A Fidesz frakcióvezetője szerint Brüsszel a migráció és a határvédelem kérdésében megbukott, az elmúlt években "nem tudta és igazából nem is akarta megvédeni" Európát a migránsok tömeges beáramlásától.

Kocsis Máté a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: az Európai Bizottság mandátumának végéhez közeledve érdemes mérleget vonni a testület eddigi tevékenységéről. "Ez alapján nyugodtan kijelenthetjük", hogy a brüsszeli migrációs és határvédelmi politika megbukott – hangsúlyozta.

Kocsis Máté: Brüsszel a migráció és a határvédelem kérdésében megbukott

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. február 18-án. Mellette Balla György, a Fidesz frakcióvezető-helyettese

Fotó, címlapi kép: MTI/Illyés Tibor

Közölte: az EB "egyetlen fillért sem adott" a határok védelmében érdekelt országoknak, ugyanakkor adott pénzt névtelen bankkártyákra a migránsoknak.

Kocsis Máté jelezte: mindezzel szemben áll és ennek megoldására tesz javaslatot a miniszterelnök, akinek elgondolását a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja is megvitatta és támogatja, mert úgy gondolják, hogy azoknak kell a schengeni határok védelmét ellátniuk, akik ebben érintettek és érdekeltek is. Úgy értékelt: a tapasztalat azt mutatja, hogy a schengeni határvédelemben érintett országok belügyminiszterei meg tudják és meg is akarják oldani az említett problémákat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a javaslat elvonná a brüsszeli bizottságtól a migrációs és határvédelmi ügyek kezelését és a tagállamok jogait bővítené, mert a belügyminiszterek tanácsa megfelelő szakmai döntéseket tudna hozni.

A javaslat másik fontos elemének nevezte a frakcióvezető, hogy ha a tagállamok eleget tesznek a schengeni kötelezettségeknek, a Bizottságnak kötelessége lenne a jövőben a határvédelmi kiadások felét kifizetni nekik.

Kocsis Máté szavai szerint ez a javaslat "minden józanul gondolkodó európai polgár szimpátiáját kiválthatja". Úgy folytatta: azt ma már mindenki elismeri az európai közéletben, hogy a migráció témája a választástól függetlenül Európa jövőjének egyik fontos kérdése.

Hozzáfűzte: a schengeni határok védelme nem csupán az érintett országoknak segít, hanem egész Európa biztonságát szavatolja, ezért is tartotta be Magyarország ezeket a szabályokat következetesen az elmúlt években. Szomorúan látták, hogy a bizottság ebben nem volt partner, sőt, büntetéseket is kilátásba helyezett – jegyezte meg.

Szerinte jelenleg az európai polgárok akarata inkább abba az irányba mutat, hogy minél hatékonyabban meg kell védeni a schengeni határokat, és ennek a meggyőződésüknek hangot is adhatnak a májusi európai parlamenti (EP-) választásokon.

Kocsis Máté azt mondta: a migrációval és a határvédelemmel kapcsolatos feladatok nem tagállami kézben, hanem a brüsszeli bizottság, "mondhatni Központi Bizottság" kezében vannak, és mivel szerinte ezeken a területeken az illetékesek nem tettek semmit, a hatásköröket vissza kell venni tőlük.

Álláspontja szerint Brüsszel "nemhogy nem akarja megfékezni a migrációt, hanem kifejezetten szervezi" és nemcsak névtelen bankkártyákkal, migránsvízummal, hanem azzal is, hogy lehetőleg egyetlen tagállam se "merészeljen" a határvédelem feladatainak eleget tenni. Ezt a politikát szeretnék megváltoztatni az EP-választások után – emelte ki.

A fideszes politikus "ösztönös" emberi magatartásnak nevezte, hogy az ember szeretné a családját, a közösségét, a nemzetét biztonságban tudni, és kerítést egy ház köré sem azért emelnek az emberek, mert gyűlölik azokat, akik kívül vannak, hanem mert szeretik és meg akarják védeni azokat, akik azon belül vannak.

Szólt arról is, hogy két fontos megmérettetés áll a javaslattevők előtt, az egyik maga az EP-választás, el kell nyerniük az emberek bizalmát azoknak az erőknek, amelyek nem akarnak több migrációt, és a másik kihívás, hogy minél több szövetségest gyűjtsön ehhez a megoldáshoz a magyar miniszterelnök az európai döntéshozók körében.

Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című konzervatív német lap március 3-i számában azt nyilatkozta:"a schengeni övezet belügyminisztereinek kellene egy erős testületet létrehozniuk, hogy az egész schengeni zónát érintő kérdéseket ott lehessen eldönteni úgy, ahogyan ezt szakemberek teszik, és nem úgy, mint a politikusok".

(MTI)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

polar450
Idióta sunyi Kocsis!

