Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök mond ünnepi beszédet március 15-én – nyilatkozta Hollik István kormányszóvivő szombaton Budapesten a kormany.hu-nak.

A lengyel kormányfő lesz Orbán Viktor előzenekara március 15-én
Fotó: MTVA

Délelőtt 9 órakor a magyar zászló ünnepélyes felvonásával kezdődik a március 15-i ünnepség a Kossuth Lajos téren – közölte, hozzátéve: utána onnan a Múzeumkerthez vonul a "huszármenet", amelyhez bárki szabadon csatlakozhat.

Hollik István elmondta: az ünnepség 10.30-kor a Nemzeti Múzeumnál folytatódik, ahol

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő köszönti a megemlékezőket, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondja el ünnepi beszédét.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a Múzeumkertben a beszédek után, a budai Várban pedig egész nap programok várják a családosokat.

Úgy fogalmazott: "ünnepeljük együtt a forradalom hőseit, és álljunk ki Magyarország függetlenségéért, ahogy ők tették!".

(MTI)

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Fideszbuznyákoknak kötelező a megjelenés.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Fideszbuznyákoknak kötelező a megjelenés.
papa.49
A csutitetű már nem mer egyedül kiállni a sötét fóliával elkerített kordonozott Múzeum kert lépcsőjére ???
csak úgy....
@papa.49: A harcos,keresztes lovagos bátor jellemét próbálod kétségbe vonni? :)
Reá a Jó Isten és a TEKem tudja,hogy ki nem vigyáz!
Golyóálló mellény és fölnött pelenka duplán ,mint egy igazi páncélos vitéz...
papa.49
@csak úgy...: De azért messziről le lehet szedni ))))))))))))))
Vajon ,,légtér zár,, is lesz Pest felett ???
Clavigo
Putyin pajtást sem ártott volna idecsődíteni...
Commenter
@papa.49: ez itt nem India vagy Pakisztán. Itt nem "szednek le senkit". Ott meg csak a jók estek áldozatul: Indira, Radzsiv és Szandzsáj Gandhi,Zulfikar és Benazir Bhutto...
csak úgy....
@papa.49: Az értékes dolgokat óvni kell ,végre megint van a magyaroknak egy ,hogy is mondjam...
Gajdoczky István
Mi a BUBÁNAT KÖZÜNK van jelenleg a lengyelekhez? Jó hogy ök is résztvettek 48-ban. De ez már a mi Nemzeti Ünnepünk lenne. Mennyibe kerül a magyar adófizetöknek a lengyelek utaztatása.
csak úgy....
@Commenter: Ezek szerint,akkor a Lee Harry Oswaldban sem reménykedhetünk?
Commenter
@csak úgy...: a Bosszúállókban? Hulk Hoganben? Supermanben? 30 éve itt van. Ha így haladunk még 30 évig itt marad.
keresztapa
@Gajdoczky István: A népek barátságát te biztosan nem vívod ki. Hiszen ha egy kissé ismernéd is történelmünket, akkor balgaságtól kímélnéd meg, ha magadat nem is, de a kommentelőket.
Sámannus
Még egy húgyos Józsi.
The European People’s Party has tolerated the Hungarian leader’s authoritarianism for too long
lusta
