Döntöttek: nem zárják ki Mesterházyt az MSZP-ből.

Döntött az MSZP a Mesterházy elleni fegyelmiről

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa egyhangú döntéssel, bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attilával szemben folytatott eljárást. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni - áll az MSZP keddi közleményében.

Az Index számolt be arról elsőként, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeztek a szocialisták volt elnöke ellen, méghozzá kizárását követelve.

Mesterházy Attila akkor az Indexnek azt mondta:

áll az ellene indított fegyelmi vizsgálat elé, szerinte ugyanis félreértések és rosszhiszemű feltételezések nyomán nyújtottak be ellene panaszt, amelynek egyetlen „vádpontja” sem áll meg.

Az után indult fegyelmi eljárás pár napja Mesterházy ellen, hogy Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag azzal vádolta, hogy a február 15-i választmányi ülésen videót készített a szavazásról, melyet a kormánymédiának szivárogtatott ki. 

Mesterházy tagadta, hogy videót készített volna vagy ő szivárogtatott volna.

A választmányi tag azt is kifogásolja a panaszban, hogy a volt pártelnök járja az országot, kampányol és a saját népszerűségét építi a jelenlegi elnökkel szemben.

Mesterházy Attila múlt pénteken közölte: egyetért azzal, hogy Tóth Bertalan vezesse az MSZP EP-listáját és nem hagyja, hogy éket verjenek személye és a pártelnök közé. Megerősítette, a választmány ülésén azt támogatta, hogy Szanyi Tibor álljon a lista második helyén Ujhelyi István előtt.

Forrás: 24.hu, infostart, Index

Fotó és címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Én is döntöttem. Nem érdekel mit döntöttek.
Eladott Ország
Na ettől demokratikus az ellenzék, mindig van benne fideszes delegált. D'artagnan meg van védve. Mint a kultúránk.
uploads.disquscdn.com/images/27693bbcc31a92848ca4f3c7015fe49e2a5761c59a69c8a09d9f9a4a878f4ff6.jpg?w=600&h=702
Ha az ellenzéket a Fidesz boszorkánykonyháján találták volna ki, akkor sem sikerülhetett volna ennél tökéletesebbre (mármint az ő szempontjukból). Ebből következik, hogy a Fidesznek az ellenzékre a jelen felállásban, a jelenlegi prominensekkel van szüksége. Ha őfelsége ellenzéke végzetesen meg találna gyengülni, mindig számíthat pártunk és kormányunk felé nyújtott segítő kezére. Ha viszont túlságosan megerősödne, akkor szemrebbenés nélkül törnék ki a nyakát.
vadsanca
" bizonyítottság hiányában " Akkor mire volt jó ez a fellángolás? Arra, hogy elfüstöljön? Vagy az érdekek, érdeket győztek?
Számomra vicces az egész történet. De mint írtam egy korábbi megjegyzésben, karácsonykor otthon majd nézegeti. Kellemes időtöltés.
bencemacska
Szerintem a Tolna-megyei alelnöknek inkább az önkormányzati időközi választással kellett volna foglalkoznia,hogy ne legyen a fidesznek 91%-a!
terlasz
Megy a harc az egyre szerényebb koncért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.