Manfred Weber kedden érkezett Magyarországra, és egyik első útja a CEU-ra vezetett.

Ide vezetett Weber első útja Budapesten

Manfred Weber, az Európai Néppárt, az EPP frakcióvezetője. Fotó:  MTI/EPA/Patrick Seeger

Az Index fél 11-kor kapott egy képet olvasójától, amin a politikus a CEU épületében látható.

A lap úgy tudja, hogy az egyetem rektora ma délelőtt éppen az amerikai ügyvivővel és a brit nagykövettel tárgyal, ezután fogadta Webert.

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje azért jött Magyarországra, hogy Orbán Viktorral egyeztessen a Fidesz Európai Néppártban maradásáról. 

Ehhez Weber egyik feltétele az, hogy a kormány biztosítsa a CEU megmaradását Budapesten.

Weber, aki a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) alelnöke is egyben, magyarországi látogatása előtt az Augsburger Allgemeine című német helyi lapnak azt mondta: Bajorország szeretne részt venni a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tanszékeinek finanszírozásában.

Weber azt mondta: Bajorország két tanszék finanszírozásába szállhat be, egy harmadik tanszék finanszírozásában pedig úgy vehet részt, hogy a képzést alapítványi formában, a müncheni műszaki egyetem koordinációjával valósítanák meg.

Weber korábban három feltételt szabott Orbánnak, és közölte, hogy ezek teljesítése esetén engedné, hogy a Fidesz a Néppártban maradhasson. 

Weber szerint a kizárást három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni:

- amennyiben a magyar kormány azonnal és véglegesen leállítja a Brüsszel elleni kampányát

- Orbán bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól

- és biztosítják a CEU amerikai diplomát adó képzéseinek megmaradását Budapesten.

Forrás: Index, 24.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ha Weber komolyan veszi a 3 feltetelt akkor orbane ropulnek mint a pava.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Hát ha a pohos putyinkája nem kap semmit akkor vizesnyócas.
verőce21
Most jön a pénzügyi ajánlattal, biztosítani a CEU megmaradását Budapesten. :)
justhpeter
@verőce21: Mi köze ennek a CEU maradásához ? Soros után az amerikai diploma csípte a cézár és imperátor szemlét.
tudode
A Néppárt vásároljon egy PÓLYÁT, és pelenKÁZZA be, mert olyant játszik szinte minden szinte, hogy KITAKAR, BETAKAR a bánat tudja, hogy a MILLIÁRDJAINKON túl még miért sipákol!
Yoda69
Ha Weber komolyan veszi a 3 feltetelt akkor orbane ropulnek mint a pava.
Eladott Ország
Ezek után már csak azt nem értem, hogy aki mégis ilyesmire vetemedik, hogy ultimátumokat ad, az vajon mi a fenéért akar békülni? És ha békülni akar, akkor miért járatja le magát olyan ultimátumokkal, amelyeknek a betartási esélye a nulla felé konvergál, de még ha valamilyen csoda folytán esetleg abszolválja is őket az érintett (nem, nem, a büdös életben nem fogja), akkor sincs semmilyen hatása a kizárásra. Ha csak – még egyszer mondom – nem Weber úr nyomkodja mind a 260 EPP-választmányi tag helyett a gombokat.
JAJMÁR
Szép, tényleg... de azért ez a fogalmazás "egyik első útja" , nagyon teszik :-D
jaj, bár nekem is lehetne még első..
de a legtöbb embernek csak egy első adatik :))))

szóval, azért remélem sikerrel jár valamelyik első útján!
kereső
@Eladott Ország: CEU-s diákok kérdezték: „melyek a Néppárt értékei, és hol áll most éppen?”.
evacica
Azért az jelzésértékű, hogy először a CEU, majd a Dohány utca volt a látogatás kezdete, s csak utána Orbán a "Vári" rezidenciában! A környezettől Orbán nem-lett se jobb se nemesebb!
CsipkeRózsa
Varga János a facebookról,

Weber a CEU után Orbánnal találkozott, utána ment csak a Mazsihisz-hez.
CsipkeRózsa
Dezső Pléh a facebookról,

Lásd előző hozzászólásomat.
CsipkeRózsa
@evacica: Csak az orbáni látogatás után következett a Mazsihisz.
CsipkeRózsa
@verőce21: A pénzügyi ajánlatot kinek szánta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.