Sem a nyugdíjkézbesítést, sem más postai feladatot nem akadályoz a miniszterelnöki levelek kézbesítése – írta a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A cég ezt arra reagálva közölte, hogy Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője sajtótájékoztatóján arról beszélt, a kormányfői levelek kiküldésével a kabinet "gyakorlatilag veszélyezteti a posta működőképességét", például azt is veszélybe sodorja, hogy időben kivigyék a nyugdíjakat.

A Magyar Posta közleményében kiemelte: márciusban is a megszokott rendben és időben teljesítik a nyugdíjkifizetéseket.

A levelek kézbesítése – írták – jelenleg is zavartalan, a március második felében várható nyugdíjkézbesítéseket semmi sem akadályozza. Az érintett ügyfeleknek márciusban is, az előre meghatározottak szerint, a nyugdíjnaptárakban szereplő napokon kézbesítik a nyugdíjakat.

A miniszterelnöki levelek kiküldéséről azt írták: a Magyar Posta felelősséggel vállalta ezt a megbízást. A leveleket a postások ütemezetten kézbesítik február 26-ától kezdődően országszerte.

A közleményben a zrt. arra kérte az ellenzéki politikusokat, hogy "ne gyártsanak álhíreket, ne használják fel a Magyar Postát politikai kampánycélokra".

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
A Posta tudja a leckét, minden nagyon jó, minden nagyon szép. Gyorsan válaszoltak.
Qqberci
Már az is hír, ha valami várhatóan működni fog?...
nezelodo
@Qqberci: Úgy tesznek, mintha ingyen,szívességet tennének azzal, hogy kézbesítik a nyugdíjat! Ennek örömére lehet, hogy még okorsutest is rendel a posta vezére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.