Nem túl gyakori az ilyesmi kis hazánkban.

Bevágott a szirénázó mentő elé egy budapesti sofőr – szívmelengető, amit ezután tett

A mentők Facebook-oldalán olvasható a történet, amelynek középpontjában egy figyelmetlen sofőr áll. A férfi Budapesten, a Bajcsy Zsilinszky úton bevágott egy szirénázó mentőautó elé, vészfékezésre kényszerítve azt. A mentősöknek akkor nem volt idejük filozofálni a magyar közlekedési morálon, ám az esemény váratlan fordulatot vett.

A titokra mégis magyarázattal szolgált a férfi, aki a segélykérő vonalat tárcsázva kért elnézést. Mint mondta, időben hallotta a szirénát, de arra gondolt, hogy a mentő a két álló sor közt fog érkezni. A harmincas férfi, valóban ijedt hangon kérte a mentésirányítót, hogy bocsánatkérését juttassa el a gyors reflexű bajtárshoz, akivel mielőbb szeretne személyesen kezet fogni. Szerette volna azt is tudni, hogy nem került-e valaki életébe ez a hiba, de erre mentésirányító bajtársnőnk nem adhatott megnyugtató választ. A férfit ezekben a percekben hívták vissza a Központi Mentésirányítás munkatársai, hogy megnyugtassák, a beteg állapotát nem befolyásolták az események, a mentők stabil állapotban szállították kórházba betegüket

- tette közé az Országos Mentőszolgálat.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
Ha hibázunk, bocsánatot kérünk. (És, ha lehet, kijavítjuk.) Ez alap, ami sajnos nem jellemző a mai magyar valóságban. A fiatalember viselkedése. -már ami a bocsánatkérést illeti-, példaértékű mindannyiunk számára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok