Közúti ellenőrzésen bukott le Hegyeshalomtól nem messze egy férfi, akinek drogot találtak a kocsijában. A helyszíni házkutatáson a pincében 92 tő vadkender és további drog került elő.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a megyei járőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival "közös ellenőrzést tartottak 2018. március 5-én Hegyeshalomban, az 1-es számú közúti határátlépési pont közelében. Szolgálatuk közben a rendőrök 15 óra 45 perckor egy személygépjármű vezetőjét ellenőrizték, majd a helyszínen tartózkodó pénzügyőrök az autót Djangóval, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szolgálati kutyájával is átvizsgálták. Ennek során a kutya a gépkocsi műszerfalánál kábítószer jelenlétére utaló jelzést tett. A rendőrök és a pénzügyőrök ezután a jármű tételes átvizsgálásakor – összesen bruttó 309 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, bruttó 232 gramm fehér port, valamint bruttó 73 gramm rózsaszínű tablettát – találtak.

A járőrök a 45 éves sofőrt elfogták és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, majd a gyanúsított győri tartózkodási helyén házkutatást tartottak. Ennek során a nappaliban lévő szekrényből és a garázsból további kábítószergyanús növényi származékot és anyagot, míg a pincében 92 tő vadkendernek tűnő növényt és több, kábítószer termesztéshez szükséges eszközt találtak és foglaltak le. A rendőrkapitányságon a férfival szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A nyomozók Sz. Lászlót kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során kirendelt orvosszakértői vélemény megállapította, hogy férfi a cselekmény időpontjában kábító hatású szer befolyásoltsága alatt állt, ezért vele szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt is eljárást indítottak.

A büntetőeljárás kirendelt igazságügyi vegyész szakértői vélemény alapján, a különböző helyszíneken lefoglalt vizsgálati anyagokban lévő kábítószerek mennyisége meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta és az iratokat a napokban az ügyészségnek átadta" – áll a köleményben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
Ez nem random volt, ne álmodozzunk... ilyen véletlenek nincsenek... egy vádalkus tippjére mentek, vagy már rég figyelték őket egyéb alapon... stb stb

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.