- Brüsszel létrehozta a Frontexet warsói széjhellyel!
- Minek adna pénzt, aikor ellopjátok?
-" A MENEKÜLTEK EU-N KÍVÜLI ORSZÁGOKBÓL TÖRTÉNŐ ÁTTELEPÍTÉSE MINDIG IS ÖNKÉNTES ALAPON TÖRTÉNT, ÉS EZ ÍGY IS MARAD.
- AZ EU NEM GYENGÍTI, HANEM TÁMOGATJA A NEMZETI HATÁRVÉDELMET.
- A BIZOTTSÁG EGYÁLTALÁN NEM TERVEZI HUMANITÁRIUS VÍZUMOK BEVEZETÉSÉT.
- A BIZOTTSÁG NEM MŰKÖDIK EGYÜTT EGYETLEN OLYAN SZERVEZETTEL SEM, AMELY AZ IRREGULÁRIS MIGRÁCIÓ MEGKÖNNYÍTÉSÉN DOLGOZIK.
-AZ UNIÓS SEGÉLY NEM ÖSZTÖNZI A MIGRÁCIÓT, HANEM KIZÁRÓLAG A GÖRÖGORSZÁGBAN MÁR LEGÁLISAN TARTÓZKODÓ MENEKÜLTEKET TÁMOGATJA.
- AZ EGYES TAGÁLLAMOK TELJESEN ÖNKÉNTESEN DÖNTIK EL, ENGEDÉLYEZIK-E KÉPZETT MUNKAVÁLLALÓK LEGÁLIS BEVÁNDORLÁSÁT, VAGY SEM.
- SEMMILYEN ÖSSZEFÜGGÉS NINCS AZ UNIÓS PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS ÉS A MIGRÁCIÓ TÁMOGATÁSA VAGY ELUTASÍTÁSA KÖZÖTT."

Magyarország lakosságarányosan továbbra is a legtöbb támogatásban részesülő országok egyike marad, a bizottság javaslata csak a regionális fejlesztés és a mezőgazdaság területén közel 32 milliárd euró támogatást szán az országnak. Sokkal több pénz jutna továbbá a közös határvédelem erősítésére, az illegális bevándorlás megelőzésére és az azzal szembeni fellépésre, illetve az elutasított menedékkérők visszaküldésére és a menekültstátust megkapók integrációjára.

Tetű hazug Kocsis!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Peller Anikó: Bizony gyalázat, amit ez a rohadt bűnöző cigány és politikai prostituált bandája megmer és megtud csinálni ezzel az országgal és még mindig nem látni, hogy mikor lesz vége ennek a gyalázatos országpusztításnak!
Borsodi
@Eladott Ország: Nem rajtunk fog múlni,mert még mindig nagyon sok megvezetett hülye ember van az Országban akiket a konchoz közeliek befolyásolhatnak.Hiszékeny türelmes buta Magyarok ezt érdemlik.
www.youtube.com/watch?v=PSVu6Tx0i6U
kokopelli
@Eladott Ország: ...ő tudja,mivel ők eresztették rá a nyugatra az általuk "migrik"-nek
nevezett "imigrant"-okat! A nyálas kis amatőrpolitikus imitátor!
Aki Én
Na, ez már akkora hazugság és ferdítés, hogy még a buta trollok sem szólalnak meg.
Ennek minden hangját cáfolták már. Jobb helyeken ez tömegek tudatos megtévesztése, félrevezetése. Büntetendő cselekmény.
tudode
Úgy tűnik, hogy a NEMZETRONTÓ megsokszorozott NYELVTÖRŐI számára a mai napra ELRENDELT lemez arról szól, hogy bármi témában az EU megbukott.
.
Megismétlem a NEMZETHY DIPLOMATA hasonló sipákolására írt hsz-emet
.
tudode
No csak!
.
A ViktorJUGEND lábtörlője úgy elszemtelenedett, hogy ÁTMENT Schotland Yardba azok után, hogy a SZEKTA VEZÍR 0,12%-os felhatalmazásával annyit ártott EURÓPAI ÁLLAMPOLGÁRKÉNT az Európai Uniónak, a .. B É K E . .őrének , mint a megalakulása óta senki, mert KINYITOTTA az EU kapuját a TÉRNYERÉSEN harcoló NAGYMEDVÉNEK, megbuzerálva Schengent:
.
-----BRÜSSZEL MOST ÉBRED, HOGY ROGÁN MEGSZÜNTETI A SCHENGENI HATÁRT
.
nepszava.us/brusszel-most-ebred-hogy-...
.
Mi előtt sec/perc alatt a NAGY MEDVÉNEK sincs akadálya
.
---- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
.
444.hu/2018/03/14/igy-lett-magyarorsz...
.
Akkora CÍRKUM PARÁDÉBA hajszolták az Európai Uniót, amelyre nem volt példa az elmúlt 60 év alatt egy FÉLCÉDULÁS alfelének tisztán tartásával!
.
Ma már nem a TŰZZEL az ŰGYÚTŰZZEL játszadoznak ezek a pofakaratéSOKK!
Lepényleső
Ez úgy beszél mint egy kocsis? Arra tudna-e felelni,hogy egy megbukotthoz az ő bandája
miért akar tartozni? Adópénzek száz milliárdjait olyanra propagandára költeni,hogy a
bukott mellett lehessen tetszelegni? Ebből a gerincet ki nem látni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.