A Nemzeti Választási Bizottság a Momentumnak is ugyanazt mondta, mint a DK-nak.

A Demokratikus Koalíció (DK) után a Momentum kormányzati hirdetések miatt benyújtott kifogását is érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.

A Momentum – hasonlóan a DK-hoz – a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is ábrázoló kormányzati hirdetések miatt fordult az NVB-hez, és kérte, a testület állapítsa meg, hogy a kormány megsértette a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

NVB a Momentumnak: kampány előtt nincs hatásköre a kormányplakátokat megítélni

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Az NVB azonban keddi ülésén egyhangú döntéssel érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kifogást. A NVB határozatában megismételte a DK kifogásának elbírálásánál már leírtakat, vagyis a kifogás a kampányidőszak előtti tevékenységet kifogásolja, a testületnek ezért nincs hatásköre a megítélésére. A választási bizottságok ugyanis a kampánytevékenységet kizárólag kampányidőszakban vizsgálhatják, amely a szavazás napját megelőző 50. naptól – ez az EP-választás esetében április 6. – a szavazás befejezéséig tart. Az NVB ezen érvelését a DK ügyében a Kúria már megerősítette.

A Momentum kifogásának érdemi vizsgálat nélküli elutasítását az NVB szerint az is indokolta, hogy a párt még nem vetette magát nyilvántartásba a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra, így nem jogosult kifogás benyújtására. Továbbá a kifogásban megjelölt székhely nem egyezett a bírósági nyilvántartásban szereplővel, és a kifogás benyújtására meghatalmazást adó személy már nem törvényes képviselője a pártnak.

Az NVB ezek alapján a kifogást elutasította. A határozat nem jogerős, ellene három napon belül a Kúriához lehet fordulni.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Kedves NVB. Nézzétek az édesanyátokat hülyének!
durbincs
@fideszes gyökér: de maga csak 1 gyökér ? láthatóan ?
namihami
És tessék mondani NVB, választás UTÁN meg már minek? A plakátok nem a választások ELŐTTI időkre készülnek?
Milyen hasznos lehet a daganatos betegségbe már belehalt embernek a világ legmoderndbb sugárkezelése. Kb. mint a vak lónak a kontaktlencse.
Macskaszem
NVB-nek akkor van hatásköre, amikor orbán azt mondja. Úgy, mint a számvevőszéknek. Sőt mindkettőnek csak az ellenzéki pártokra van hatásköre, a fideszre abszolúte nincsen.
durbincs
@Macskaszem: tisztítsa csak a periszkópját kedves ? Pestig úgy se lát el ?
Mirabilis
shikari, durbincs két jóbarát Romániából, akik beleugatnak a mo.-i politikai helyzetbe, akiknek persze semmi köze nincs hozzá. Jaj, dehogy, nincs köze: hát ömlik a magyar emberek adójából befolyt pénz:
Ha meglátod ki a beküldő - durbincs- ne reagálj. orbán barát szarjankó, talán Mo.-ról kapja a nyugdíját?
shikari, durbincs két jó barát romániából, ahova dől a magyar emberek pénze orbán és felesége által, miközben itthon még a hajlkéktalanokat is üldözik
Ismerős?
Ez a fasz –melyik vagy te durbincs?
„"Itt találsz meztelen lányok a városodban : "”
Czibor32
Czibor45
Szalai30
szalai28
szalai27
szalai331
szalai1976
Cieranna
Sándor31
Marigrin
frszalai33
drczibor
krszalai
33-Itt találszz meeztelen lanyok i tt vaan a var0sodban : My.Su/Lanyok

Újraéledt csszarai, ja bocs csszalai dtczibor néven durbincs/shikari?
Bővült a lista krszalaival.
durbincs? shikari?
Gyanús, egyik sem tiltakozik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.