Több nagy cégnél, ahol erős volt a szakszervezeti követelés, akár 18 százalékos felzárkóztatást kaptak a dolgozók.

Várhatóan az idén is átlagosan 10 százalék feletti mértékben nőnek a fizetések a versenyszférában, de a legrosszabb esetben is 8-9 százalékos lehet a további felzárkózás 2018-hoz képest

– nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a lap keddi számában megjelent cikk szerint elmondta:

a legtöbb helyen 10 és 15 százalék között nőnek jellemzően az új üzleti évtől a keresetek, ám olyan cégekkel is találkoztak az egyeztetések során, ahol mindössze 3-5 százalékos vagy akár 20-22 százalékos fizetésfelzárkóztatást is bevetnek a vállalatok.

Mészáros Melinda arról is beszélt, továbbra sem tudnak olyan cégről, amely a kollektív szerződés módosítását kezdeményezte volna akár a korábbi egy évnél hosszabb munkaidőkeret bevezetése, akár a túlórakeret megemelése érdekében. A Ligához nem érkeztek jelzések az önkéntes, munkaadó és munkavállaló között létrejött, kötelezően elrendelhető túlórakereten felüli rendkívüli munkavégzés bevezetéséről sem.

Tíz százalék felett nőnek a keresetek

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke kifejtette: a béremelésnél a munkaerő megtartása kiemelt szempont továbbra is. A tendenciák szerint a legtöbb helyen 10 százalék feletti bérmegállapodást sikerült elérni, a szakszervezeteknek is ez a céljuk. Ugyanakkor van, ahol alacsonyabb mértékű, 6-8 százalékos az idei emelés.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára reálisnak tartja a 10 százaléknál magasabb keresetemelést. Emlékeztetett:

több nagy cégnél, ahol erős volt a szakszervezeti követelés, akár 18 százalékos felzárkóztatást kaptak a dolgozók.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte: az alacsonyabb keresetű munkakörökben nagyobb továbbra is a felzárkóztatás, ezzel záródnak a jövedelmi különbségek, amely hazánkban az uniós átlagnál magasabb. A nagyobb keresetek célja elsősorban a munkaerő megtartása, ám a felzárkózó bérek lehetőséget adnak a ma külföldön élőknek a hazatérésre, illetve akár kevesebben gondolkodhatnak külföldi munkavállaláson is – mondta.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(Magyar Nemzet)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Márciustól egy tavaly év végén elfogadott törvénynek köszönhetően óriási fizetésemelések lesznek a közszférában. Egészen pontosan a helyettes államtitkárok, a miniszteri biztosok, közigazgatási államtitkárok és kormánybiztosok keresete növekszik látványosan.
A helyettes államtitkárok fizetése eddig 748 és 972 ezer forint között lehetett, inkább a magasabb összeg volt a jellemző. Most a 112 pozícióban lévő alkalmazott keresete 1,3-1,65 millió forint közé emelkedik.

A 11 közigazgatási államtitkár bére 13 millió forintról 1,5-1,9 millióra növekedhet.

Az 59 miniszteri biztos eddig havi 748 ezer forintot keresett, márciustól a helyettes államtitkárokhoz hasonlóan 1,3-1,65 millió forint lehet a bérük. Amennyiben a magasabb összegig nyújtózkodik a fizetés, 120%-os növekedésről beszélhetünk.
A 13 kormánybiztos is bőven átlép a havi 1 millió bruttó felett keresők táborába, eddigi 997 ezer forintos bérük 1,5-1,9 millió forintra emelkedik

Nos ez huzza az atlagot, mert a rabszolgak csak max 5%-os emelest kapnak, mig a nyugdijasok 2,8%-ot
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

advocat
És a nyugdíj meg 2,7 %-kal. Nyuggerek! Éljen a Fidesz! Jobblétetek adója! Lehet rájuk szavazni. Megérdemlitek! Úgyhogy hajrá Fidesz! Csak így tovább.
nevemnick
@advocat: azért ne általánosíts. Jómagam is nyugdíjas vagyok, és még jó páran (nem kevesen) az ismerőseim közül az országban, de 80 %-ban nem a fideszre szavaztak. A fidesz akár az országos, akár a helyhatósági választásokon soha nem kapott tőlem jóváhagyást az ország vezetésére.
Helyesebb lenne azt írnod, hogy ,,azok a nyugdíjasok, akik a fideszre szavaztak...". Így elfogadhatóbb többünk számára.
CsipkeRózsa
@Yoda69: "A 11 közigazgatási államtitkár bére 13 millió forintról 1,5-1,9 millióra növekedhet."

Egy tizedesvessző lemaradt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.