@Gajdoczky István: Biztos sokba. A 25 ezer forintos befizetésért jár a különvönat, a budapesti buszoztatás, várbeli fogadás, háromcsillagos szálloda, vacsornya, meg reggeli. Mégsincs elég jelentkező. Még most is hirdetik az utaztatást. Van még szabad hely, igaz csak ülőhely, de az még szabad, nem úgy mint a hétvégi magyar IC-ken, ahol csak a jegyet adják el, de a helybiztosítás a MÁV-nak már nem megy.
volvós
Ök ketten alkotják a visegrádi kettőt, az orális szobában !!!
papa.49
@volvós: Egymást kényeztetik ???)))))))))))))))))))
volvós
@papa.49: a durbincs meg tartja a gyertyát... :-))))
lusta
Mellesleg nem zavarja a bankárkormányfő? Tudni illik, hogy korábban Morawiecki a BZ WBK vezetője volt, amelyet egy fél éve már Santandernek hívnak.
verőce21
A volt munkásőr hozzászólóknak, hogy beindult a képzelete.
Gauntlet
Lefogadom hogy semmi köze nem lesz a márciusi hősöknek a beszédhez, lesz Migránsok, Brüsszel (kvóta, népesség csere, szokásos hülyeségek), Sorosozás, öndícséret, családvédelem (érted: annyira jól teljesítünk hogy védeni kell őket!)
Összeállás tetszőleges elemekkel ( osztrákok, olaszok, lengyelek, etc.)
mackoka46
Minek jön idea lengyel diktátor pincsije, egy is bőven sok.
keresztapa
@mackoka46: Minek jön ide lengyel diktátor pincsije? Azért hogy legalább egyszer életedben, néz ki a fejedből és láss olyant is, hogy van olyan férfi aki eltudja dönteni, hogy a férfi nem ülve,... hanem állva pisil. Nem úgy mint az általad LMBTQ személy.
Nessy
@Gauntlet: nekem is ez jutott eszembe! Gondolod a lengyel kormányfő Bem apóról fog beszélni, O.V. Március 15.-ről? Egy frászt!
Hiszen lassan a 12 pontot ismét fel lehetne olvasni!
Pártkampány nagygyűlés a híveknek!
nevemnick
Hogy is volt?
Először összeugrasztotta Magyarország polgárait, aztán összeugrasztotta a magyar-székely népet, aminek következtében a székelyeket is szembeállította egymással, következő lépésben a magyarok-lengyelek következnek.
Tippeljetek, hogy ki lesz a következő, mert hogy lesz, az biztos...
(,,Brüsszel" nem ér!)
kereső
@Nessy: Nem lassan! A 12 pont most is ér- legfőkképpen:! "felelős kormányt Pest-Budán!"Mert az sincs!Pedig nincs habsburg birodalom, nincs orosz katyusa.Mondjuk van helyette egy putyinék által zsarolt miniszterelnök.
magyarbakancs
Migráns,Brüsszel,Soros.
Ez a nemzeti ünnep.
48-ról szó sem fog esni .
lusta
Ez a migráncsozás igen érdekes lesz, mert gondolnunk kell az aradi vértanúkra, akik között lámpással kell keresni a magyart. A többiekről már ne is beszéljünk. Mellesleg Bem ugyan lengyel volt, de örmény származású és muzulmánként, migráncsként halt meg. Kossuth is migráncs lett sokezer honfitársunkkal együtt.
human
Megint sorakozni fognak az EU támogatásból vásárolt mikrobuszok a fővárosban, hogy szidhassák az EU-t.
human
Remélem Gulyás Marci ismét közvetíteni fog a háttérhatalommal a tömegből.
www.youtube.com/watch?v=itXe36CDYH4
human
Hol hangzott el ez a beszélgetés?

