Az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsüléséért jelentős lépések történtek, és még fognak is történni – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere az Origo.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban.

Kásler: a betegek már érzékelik az egészségügyben végbemenő pozitív változásokat
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Kásler Miklós a portálnak azt mondta,

nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma, 2010 óta 60 százalékkal mérséklődött a külföldi munkavállalásra jelentkező orvosoké. Ez idő alatt az orvosok fizetése 2,5-szeresére emelkedett.

Az ápolónők esetében is jelentős emelések voltak és lesznek. A miniszter emlékeztetett arra, hogy bejelentették: a következő időszakban,

négy év alatt további 72 százalék lesz a béremelés mértéke,

de ez vonatkozik a védőnőkre is, vonatkozik a felsőfokú végzettségű, egészségügyben dolgozó emberekre. 2017 és 2022 között az egészségügyi szakdolgozók, ápolók bére is 2,5-szeresére emelkedik – közölte Kásler Miklós.

Nem korrekció jön, hanem átalakítás

Napirenden van a kórházi ellátás finanszírozási rendszerének átalakítása, amelyet úgy kell megvalósítani, hogy az intézmények közben el tudják látni alapvető feladataikat a betegellátás színvonalának emelésével – mondta a tárcavezető.

Kásler Miklós közölte, sokféle irányból kell közelíteni ehhez a problémához, az átalakítás nem történhet meg egyetlen lépésben.

Megjegyezte, hogy a teljesítményarányú finanszírozás az 1990-es évek első felében indult el Magyarországon, azóta folyamatosak voltak a korrekciók, de olyan mértékben és olyan tempóban változott az orvostudomány – új technológiák, új gyógyszerek, új eszközök kerültek a rendszerbe, sőt maga az orvosi tevékenység is alapvetően módosult –, hogy ezt nem követte a finanszírozás.

"Ezért most nem korrekcióról beszélünk, hanem átalakításról, ami nem történhet egyetlen lépésben, mert ahogy átszervezzük az egészségügyi ellátórendszert, abban a tempóban kell bevezetni a finanszírozás új módszertanát is"

- mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy az átalakítás mikorra történne meg, a miniszter azt válaszolta, hogy a finanszírozás átalakítása nagyon körültekintő munkát igényel. Az egészségügyi ellátórendszer alapjaiban fog átalakulni, és ennek keretei már megjelentek: az alapellátás és a sürgősségi ellátás szervezésének átalakítása, az öt nemzeti egészségügyi program. A pozitív változásokat az orvostársadalom már látja – jelentette ki.

Úgy vélekedett, hogy mindez rendkívül komoly érdeksérelmekkel is jár, ami miatt az ellenzék egyes lobbikörök és saját politikai céljai érdekében folyamatosan megpróbál hangulatot kelteni, igyekszik tudatosan félrevezetni az embereket.

A másik oldalon azonban ott vannak a betegek, akiktől nagyon sok visszajelzést kap a minisztérium, és akik már érzékelik az átalakulás pozitív eredményeit

- tette hozzá.

Kásler Miklós véleménye szerint az ellenzék politikai támadásokra használja az egészségügyet, de amikor ők voltak kormányon – ezt tapasztalatból tudja –, akkor az egészségügytől csak elvették a pénzt, és nagyon nehéz helyzetbe hozták a kórházakat, nem becsülték a dolgozókat sem. Azt mondta, alapelve, hogy bármilyen átszervezés, átalakítás történik az egészségügyben, a betegellátásnak zavartalannak kell lennie.

Hozzáfűzte: évtizedekig küzdött az egészségügy koncentrációjáért, és ez most kimondottan célja a jelenlegi egészségügyi kormányzásnak. Ezt szolgálja az országos intézetek megerősítése, a nagy centrumkórházak fejlesztése, általában mindenhol, ahol ez szükséges, ebbe az irányba haladnak, az alapellátásban is ez az elv jelenik meg a csoportpraxisokban.

Új centrumkórház

A budapesti centrumkórházak fejlesztésével kapcsolatban a miniszter azt mondta, átdolgozták az Egészséges Budapest Programot, a korábbi három centrumkórház kibővült a Szent János Kórházzal. A program részei az országos intézetek, amelyek a népegészségügyi program, illetve az öt nemzeti egészségügyi program, tehát a legsúlyosabb betegségek csúcsintézményei.

