Kovács Zoltán szerint Soros György magyar-amerikai nagybefektető már két évtizede politikai szereplővé is vált. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC brit közszolgálati televízió HardTalk című interjúműsorának hétfői adásában kijelentette: Soros György megnyilatkozásait, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált megtekintve "nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre".

(Forrás: prokontra.hu, PV által)

Itthon - 2019. August 21., 15:20
Vádat emeltek Simonka György ellen
Nagyvilág - 2019. August 21., 20:57
A német lakosság negyede bevándorló hátterű

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Bizonyára Kovács mekkmester is tudja, hogy Orbán Viktor 30 éve politikai szereplő. Amennyiben ez idő alatt elkövetett bűneit meg kívánná gyónni, az 30 papot 30 napra lefoglalna. A 30 év alatti köpönyegforgatásait kellene megszámolni, arra az MTA matematikai Intézete se vállalkozna.
tudode
Soros György úriember!
.
Nem hepciáskodik azon, hogy azok szóraKÁZNAK vele akiket HARMINC ÉVVEL EZ ELŐTT .. k i t a r t o t t, sajnos nem az ablakon ELENGEDVE!
Nessy
Drága szócséplő uram! Az összeesküvés elméleteket talán a főnökén kérje számon! Aztán téged az emberek választottak erre a posztra, hogy ostobaságokat mesélj? Egy frászt!
Az természetes, hogy azok a civilszervezetek az igaziak szerinted, akik lelkesen békamenetelnek és viszik a tacepaot, +Szeretünk Viktor"!
Azokat meg is támogatjátok pár millió forinttal. Lásd: CÖF, mint álcivil szervezet.
magyarbakancs
Hasznos idióta Fidesz párt emberként napi szinten kel bizónyitan,hogy melyikőtök tud mélyebben hajolni segget nyalni?
Macskaszem
Kisköcsög, van annak már 30 éve is, hogy a gazdád Soros ösztöndíjas volt Oxfordban. Ott cseszte el az öreg, de rettenetesen. Élete legnagyobb tévedése volt a fidesz pénzelése.
solidedge
Soros azért pénzelte Orbánékat hogy elősegítse az ország demokratizálódását. Tehát már ekkor politikai szereplő volt. Soros most is ezt finanszírozza csak hogy Orbánék közben fasizálódtak, a demokráciától úgy rettegnek mint ördög a tömjéntől hiszen az a bukásukat jelentené. A barátból így lett ellenség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.