéki pártok, amelyek – ígérték – megtámadják az Alkotmánybíróság előtt a most hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvényt.

A nyugdíjfolyósítóhoz megy az ellenzék, útközben lefestik a kormány plakátjait – videó

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a parlamenti üléstől való távolmaradásukat azzal indokolta, az Országgyűlésben A hét van, és

nem hajlandók asszisztálni a Fidesz "propagandahétfőjéhez", hasonlóan a két héttel ezelőtti akciójukhoz.

Közölte, nem fejezik be a munkát, hanem nyugdíjfolyósítóhoz mennek az ellen tiltakozva, hogy a kormányzati tisztviselőknek március 1-jétől napi kilenc órát kell dolgozniuk, csökkentették az alapszabadságukat és több jogukat is elvették.

A szocialista politikus szerint a Fidesz "rabszolgává tette a magyar munkavállalókat".

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese bejelentette:

az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert az Országgyűlés december 12-i "botrányos ülésén" jogellenesen fogadta el kormányzati igazgatásról szóló törvényt.

A jogszabály sérti azokat a jogokat is, amelyeket a magyar törvények és a nemzetközi kötelezettségek garantálnak minden magyar munkavállalónak, így a köztisztviselőknek is – magyarázta. Értékelése szerint a törvény miatt most már a kormányzati tisztviselők sem "a haza értékes dolgozói", hanem a kormány rabszolgáivá váltak.

A nyugdíjfolyósítóhoz megy az ellenzék, útközben lefestik a kormány plakátjait – videó
Ellenzéki képviselők sajtótájékoztatót tartanak az Országgyűlés plenáris ülése közben a Parlamentben 2019. március 4-én. Az első sorban Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese (első sor j4) beszél, mellette Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese (b4), Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője (b3), Kepli Lajos, a Jobbik parlamenti képviselője (b2) és Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese (b), valamint Szél Bernadett független (j3), Gurmai Zita, az MSZP (j2) és Bősz Anett független országgyűlési képviselő (j). A tájékoztatón elhangzott, hogy nem vesznek részt a parlament március 4-i ülésén, és a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez mennek ellenzéki pártok, amelyek – ígérték – megtámadják az Alkotmánybíróság előtt a most hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvényt. MTI/Illyés Tibor

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője közölte: az ellenzék az elmúlt 9 évben konstruktívan állt a parlamenti munkához, részt vett a törvényalkotásban, a bizottságok munkájában, kérdezték a miniszterelnököt, de

"Orbán Viktor és kormánya magasról tesz az ellenzékre és a parlamenti munkára".

Azt hangoztatta: nem hagyják, hogy Orbán Viktor kizsigerelje a magyar munkavállalókat, fizetség nélkül dolgoztassa őket, miközben folyamatosan hazudik a magyar embereknek. Ha a parlament falain belül nem tudnak küzdeni, akkor az utcán mutatják meg Orbán Viktornak, hogy van ellenállás – tette hozzá.

Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint az összellenzéki együttműködést a kormány hozta össze a rabszolgatörvénnyel, és

ez az együttműködés addig fog tartani, amíg a kormány folytatja "ámokfutását".

Jelezte, mindenkiért kiállnak, akit a kormány politikája hátrányosan érint.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese arról beszélt, ha olyan sikeres a gazdaság, ahogy a kormánypropaganda szajkózza, akkor a kormánynak van arra lehetősége, hogy

"a munkarabszolgaság" helyett más megoldást kínáljon. Emlékeztetett arra, hogy a köztisztviselői illetményalap 2008 óta változatlan.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy "a közszféra rabszolgatörvénye" negyvenezer embert érint és a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel Orbán Viktor kifejezetten a dolgozó nőket bünteti, ugyanis a közszférában dolgozók 70-80 százaléka nő. Szerinte végtelenül "álszent és igazságtalan" az a kormánypropaganda, amely feladatokat ír elő a nőknek, közben látványosan bünteti őket egy ilyen törvénnyel.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő azt mondta,

a munkaerőhiányra nem az a megoldás, hogy lábbal tiporják a munkavállalói jogokat, inkább olyan gazdasági és társadalmi környezetet kellene biztosítani, amely jó a munkáltatónak és a munkavállalónak is. Ez az, amire Orbán Viktor rendszere képtelen

- hangoztatta.

Mielőtt a képviselők elindultak volna a nyugdíjfolyósító épülete felé, Szabó úgy fogalmazott, "érdekes dolgok fognak történni", ám akkor még nem közölte, miről van szó. Később kiderült: a politikusok kormánypárti plakátokat festenek le, illetve, mint fogalmaztak, "megjavítják" azokat – írja a hvg.hu.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
polar450
@Mirabilis: legalább rezsimplakátokat "igazítanak"!
Eladott Ország
Fa testápoló érzékeny bőrre. uploads.disquscdn.com/images/3f8da392bb2208f11fd4393bc904a13fb4c9e68498b171a151e83129d92e10f9.jpg?w=600&h=276
A fidesz a nyugdíjasok pártja. uploads.disquscdn.com/images/0183cb6a0cbc75169fe173144c3c2833b42ae513ce08b981272f2b2dc08591dd.jpg?w=600&h=960
Gondolja a maffia, hogy örüljön a közszolga, hogy nem minimálbérre van bejelentve. Dolgozzanak szorgosan, szedjenek be sok pénzt, hogy legyen mit ellopni.
lugas
Mondja már meg valaki ,hogy nagyon sok kárt csinálnak ,mi lesz ettől jobb ! Ennyi telik tőlük!Soha nem szavaznék rájuk! Undorító tett amit művelnek !Hogy a fene egye meg mindet!
Kookas
@Eladott Ország: de ez az orbánpatás!
juttka
@Mirabilis: 1pártrendszert szeretnél? Félig-meddig már így is megkaptuk, G.O.V.-ék erővel átviszik az akaratukat mindenben.
juttka
@lugas: Ugyan milyen kárt csinálnak? A plakátokért nem kár. Inkább a hazug,gerinctelen fideSStől undorodnál! Vagy te is olyan vagy, mint ők?
juttka
@Eladott Ország: Féltett kincsünket ma szép kopaszon láttam, hasonlított Rákosira. Itt is haj nélkül kellett volna mutatni.
almalibre
Mint a durcás tinik, akiket cigizésen kaptak…
desiro
Hülye, hülyébb, pegero!
A birkák bégetnek, amikor orbán bandája, hónapokig be sem járt a parlamentbe azt már elfelejtették.
desiro
Paprika csárda Hegyeshalom: Itt járt az álamelnök alias snitt pali.
vacsi
A Nyugdíjfolyósító a Magyar Államkincstár alá tartozik Januárban nem fizették ki időben a nyugdíjakat, márciusban nem utalták időben a családi pótlékot! Mindkettőért végeredményben az Államkincstár, illetve annak vezetője a felelős. Miért nem oda mennek, és miért nem ezek ellen, a nép két rétegének (nyugdíjasok és gyerekes családok) életét megnehezítő cselekedet miatt tiltakoznak?!
Ami most a közalkalmazottakkal történt, az teljesen egyezik azzal, ahogy a többi munkahelyen dolgozó emberekkel bánnak!
1magyar
A régi szép, szocialista idők, amiikor a munkakezdést és 8 óra munka után a végét sípszó jelezte!
1magyar
Mindenütt így van, csak nekik volt eddig kiváltságuk. Kérjék, hogy legyen csak félóra az ebédidő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.