Az ingatlan.com vezető elemzője szerint az ingatlanárak robbanását fogja vissza az a feltétel, hogy a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) tízmillió forintos összegének felét lehet csak ingatlanvásárlásra fordítani.

Balogh László pénteken az M1 aktuális csatornán hozzátette,

a másik ötmillió forintot felújításra, bővítésre lehet felhasználni.

Véleménye szerint ez arra teremt lehetőséget, hogy az egyes települések képe, élhetősége 10-15 éven belül jelentősen felfrissüljön.

Hangsúlyozta, a falusi csok javíthatja az adott településen élő emberek anyagi helyzetét, mert a népességnövekedés az ott élőknek is több lehetőséget teremt.

Az ötezer fő alatti településeken igénybe vehető program több mint kétezer települést érint.

A nagyvárosok közelében lévő településeken nagyobb érdeklődés várható – ismertette az elemző.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Falusi CSOK: munka is kellene. Amíg nem lesznek normális BÉREK, mire vállaljanak gyereket? Inkább elmennek külföldre. Úgyhogy nyugodtan ellophatjátok ezeket a milliárdokat is. Költsétek gyógyszerre, a tehetősebbek meg Grazban.
youtu.be/1wft_NmWzfQ
A csodaszép környezetben elhelyezkedő nógrádi, hevesi, szabolcsi, borsodi falvak melyikébe költözne szívesen Novák Katalin a családjával? Hová vinné lakni a gyermekeit? Ahol a legközelebbi gyermekorvos 70 kilométerre van, körzeti orvos nincs, de gyógyszertár sem. Az egyetlen kis boltban választék nem igazán van, csak elképesztően magas árak. Az első város, ahol olcsóbban be lehet vásárolni, 48 kilométerre található, vonat nincs a faluban, busz naponta kétszer, a 48 kilométert másfél óráig tart megtenni, annyira gyalázatos az út minősége, hogy egyébként szétesne a jármű. Akinek nincs autója, az választhatja a tömegközlekedésnek ezt a módját, csak le ne késse az egyetlen járatot visszafelé, mert akkor várhat másnapig a hazajutással. De legalább a buszjegy jó drága és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy hogyan cipeli fel a buszra, illetve a megállótól hazáig valaki a karton tejet, mosóport, lisztet, cukrot, miegyebet. Akinek van autója, az persze urizálhat, mert akkor jön-megy, amikor kedve tartja. Igaz ugyan, hogy a benzin sincs ingyen és 15 kilométerre van az első benzinkút, ezért 30 kilométerre való benzint máris eléget az ember a semmire, de nem baj. Az utak – miután kénytelen az ember ugyanazt az úthálózatot használni, amit a busz – megzabálják a kerekeket, szakad a féltengely, döglenek a csapágyak. A falvak egy része élhetetlen, gyermekvállalásra alkalmatlan, reménytelen hely lett. És nem azért, mert a vidéki emberek így érzik jól magukat. Ezen csak egy nagyon árfogó állami stratégia és az erre a célra fordítható sok pénz tudna segíteni. Nem pedig Novák Katalin kedves mosolya és az odavetett alamizsna.

lusta
@Eladott Ország: Meg sem említette az iskolát, a bölcsödét, az ovodát.
Lepényleső
Ki lesz az találva,hogy csak 0,25% legyen feldobva,a többi meg a végére állítva?
Eladott Ország
@lusta: Még ha van vidéken munkahely (20-30 km távolságon belül) olyan jövedelemre lehet számítani, hogy abból még 2-3 gyermeket felnevelni aligha lehetne, illetve az kész aszketizmust jelentene, nem beszélve a mobilitásáról, mert egy felújított falusi házból egy fővárosban/nagyobb városban legfeljebb garázst lehetne venni.
papa.49
Ez a régi vicc ,,látják, nem látják, na látják,, !!!
Eladott Ország
@lusta: tegnap, 16:07; És még háziorvos, gyermekorvos vagy ha csak pénzt akarna felvenni a bánkártyáról, fodrász stb...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.