A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-nek küldött közleménye szerint.

Varga Mihály kiemelte:

a saját fogyasztásra történő otthoni pálinkafőzés adómentességét néhány tagállam elvi szinten ellenzi, mások – bizonyos korlátozások mellett, választható lehetőségként – elfogadhatónak tartják, míg több tagállam, köztük Magyarország határozottan igényli.

A közleményből kiderült, az uniós pénzügyminiszterek ülésén egyebek mellett a digitális nagyvállalatok megadóztatásáról és a digitális szolgáltatások reklámadójáról is szó volt.

A pénzügyminiszter jelezte: a digitális nagyvállalatok megadóztatása csak globális összefogással oldható meg, ennek megteremtéséig azonban Magyarország átmeneti intézkedéseket tart szükségesnek.

A digitális szolgáltatások reklámadójáról szóló elnökségi javaslat a tárca szerint rövid távú megoldásként lendületet adhat az OECD vonalán zajló szakmai párbeszédnek.

Varga Mihály közölte, Magyarország a javaslattal kapcsolatos szakmai viták lefolytatását támogatja, ugyanakkor fontos elv, hogy a tagállamok digitális adóval azonos vagy hasonló adónem működtetésére vonatkozó szuveneritása ne sérüljön. Az Európai Bizottság tavaly márciusban mutatta be a digitális gazdaság adóztatásáról szóló javaslatcsomagját, tavaly decemberben pedig arról döntöttek, hogy az irányelv hatálya kizárólag online reklámokra szűkül – emlékeztetett.

Az Európai Bizottság 2017-ben kezdte meg az úgynevezett horizontális jövedéki irányelv felülvizsgálatát

- idézte fel Varga Mihály, kiemelve: a bizottság egyebek között a jövedéki szállításokat ellenőrző elektronikus rendszer továbbfejlesztésére tett javaslatot.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Földi Imre

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ez stratégiai fontosságú. Olcsó pálinkagőzben ki figyel oda a napi politikára?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ez stratégiai fontosságú. Olcsó pálinkagőzben ki figyel oda a napi politikára?
Qqberci
Magyarországnak síkhülye alkoholista rabszolgákra van szüksége!...
Sámannus
A közvetlen hülyítés is része a ner-nek.
Lepényleső
Sarkalatos kérdés,hiszen ha nem iszunk,akár tisztán láthatunk,s könnyen kinyílhat a zsebkés?
cikicakk55
Na ezt nem értem. A dohányzást kegyetlenül megadóztatják,pedig a dohányzásba még senki nem hülyült bele,nem öltek miatta embert,ritkán okoz balesetet. nem mondom,hogy egészséges,de a pálinka sokkal egészségtelenebb és minden más alkohol is. Nem is értem a söröket miért lehet reklámozni? Engem nem érdekel sem a pálinka,sem a dohány,de a cirkusz ami a kettő körül megy az már undorító.
Eriksson
@cikicakk55: A magyar emberek életformájához tartozik a pálinka, és a pálinkaivásnak kultúrája van. Gondolj csak a híres pálinka fesztiválokra.
Amúgy a kereskedelmi forgalomban lévőket rendesen meg is adóztatják. Ez a vita kizárólag a saját részre főzöttekről szól, ami azt hiszem max. 50 liter.
justhpeter
Misi fiam hülye vagy ! Nem kicsit, nagyon.
Nessy
Még kevés az alkoholista? Alig történik bűncselekmény az ital miatt! Baleset meg egyáltalán! Aztán ha megissza a "réz elejét", legfeljebb megpusztul, vagy elhülyül pár cimborával együtt.
Igaz, miközben a dohányosok az első számú közellenség kis hazánkban, a részeg ember nem gond.
Pedig, már rég köztudott, hogy többen kapnak tüdő rákot, COPD-t a magas koncentrációjú szálló portól, a kipufogó gázoktól, mint a cigarettától. Igaz, ezeknek nem lehet az adóját emelni!
Az alkoholét igen, de minél jobban emelik, annál több lesz a házi főzésű "pálinka".
nezelodo
Szóval az elbukott pálinkaforradalom újra beizzítva, mert a pálinkaivásnak nálunk kultúrája van! Hát az van, demizsonból töltögetve a szaftos pörköltet leöblítve, aztán irány az autópálya!
Sámannus
Ezt csak azért böfögte, mert nem szobatiszta.
SystemError
Úgy jó a paraszt, ha segg részegen Sorosozik!
justhpeter
@durbincs: Lehet. De ha csak annyi eszem van, hogy ne legyek miniszter egy Orbán kormányban, már többre vittem mint Varga.
evacica
Hát igen ez M.o. legnagyobb problémája amit meg kell oldania! Oktatás egészségügy szegénység az semmi ehhez képest! Gratulálok, a pálinka legalább hülyíti a népet akit könnyebb az orránál fogva vezetni ! Hajrá Orbán!
balos
Akkor,most a varga a pálinkáért felelős miniszter?
Nessy
Saját célra két szilvafa mellett 50 liter!
kereső
Osztán miért nem?Milyen gazdasági érdek diktálja a nemet??Mihály!
Commenter
@CsipkeRózsa: hogy fulladnának bele 50 liter cefrébe.
Commenter
@durbincs: ezt így mind maga hozta össze vagy besegítettek? Hová lettek az állandó kérdőjelek, az értelmetlen dumák?
Commenter
@durbincs: a narancsos cefrét? Nagy bajban lehet, ha rontani-bontani akar, duli-fuli? Eldöntötte már hol ünnepel holnapután? Megnézi a lengyel magyar-koprodukciót, vagy megy a Tüske Csarnokba az öröklétért?
Commenter
@durbincs: A narancs az mindenütt terem, és nem is feltétlenül csak a rothadó fajta. Magánál is fog, ha ültet egy kis dísznarancsfát. Lovai magának is vannak? Indulni fog a Nemzeti vágtán? Majd oda citromolnak a lovak a szép új lovira ami a maga adóforintjából is épült...
advocat
Hülyüljön csak a magyar! Még több agymosott lesz. Mert azért a pálinka öl, butít és nyomorba dönt! Mondták. Régen.
Commenter
@durbincs: Herr Goldbarsch, valami újat, értelmesebbet esetleg? Megy az magának ha összeszedi a szürkehal-állományát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.