" - Demokrácia van Magyarországon!
- Kell az nekünk?
- Nekem nem!"

Ez bizony a Fiatal Demokraták Szövetsége által összehívott békemenet felvonulóitól hangzott el többször is. Az egyik ráadásul egy fiatal nő volt.
kereső
És kiséri a "tömeg"-hogy tapsoljanak orbánnak 25.000.-Ft/fő fejpénzért+ellátás.
Nessy
@human: Ez nem "riporter", ez egy modortalan egyed! Egyszerűen senkit nem hagyott szóhoz jutni, mindenkit túlbeszélt. Kissé szervilis a drága!
Commenter
@kereső: többek által zsarolt ún. miniszterelnök. Az orosz a múltjával, a Néppárt most épp a jelenével zsarolja.
kereső
@Commenter: a néppárt nem zsarol. A néppárt éppen behunyja mindkét szemét a CDU-CSU-val az élen.
lusta
@kereső: Ezt az összeget a bértapsoló lengyelek fizetik koponyánként.
Commenter
@kereső: van egy része a Néppártnak amelyik már nem hajlandó behunyni a szemét...
Nessy
@lusta: Nem! Ezt mi fizetjük! Azért a lengyeleknek lesz egy nagy előnyük! Egy árva vak hangot nem értenek O.V. szózatából!
solidedge
Hiányolom a fehérorosz és az észak-koreai elnököt az ünnepségről.
kereső
@lusta: 11:466 fizetnek azért ,hogy láthassák,hallhassák orbánt és tapsoljanak neki??? Maaaaaaaaaaargit! Normááááális?
kereső
@Commenter: De amig, a CDU-CSU behunyja, addig a többinél hiába a nyitott szem.Legfeljebb osztódik a néppárt.De megtarthatják orbánt-mert belülről jobban tudják féken tartani. Meg ahogy azt Móricka elképzeli. Orbánt féken tartani?
Nevetnék, ha nem volna egy tragédia árnyéka felettünk.
Commenter
@kereső: Joggal hihette volna azt az ember, hogy az Economist cikke és három ultimátum után már csak azért sem lesz semmiféle engedmény mert bevallottan a szélsőségesekkel kezdett már el tárgyalásokat, sőt ki is jelentette hogy lehet, nem is a Néppártban van a helyük. Hát amennyiben a Néppárt európainak mérsékelten jobboldalinak és demokratának vallja magát akkor tényleg nem. Már rég nem ott lenne a helyük. Ha az a bizonyos narancsszínű kutya lenne orbán aminek ábrázolták akkor sem lehetne féken tartani, sem rövid pórázzal, sem elektromos nyakörvvel sem semmivel. Mert veszett.És nincs ellenanyag.
kereső
@Commenter: Van,csak az nem "komilfó"!
Commenter
@kereső: de a Néppárt "lesszéfer" hozzáállása sem szerencsés.
lusta
@Nessy: @kereső: Igen ezt a lengyelek fizetik. Azt nem kötötték senki orrára, nekünk mennyibe fog ez fájni. Mellesleg itt a program. Lesz tolmács is, meg Bencus, meg cöfösök, meg ez, meg az. wielkiwyjazdnawegry.pl/2019/03/09/program-wyjazdu-do-budapesztu-14-17-marca-2019-r/
Nessy
@lusta: Nem vagyok mazochista alkat, ergo még a tv-t sem kapcsolom be! :-)) Orbán beszédét meg úgyis tudjuk már kívülről, jobban ,mint saját maga! A többiek meg csak kontráznak.
lusta
@Nessy: A beszéd: Brüsszel, migráncs, Soros, migráncs, Brüsszel, Soros, Brüsszel, Soros, migráncs, ...
nevemnick
Most már nemcsak a székelyeket, vajdaságiakat, hanem a polákokat is megutáltatja a magyarok többségével. (a többség nem a 2/3-ad)
lusta
A nagy magyar-lengyel ünnepléssel kapcsolatban, tudom megkérdezném a nagy ünneplő lengyeleket, minek örülnek oly nagyon? Talán annak, hogy a 3 metró felújítása kapcsán a Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk megakadályozta, hogy korszerű lengyel, nem a lengyeleknél külföldi cégek -Volvo, MAN - által gyártott, Solaris buszokat a megnyert tender ellenére, megvegyük. Még érthető lenne, ha a magyar buszok gyártásába öntött pénzeknek eredményeként a pótlóbuszok új, korszerű magyar buszok lennének, de tudomásom szerint a pénz elköltésén kívül egy darab busz sem készült. Persze ez a téma is megérne egy misét, mert hatalmas pénzek tűntek el és a következmény nulla. Ezzel most ne rontsuk az ünnepség levegőjét, belerondítanak abba mások.
verőce21
"Polak, Węgier, dwa bratanki / I do szabli, i do szklanki / Oba zuchy, oba żwawi / Niech im Pan Bóg błogosławi."
Kookas
@lusta: de lehet hogy annak ahogy ki állt orbán mellettük az izraeli balhé idején. ennyit erről a lengyel geciről!
36
"előzenekar" a jó nénikétek!
Meglátszik a színvonal.
kereső
@lusta: attól még ez nem lengyel ünnep, ahogy azt a miniszterelnök előadta. Magyarország nemzeti !!!ünnepe.De 2019 március 15.-e már nem az.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.