Megjegyezte, hogy az ellenzék az előrelépést és annak szervezettségét is bírálja. Azt mondta, hogy természetesen mindent lehet kritizálni, ugyanakkor rendkívül furcsa, hogy amikor már az emberek is érzik a fejlesztések kedvező hatásait, megjelennek néhányan, úgynevezett "szakértők", akik annak idején abban a pozícióban voltak, hogy ugyanezt megtehették volna. Azonban nemcsak elmulasztották ezt, hanem az ő lehetőségeik időszakában a magyar egészségügy minden paraméterében rohamosan romlott – jelentette ki Kásler Miklós.

A vastagbélrákszűrési programmal kapcsolatban azt mondta, 1993-ban dolgozták ki az Országos Onkológiai Intézetben a vastagbél- és végbélrákszűrés programját, azóta minden egyes egészségügyi miniszternek, államtitkárnak átadták az akciótervet, a bevezetéséhez szükséges lépéseket, de nem történt semmi.

"Tehát azok a szakemberek, volt baloldali állami vezetők, akik e témában is sürgetően nyilatkozgattak és most kritikákat fogalmaznak meg, pontosan tudják, hogy a kezükben volt a lehetőség, de nem éltek vele"

- közölte.

Kiemelte, a minisztériumi cselekvési terv mellett a háziorvosi és más orvosszakmai tájékoztatáson túl a média szerepe kiemelt abban, hogy minél többen menjenek el a szűrésekre.

Azt mondta, a cél közös, hiszen a korai felismerés életet menthet. Ezért a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a lakosság érintett része részt vegyen a szűréseken, de maguknak az embereknek is fel kell ismerniük, milyen fontos, hogy elmenjenek a szűrésekre.

