Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint a magyar kormány a Kínától kapott hitelekért és pénzért cserébe szemet huny a tibeti nép elnyomása felett.

A képviselő vasárnap Budapesten a Kína-ellenes tibeti felkelés 60. évfordulójának alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt mondta, hogy amíg a Fidesz ellenzékben volt, számos taggal kiállt a tibetiek elnyomása ellen, hatalomra kerülése után viszont elkezdte üldözni azokat, akik Tibettel kapcsolatban felszólaltak.

Szél Bernadett: a magyar kormány pénzért szemet huny a tibeti nép elnyomása felett

Fotó: Facebook/Tordai Bence

Amikor a kínai vezetés Magyarországra látogatott 2017-ben, a Fidesz a rendőrséggel távolítatott el egy tibeti zászlót tartó embert, hogy ne zavarja meg a kínai konvojt – tette hozzá. Szél Bernadett közölte, Tibet a múlt század közepe óta elnyomásban van, a kínai kommunisták pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy Tibetet eltöröljék a Föld felszínéről.

Az elnyomás számos formában van jelen a világban, van, ahol brutálisan erős eszközökkel, és van, ahol olyan vezetők vannak, akik megpróbálják elhallgattatni az embereket azzal, hogy öncenzúrára kényszerítik őket – mondta, hozzátéve, nem szabad úgy tenni, mintha minden rendben lenne.

Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök kétszínű, mert csak ellenzékben törődött Tibettel, a kormányon viszont a Kínai Kommunista Párt pénze mindennél többet jelent neki.

A párttal való üzletelés közben nem érdekli őt, hogy a kínaiak az összes joguktól megfosztották a tibetieket – mondta. Közölte, a Momentum elutasítja, hogy az elveket hátrahagyva, csak a gazdasági kapcsolatok vezéreljék egy vezető politikáját. Egyébként sem nem lehet megbízható partner egy olyan állam, amely a saját országában átgázol a kisebbségeken. A szabadságjogok és a kisebbségi jogok ugyanis mindenkit megilletnek – jegyezte meg.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a Párbeszéd következetesen kiáll Tibet mellett. Szerinte inspiráló, hogy a tibetiek hatvan éve erőszakmentesen fellépnek az elnyomással szemben. Az egyes nemzetállamok önmagukban gyengék ahhoz, hogy szembeszálljanak Kínával, ezért erős, együttműködő, az érdekeit és értékeit hatékonyan képviselő Európát kell felépíteni – mondta az országgyűlési képviselő.

Szél Bernadett, Cseh Katalin és Tordai Bence a sajtótájékoztatón tibeti zászlókat lengettek, és "Free Tibet!" feliratot festettek a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége előtti aszfaltra.

Tibetben 1959. március 10-én felkelés tört ki az 1951 óta tartó kínai uralom ellen, a lázadást azonban a kínai hadsereg leverte. A két hétig tartó harcokban 87 ezer ember halt meg, a megtorlások során több tízezren kerültek börtönökbe és munkatáborokba. A konfliktus nyomán a dalai láma Indiába menekült, és azóta is emigrációban él Dharamszalában.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Jaj Berni-asszony nem ösmeri ismeri ezt a dagadt retardált törpét; pénzért az anyja rühes szukáját is! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
Bernike lengessen, amit akar, de mi közünk Tibethez? Itthon nincs elég gond? Előbb a saját házunk előtt söprögessünk!
advocat
IGEN! És még emlékszem, hogy kerültek oda a sárgák.
papa.49
Ez szép hogy kiállnak Tibetért, DE VAJON ITTHON MINDEN RENDBEN VAN ???
cikicakk55
Bernike! A kínaiak sokkal többen vannak mint mi. Majd Ők megoldják a problémáikat. Szerintem az ellenzéknek most sokkal fontosabb dolga lenne,hogy a Magyar embereket szabadítsa meg a diktátortól aki sanyargatja az embereket. Először talán saját hazánkat kellene felszabadítani egy őrült elme uralkodása alól és ha marad erő és pénz( kizárt,mert Orbán bukása után legalább 15 év mire valamennyire helyre áll a rend) akkor lehet szegény Tibettel is foglalkozni.
Csizmás Kond
..na és miért nem szelel oda felszabadítani ?
justhpeter
1) Orbán mindenkivel haver, aki ellenőrizetlenül ad neki pénzt.
2) Lassan mi is Tibert sorsára jutunk, he nem lesz változás.
3) Meg kellene próbálni "a dagadt retardált törpét" és bandáját eltüntetni és akkor talán mindkét előző
pontra jó megoldás lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.