A főpolgármester javaslata az, hogy éjfél és hajnali öt között mindenféle repülés tiltott legyen Ferihegyen.

Tarlós szerint jön az éjszakai repülési tilalom Ferihegyen

Fotó: Pixabay cco

Megkezdődött a főváros, a Budapest Airport és a HungaroControl vezetői közötti tárgyalási folyamat a Ferihegyi repülőtér zajcsökkentése érdekében.

A HungaroControl támogatja az éjszakai repülési tilalmat, és a fővárossal együtt kezdeményeznek jogszabályi változtatást

- mondta el Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.

Hangsúlyozta:

a kormány teljes mértékben partner a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló gépek okozta problémák megoldásában.

Tarlós István hosszú távú javaslatként fogalmazta meg, hogy a teherszállító, illetve a katonai gépek egy távolabbi repülőteret használjanak, a személyszállítás azonban nem szűnhet meg.

Rövid távú javaslata pedig az, hogy a mélyalvás időszaka alatt, éjfél és reggel 5 óra között mindenféle repülés tiltott legyen a Ferihegyi repülőtéren.

"A Budapest Airport pozitívan áll a kéréshez, amely szerintem teljesíthető belátható időn belül" – mondta.

Tarlós reagált a fővárosi parkolási helyzet kapcsán megjelent cikkekre is

Úgy fogalmazott: a Válasz.hu-nak adott interjújának sajátos interpretációi jelentek meg az ellenzéki sajtóban.

Amikor a miniszterelnök úrral a parkolási problémákról beszéltünk, akkor nem a kerületek elszámolásáról, pénzeiről és a szerződésekről esett szó. Azért ítélte meg ezt ő és jómagam is politikai problémaként, mert a kerületek – a vezetés politikai színezetétől függetlenül – foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá, hogy a parkolási ügyeket maguk intézhessék

- szögezte le Tarlós István.

Hangsúlyozta:

sem a kormány, sem a főváros nem szed parkolási díjat, és sem a miniszterelnök, sem ő nem ellenőriz parkolóórákat, kerületi szerződéseket.

Elmondta: jelenleg a főváros a parkolási övezetekről és a parkolási díjakról képes döntést hozni, de kizárólag a kerületi javaslatok alapján.

A parkolás üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket – kétféle van: parkolóórák beszerzése, karbantartása és maga a szolgáltatás – a kerületek önállóan kötik, a kerületi képviselőtestületek fogadják el és a kerületi polgármesterek írják alá.

Zuglóban is ez történt: Karácsony Gergely polgármester kezdeményezte a fizető parkolási övezet kialakítását és a díjak megállapítását, ennek ellenére később képes volt ráfogni a fővárosra

- emlékeztetett.

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon nem egyformák a kerületek, ahogy a parkolási szolgáltatásaik sem.

Míg a II. kerület félmilliárdos bevételt képes produkálni, Zuglónak 800 milliós veszteség a mérlege. Zugló a parkolóórák karbantartására fajlagosan 134-szer drágább szerződést kötött, mint az I. kerület – közölte.

Leszögezte: régi törekvése, hogy a parkolás egységes szabályok szerint működjön Budapesten, nem pedig 23-féle módon. A parkolási díjaknak pedig szerinte a közösségi közlekedés büdzséjében lenne a helye.

A főpolgármester-jelöltekkel kapcsolatban megjegyezte, szerinte Puzsér Róbert októberben biztosan nem indul.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A Hungarocontrol persze hogy támogatja, hiszen a légiirányítás nagyfőnöke egy fidesznyik bányamérnök. TaplóPifta meg úgy hülye, ahogy van. A teherjáratook meg hajnali 4 körül érkeznek, egy ilyen barom ötlet meg felborítaná egész Európa légiközlekedési rendjét (ugyanis egy repülő nem tud megállni a levegőben, hogy kivárja a reggel 5 órát), mert az a gép, amelyik 4-kor érkezik, az 1-2-3 órával korábban felszállt valahonnan...
vadsanca
Ez járat késéseket fog eredményezni. Esetleg a levegőben keringenek 5 órán keresztül a gépek? Ezzel viszont az utazási növekszik jelentősen.
Ez elképzelés értelmében a teljes közlekedést meg lehetne szüntetni ebben az időszakban. De ha ez megtörténik, akkor az éjszakai műszakot is be kellene szüntetni. Mindenki aludjon ebben az időszakban! Ebből még törvény is lehet.
vadsanca
Ez járat késéseket fog eredményezni. Esetleg a levegőben keringenek 5 órán keresztül a gépek? Ezzel viszont az utazási idő növekszik jelentősen.
Ez elképzelés értelmében a teljes közlekedést meg lehetne szüntetni ebben az időszakban. De ha ez megtörténik, akkor az éjszakai műszakot is be kellene szüntetni. Mindenki aludjon ebben az időszakban! Ebből még törvény is lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.