Azzal kapcsolatban, hogy a jegybank megfontolásra javasolja az egészségügyi szektorban a piaci alapú bérezési rendszer kialakítását, Kásler Miklós azt mondta, egyetért a Magyar Nemzeti Bank által leírtakkal, és megjegyezte, a versenyképességi jelentésben azt fogalmazták meg, amit a humán tárca már elindított.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Te álszent koszos körmű! Érzékelem, hogy nem akar teljes labort kiírni a házi orvos...pedig csak a szokásos féléves controllra kértem azt a kurva beutalót. Azt is érzékelem, hogy 3 hónap mire bejutok a diabetológiára vagy a kardiológiára. Ennek most örülnöm kellene? Ja igen, mert ez sokkal jobb arány mint Afganisztánban lenne...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Te álszent koszos körmű! Érzékelem, hogy nem akar teljes labort kiírni a házi orvos...pedig csak a szokásos féléves controllra kértem azt a kurva beutalót. Azt is érzékelem, hogy 3 hónap mire bejutok a diabetológiára vagy a kardiológiára. Ennek most örülnöm kellene? Ja igen, mert ez sokkal jobb arány mint Afganisztánban lenne...
szaboria1
Reuma orvos által kapott időpontra kellett volna vissza mennem 03.13 -án 12-én du hívott a beteg irányító, hogy ne menjek mert kiderült elmúlt a 90 nap az előző vizsgálat óta. Így új beutalót kell kérnem a házi orvostól. Most megint csak másfél hónap múlva mehetek. Állítólag a számítógép programja jelezte lejárt az időm.
justhpeter
Már beálltnak tekintendő az az állapot, hogy Kásler mester nem tudja mit beszél.
Ha így is alkalmas a posztjára, az már a miniszterelnök és a kormány baja.
Lepényleső
Amit érzékelnek az a hiánya az elment lelkeknek,akik a kormány miatt már nem élnek?
"Rosszabbul élünk mint négy éve!" A fydes propaganda ezt (is) zengte?
Most örülünk (talán),hogy még élünk,hiszen a fydes lett a vezérünk,vagy inkább vesztünk?
kereső
Plakátra vele- mindjárt jobb lesz az egészségügyi ellátás. Cél úgyis az afgán mérce- megmondta éger.
volvós
Kóser efftárs !! Miért qrwázzák le minden nap az anyukádat ???
emerencia
@Dr plágium: @szaboria1: Szedem a gyógyszereimet és több mint két éve nem volt labor. Nem szokás ma már legalább félévente beutalni a beteget. Más. Van olyan ismerősöm, akinek fájt a lába és pár nap múlva már mehetett az ortopédiára. (Másoknak 6-7 hónap.) Kérdeztem tőle hogy lehet ezt elintézni? Hahaha, csak nekem...Ez volt a válasz. Azért sem lehet bejutni a szakrendelésekre mert nagyon sok az ismerős, haver stb. Egy eladó mesélte, hogy egy ukrán akcentussal beszélő vásárló úgy szeretett volna árengedményt kicsikarni, hogy beküldte a főnökhöz azzal az üzenettel, hogyha kap árengedményt, elintéz neki bármely szakorvosi vizsgálatot a városban. (Nem kapott.)
papa.49
Bolondkasler te már menthetetlen vagy menjél nyugdíjba 50 ezer forinttal !!!
A gúnármiska már el is meszelte az agyrémedet te marha !!!
szép új világ
"nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma" Mikor az utolsó is elmegy, akkor pedig végleg megszűnik az elvándorlás.
Cicamama55
@CsipkeRózsa: Elképesztő, hogy milyen távol állnak a valóságtól a miniszter állításai. Erre az esetre ő azt mondaná, nem tagadhatja, hogy akadnak extrém esetek. De hogy ennyi?! :(((((((((
papa.49
Unom már ezt a vigyorgó majmot, de most jobban megnéztem az unszimpi pofázmányát és tessék KOSZOS A FÜLE ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
rdos
A pozitív változásokat nyilván csak az Rh + - ok érzik. :-)
csak úgy....
Egy jobb sorsra érdemes prof, azon gondolkozok,hogy miért nem pécsi, Papp Lajos profot nevezte ki az Ö fö méltósága ,erre a posztra? Talán még nem eléggé zakkant ...
human
egy kabaré jelenetből:
- Most energiát küldök át magának a tévén keresztül...érzi már a melegséget?
- Hát. Nem.
- Üljön kicsit közelebb a radiátorhoz. ... Most érzi?
- Hát, hát igen.
lampa laz
"a betegek, akiktől nagyon sok visszajelzést kap a minisztérium, és akik már érzékelik az átalakulás pozitív eredményeit"
Ezek a betegek azért érzékelik az átalakulás eredményét, mert sajnos az elöttük állók, az iszonyú hosszú várakozás eredményeként időközben elhaláloztak...
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Kásler tudod mit érzékeltem ,ha nincs pénzem privát rendelésekre ,már rokkant lennék!!Hazug disznó vagy!
Sajnos az utóbbi egy évem rendelőintézetek,kórház,műtét,rehabilitációs kezelések,majd ismét kórházi rehabilitizációs kezelések,láttam sok mindent ,de pozitív változást???Sima háziorvosi beutalóval CT négy hét (és az már jó),nem vártam ki,privát, és érdekes módon ugyanabban a kórházban már másnap volt hely CT-re.Műtét ,majd kontroll MR háziorvosi beutaló ,három hónap.Ezt se vártam ki,privát már a következő héten MR.Azért voltak rendelőintézetes várakozások,ahol 3-as sorszámmal ,tizenkettediknek mentem be.Természetesen az orvos másfél órát késett, de jöttek a csókosok,haverok ,állítólagos egészségügyi dolgozók akik megelőztek.A kórházakban kifacsart ápolónői személyzetek ,három idős ember mellé direkt betesznek egy fiatalt vagy jóval fiatalabbat ,hogy a többieket ki tudja szolgálni,mert egyszerűen győzik.Ők viszont tiszteletet érdemelnek.Lehetne sorolni az egy év tapasztalatait ,de ezek soha nem fogják megérteni,belátni,itt minden fasza ,nekik!
simmering73
Már nem érzékelik te tetű, mert közben elhunytak az elégtelen ellátás miatt, az elmaradt műtét miatt, a kórházi fertőzésekben.
csipetke
Anyám! Ezzel is csak eggyel többen vagyunk...Nem is érdemes elolvasni ezt a süket rizsát,én elakadtam azon a mondaton,hogy:-"nyolc éve folyamatosan csökken az elvándorló orvosok száma".Azé' b@szki,mert már a nagyrészük kint van.Ilyen egyszerű a csökkenés oka Aztán :- 4 év alatt 72 %-al emelkedik az egészségügyiek fizetése.Ha most azonnal emelnék ennyivel,még mindig töredéke annak,amennyit kint keresnek.Be kéne már látniuk,hogy ezt bizony a 8 év alatt keményen elsz@rták.Európa legócskább egészségügye a magyar.Szégyen a kormányra nézve.Érdekes,hogy a saját fizetésüket fel tudták emelni százezrekkel,nem mintha megdolgoznának érte
csak úgy....
Csak a múlt évböl ,több mint 20 000 rongyos élet szárad a fekete lelketeken...
Nessy
Idefigyeljen professzor úr! A vastagbélrák szűrés nem újdonság. Már a kilencvenes években az Irányított Betegellátási Modell keretében több helyen működött! A "népegészségügyi program" részletesen ki volt dolgozva, és kísérleti jelleggel már működött. Ja, csak közbe szólt a politika szokás szerint!
A finanszírozás módosítása nem történhet csak íróasztal mellett.
Ehhez a gyakorlatot is figyelembe venni, az ellátási protokollt, annak minden személyi és dologi vonzatát.
karma1
Miert is, te kocsog? Megmostad a kezed?
solidedge
Szólni kellene Káslernek hogy az Ausztriáról szóló tanulmányt olvasta fel. A magyart azért nem közölte mert azt hitte hogy az meg etióp.
karma1
@Dr plágium: Jut eszembe... Volt itt egy film tavaly, a BBC forgatott Sziriaban a szetlott korhazban, ahol az edesapa tartotta a sulyosan serult kisfiut a karjaban, es sirva mondta bele a kameraba, hogy 8 (NYOLC!) percet kellett varniuk a mentokre, hogy egy masik korhazba vigyek a fiut, addig egy nover szoritotta a gyerek combjat, hogy nehogy elverezzen! Leszarom a bokam! A Jegpalyan kapott agyverzest Lerch Pisti, gyerekkori altalanos iskolai osztalytarsam, es a mento 45 (NEGYVENOT ) perc alatt ert ki hozza, holott a Mentokozpont kevesebb, mint egy kilometerre van a Jegpalyatol a Bajza utcaban! A haborutol agyonszenvedett Sziriaban sokkal jobb az orvosi ellatas, mint Magyarorszagon! Akkor mit akar ez a szarzsak "atszervezni" a magyar egeszsegugyben? Ha a szart sztaniolpapirba csomagoljak, attol az meg szar marad, sose lesz mogyoroscsoki,...:o(((((
Nessy
Szeretném tapintatosan közölni, hogy az elmúlt két hónapban volt szakrendelés, ahova nem sikerúlt még időpontot sem szerezni.
Amit megtudtam oldani, az elsősorban azért sikerült, mert még régi kollega volt, aki segített. ( Nem mentem be soron kívűl, ugyanúgy ültem két órát, mint más.)
Úgy, hogy részemről dajka mese az előadása.
csak úgy....
@Nessy: egyszerüen (nagyon egyszerüen) dübörög az ország !
Nessy
@csak úgy...: Mint az elefánt meg a kisegér a hídon!
csak úgy....
@Nessy: Cantio optima

