Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.

7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte

Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette:

fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett: az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme.

"Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák"

- figyelmeztetett Boros Péterné, hozzáfűzve: ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fogniuk a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat.

7500 köztisztviselő sztrájkol országszerte
Fotók: Máthé Zoltán/MTI

Úgy vélte, hogy Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak – fogalmazott.

Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is

elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok.

Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben – mondta Kordás László.

Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertetette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket – mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat – a sztrájk idején is intézik.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Megint ott tartunk, hogy az általuk írt játékszabályok és az általuk diktált feltételek alapján próbálnak harcolni ellenük.
Bástya elvtárs kérdezi, hogy a saját lelkiismereted már szart sem ér? Aztán március 15-én együtt kivonulnak a Múzeum körútra, és megtapsolják szeretett vezérünket. Nem lehetne esetleg december 23-án sztrájkolni, vagy valamelyik vasárnap? Azt kell megérteni, hogy a fidesz olyan sztrájk törvényt hozott, amely azt határozza meg, hogy majd a fidesz pártállam eldönti, hogy mennyi fővel lehet sztrájkolni és a kormány engedélyezi a sztrájkot. Többek között ezért a sztrájk törvény megváltoztatása is benne van a szakszervezeti követelésekben. De ez így egy rakás...
Lepényleső
Gratulálok nekik,ha ezt minden nap megtehetik. A kivétel tiszteltetik.
Eladott Ország
Ha az ágazati szakszervezetek külön külön sztrájkolnak és nem egységesen azaz összefogva vala menyi szakszervezettel, akkor a pártállam/maffiaállam leszalámizza őket. Bűnözőkkel és politikai prostituáltakkal szemben fel kell rúgni a játékszabályokat, amelyeket egyébként is ők agyaltak ki hatalmuk megtartása érdekében. Demokratikus eszközökkel a diktatúra nem győzhető le!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. March 24., 09:55
Rabolt droggal kereskedtek
Szórakozás - 2019. March 24., 09:44
Viszály a palotában – külön költözik Harry herceg