Lehetséges, hogy részleges látás- és hallásvesztéssel kell leélnie az életét annak a káptalanfai kislánynak, akit a nővére őrjöngő, osztrák szeretője lőtt fejbe egy hónapja.

Még mindig kórházban kezelik a januári káptalanfai lövöldözés egyik legsúlyosabb sérültjét, H.Szabina három éves húgát, akit több lövés is ért. A kislány a Bors értesülései szerint ugyan már nem szorul gépi lélegeztetésre, az életveszélyen is bizonyára túl van, azonban fennáll a veszélye annak, hogy maradandó sérüléseket szerzett.

Megvakulhat a káptalanfai borzalom túlélője

Egyelőre ugyanis nem a legjobbak a látásfunkciói,

így könnyen lehet, hogy a kislánynak olyan súlyos érzékszervi károsodási lettek a lövés által, hogy azokból sosem fog tudni felépülni. Emellett pedig rémálmai vannak a tragédia éjszakájáról, így orvosai tartottak a poszttraumás stressztől is.

Január 10-én este egy őrjöngő osztrák állampolgár, Wolfgang M. rontott rá egykori barátnőjére és családjára Káptalanfán. Először Molotov-koktél dobott a házukra, majd tüzet nyitott a bent tartózkodókra, találat érte H.Szabinát, édesanyját, édesapját, illetve hároméves húgát is. A férfi belehalt sérüléseibe, és Wolfgang M. is végzett magával.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció)

(Bors)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@görbetükör: Sajnos, igazad van. Csak a tehetetlen düh mondatta velem - mert a kis három éves ezt nem érdemelte meg!
nezelodo
@görbetükör: Nem is gondoltam, hogy ismered a famíliámat. Mesélj még valamit, amit én nem tudok!
görbetükör
@nezelodo: Tapintatlan egyént adtak a világnak.
nezelodo
@görbetükör: Majd igyekszem tanulni tőled, és a szüleidet sem minősítem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.