Nóta: Mindönök meghallják, és jól megtanulják ...

Siralmas énnéköm tetűled megváltom,
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom;
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Az Fölföldet bírják az kevély nímötök,
Szerémségöt bírják az fene törökök.
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engömet kergetnek az kevély némötök,
Engöm környülvettek az pogán törökök.
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engöm eluntattak az magyari urak,
Kiízték közőlök az egy igaz Istent.
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Legyön Isten hozzád, áldott Magyarország,
Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság.
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában,
Bornemisza Pétör az ő víg kedvében,
Valljon s mikor leszön jó Budában lakásom!

(1557?)
Bornemissza Péter
Dr plágium
@emerencia: Az a helyzet, hogy a diabetológus félévente rendel vissza friss labor lelettel. Mivel a labor beutaló csak 3 hónapig érvényes kénytelen vagyok a házi orvostól kérni. Nekem sem nagy öröm hogy összeszurkálnak 2x. És nem leányálom 2 órát ülni a labor folyosóján, vagy éppen állni mert olyan sokan vagyunk.
szaboria1
@Nessy: Csak meg említem itt délen hat település 22000 emberére a szakrendelés heti egy alkalommal van, egy egy szakorvosi rendelés. 2010-ben még azt ígérték 20 percen belül belehet jutni egy szakorvoshoz mára már hónapokat kell várni ráadásul már többször volt, hogy orvos hiány miatt elmaradt a rendelés. A térségi tv adását nézve ahol anyakönyvi hírek is vannak nagyon sok az olyan elhunytak akik még nem érték el a nyugdíj korhatárt sem.
emerencia
@Dr plágium: Ismerősöm szerint harcolni kell! Ő minden félévben keményen rászól a háziorvosára, így szerez magának beutalót. Állítólag a háziorvosok érdekeltek valahogyan a kölcségcsökkentésben ezért nem szívesen adnak beutalót már egy vérvételre sem.
emerencia
@Dr plágium: És, ha beutal, akkor sem biztos, hogy az eredmények tükrében számíthatsz olyan hatékony orvosságra, terápiára mint legalább egy másik exszocialista ország uniós polgára. (A fejlettebb EU-s országokhoz már teljesen reménytelen hasonlítani magunkat!)

propeller.hu/itthon/3405415-tarthatatlan-gyogyszertamogatasi-rendszer-mondjak-innovativ-gyogyszergyartok?all#c2388673
emerencia
@szaboria1: Mi most kafeteria jutalmat fogunk kapni az idén néhányan, a két évtizedes céges munkánkért. Kétszázezer forintot kell kényszerűen elverni mert aki pénzben kéri a még mindig alacsony fizetése mellé, annak levonják belőle az összes adót és járulékot... ))))-: Így működik orbán illiberális dzsentri világa.
Dr plágium
@emerencia: Igen erről én is olvastam, jutalmazzák azokat akik csökkentik a további vizsgálatok számát.
Na ezt érzékelhetik a betegek és mérgelődhetnek.
papa.49
Egyet tudok mindig a nyugdíj felvételének napján megyünk a gyógyszertárba, de olyan hogy mindent egyszerre megkapjunk az utóbbi 4 évben NEM? FORDULT ELŐ !!! Most pl. az ,,éjszakai inzulin hiánycikk, meg a kötésrögzítő pólya !!!
Bolondkasler kussoljál már végre !!!
advocat
Szerinte amíg a Wasserman nem pozitív, minden rendben. Ennyire futja. Neki. De megfizetik. Hiszen mindig emelkedik. Nem keveset. Már több a havi fizetése, mint a minimálbér. ÉVENTE.
kokopelli
Ez a fószer orvos? Az olyan bérnövekedéseket ("2,5 szerese,és a 72%-os is majd 2,5 szeres lesz")
követi az un. lappangó infláció,ami az összes területre szétterjed!Talán lesznek külön alacsony árak
a csarnokban vagy a LIDL-ben a "nem Eü-s alkalmazottaknak"?
(..nem szótá vón, okos marattá vón a Kászler-schnitzel eszeddel))
cikicakk55
Még is milyen pozitív változásról van szó? Sajnos 1 héten belül 2x kellett a sürgősségin kikötnünk a párom állapota miatt.Először este 6-kor mentünk be és majdnem 10 óra volt mikor eljöttünk,pedig csak 3 beteg volt előttünk. Kiderült,hogy egyetlen rezidens orvos dolgozik a sürgősségin. Másodszor ma voltunk ott. reggel 7 körül ért oda a mentő és fél2-kor jöttünk el.Igaz,ma meg is röntgenezték és még a neurológiára is felküldték,de most is csak egyetlen egy orvos volt,2 nővér és egy beteghordó. Nem annyira kis városról van szó.Hódmezővásárhely tulajdonképpen az ország legnagyobb kiterjedésű városa. Nem lakosai számát nézve,hanem a sok Vásárhelyhez csatolt falu és település miatt. Nem olyan rég meg reggel 6-ra kérte a körzetorvos a betegszállítót( Szegedre az agysebészetre vitték a férjem) és délután fél4-kor ért ide. Igaz,hogy időpontra kellett volna mennie,de szerencsére feltudtam hívni a klinikát,így tudták,hogy megyünk,csak az nap már elmaradtak a műtéthez szükséges vizsgálatok. Ezek a fene nagy pozitívumok? Hogy egyenesedne ki az EKG-d te mocsok hazug Kásler.
vacsi
Szegény öreg! Teljesen belezavarodott a számokba!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.