Négyzetméterenként 510 forintot fizethet Palkovics, vagyis az I. kerületi lakás bérleti díja alig lehet több mint 32 ezer forint havonta.

A budai Várnegyedben található Táncsics Mihály utcában, egy patinás műemléképületben bérel meglehetősen olcsón önkormányzati lakást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, bár a miniszternek a legutóbbi vagyonnyilatkozata alapján van

egy csaknem 400 négyzetméteres családi háza Kecskeméten, valójában a Mátyás-templom szomszédságában található ingatlanban lakik életvitelszerűen, a lap itt le is fotózta a politikust.

Palkovics is szerzett egy olcsó lakást a Várban

A minisztérium sajtóosztálya a lap kérdéseire azt válaszolta, hogy Palkovics lakáscserével jutott hozzá az önkormányzati lakás bérleti jogához 2013-ban, vagyis még az előtt, hogy felsőoktatási államtitkárrá nevezték ki. A válasz szerint

a 63 négyzetméteres ingatlanért az önkormányzat által megállapított úgynevezett költségelvű bérleti díjat fizeti a miniszter, ám a tárca a pontos összeget nem közölte.

A lap a Budavári Önkormányzat lakásrendelete alapján úgy számolt, hogy

négyzetméterenként 510 forintot fizethet Palkovics, vagyis az I. kerületi lakás bérleti díja alig lehet több mint 32 ezer forint havonta.

Az innovációs minisztérium azt is közölte, hogy aszóban forgó Táncsics utcai ház egy másik önkormányzati lakásában élnek a miniszter feleségének szülei, immáron több mint ötven éve.

Cikk- és címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

(24.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Na ilyen ez a NER! Ezek folyamatosan vizet prédikálnak- meg boldog a szegények, mert övék a mennyeknek országa-és folyamatosan bort isznak.Ez a manus egyre hánytatóbb.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Na ilyen ez a NER! Ezek folyamatosan vizet prédikálnak- meg boldog a szegények, mert övék a mennyeknek országa-és folyamatosan bort isznak.Ez a manus egyre hánytatóbb.
Nessy
"Jótett helyébe jót várj"! Az eddigi működése alapján akár ingyen is bérelhetné, vagy jelképes 1 forintért, amennyit a tudásért, a tudományért tett! Szakadjon rá a plafon!
Sámannus
A fidesznyik nem fizet csak rabol, és tarhál, ezért szétveri az országot is.
qxy
Már az arca is elárulja hogy olyan rendes és becsületes. Csak így első látásra 10 év. és ez a kis hörcsög magába meg is jegyezheti hogy.,- hmm de fasza hogy ennyivel meg úsztam.
kokopelli
@Sámannus: azért kívánjuk neki,hogy a görcs rángassa körbe naponta min. 20-szor a lakása
összes helyiségén,de egyikben se tudjon ß@rni !
namihami
Egyszerűen csak szereti anyóspajtást. Ezért állandóan közel akarja érezni magához.
Kerül, amibe kerül,!!! Hajlandó akár anyagi áldozatra is a szent célért.
Aki Én
@qxy: Valószínűleg az állhat a háttérben, hogy a várban még régi, tágas, polgári lakások vannak széles bejárattal, ahol a nagy rusztikus bútorok könnyen befértek, így feltehetően ennek az amorf hájpofának a feje is befér majd.
Qqberci
Az lesz az MTA ideiglenes irányítóközpontja?...
Gauntlet
Látogassa őtet a Kőműves Kelemen! Vigyen sok tégla! Jelige:
Palkovics is jó lesz - az asszony helyett!
dr. prédikátor
Na BIRKA MAGYAR! Ez kell neked???Fityma nyugger! Szavazzál továbbra is rájuk,majd kilopják még a protkód is a szádból!!! GECIK!!!
papa.49
Biztos ,,MEGÉRDEMLI,, azért kapta, de remélem beköltözik ez is a rácsos elejű házikójába 3. magával a Csillagba ÖRÖKRE !!!
kereső
Ez a senkiházi megzsarolta az MTA-t!!
„A tárgyalások során azonban miniszter úr elmondta, hogy a kormány nem fogadja el az MTA álláspontját, és az MTA kutatóintézet-hálózat akadémiai köztestülettől független, új szervezeti formában történő működtetését a kormányzati álláspont sarokkövének tartja.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az MTA ragaszkodik saját álláspontjához, akkor a kormány törvénymódosítással az MTA egyetértése nélkül is átveszi a kutatóintézeteket.

A szándéknyilatkozat megvalósulása esetén egyben maradhat a kutatóhálózat, az MTA megkerülhetetlen lesz ennek szakmai irányításában és döntéseiben, tovább megmaradna a kutatóhálózat ingó és ingatlan vagyona és az MTA „brand” is. A következő időszak fő feladata az lesz, hogy a megállapodás részleteinek kidolgozása során ezeket a célokat és a hozzájuk tartozó garanciákat minél teljesebben érvényesíteni tudjuk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan javaslatokat vihessünk a Közgyűlés elé, melyek intézményes biztosítékát nyújtják a független és magas színvonalú tudományos kutatómunkának az MTA intézethálózatában”"
Sámannus
@kokopelli: Tipikus nacsálnyik bunkó, aki csak a nagyzolásban éli ki magát, mint a nemzetközileg "elismert" kondukátor feleség valami Elena. Talán az esze is csak ehhez van meg.
kokopelli
@Sámannus: az életem legfontosabb személye mondta ilyen esetekben:
"Kis fiam, a kutya is oda ß@rik ahol már van!"
Pálinkafőző Rézüst
kurvanyátok neokomcsik... (írná Petőfi manapság...)
papa.49
@fideszes gyökér: Kecskeméti a takonyorrú !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.