Megvonta a szokásos párhuzamot.

Orbán szerint ez a hasonlóság napjaink és az 1848-as forradalom közöttFotó: Kovács Tamás/MTI

A magyar szabadság születése napján tisztelettel köszönti a világ magyarságát, és felemelő ünneplést kíván minden magyar honfitársunknak Orbán Viktor miniszterelnök március 15-e előestéjén közzétett levelében – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtök délután.

"1848. március tizenötödike szabadságunk, nemzeti függetlenségünk és összetartozásunk szimbóluma. Éljünk bárhol is a világon, ezen a napon egy ütemre dobban a szívünk, kokárdát tűzünk a kabátunkra, s együtt ünnepeljük a márciusi ifjakat. Emlékezünk a hősökre, akik bátran vallották, és a szabadságharc csatamezőin is bizonyították, hogy a haza minden előtt" – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: 171 évvel ezelőtt ez a négy rövid szó magyar emberek millióinak sorsát fordította meg, és "azóta is arra tanít minket, hogy egyedül akkor győzhetünk, ha büszkén vállaljuk nyelvünket, kultúránkat és nemzeti jelképeinket.

Hiszen akárcsak 1848-ban, úgy ma is igaz, hogy csak a jövőjük érdekében együtt cselekvő, erős és öntudatos nemzetek állhatnak meg a birodalmi fenyegetésekkel szemben"

- írta Orbán Viktor.

"Ezért amikor a forradalomra és a szabadságharcra emlékezünk, olyan férfiakat és nőket látunk magunk előtt, akik azzal mutattak példát Európának, hogy számukra a hazájuk volt az első, és közös otthonuk szabadságáért a rájuk törő túlerővel is bátran szembe szálltak.

Meggyőződésem, hogy az ő hősies helytállásukból ma is erőt meríthetünk. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!"

- zárja a világ magyarságához intézett üzenetét Orbán Viktor.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Sajnos csak mondja és nem teszi. Egyáltalán nem úgy viselkedik a kormány,hogy a Magyar népnek a jövő fiatalságának példát mutatna,vagy biztosítaná a jövőjüket itthon az országban. Túlságosan hamisan csengenek ezek a szólamok egy diktátor szájából. Ezt a nép legnagyobb része tudja és nem 2,6 millió ember,hanem sokkal több.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Csutitetű nektek semmi közötök nincs a 1848 szabadságharchoz ha azok most hirtelen feltámadnának ,,kardélre,, hánynának benneteket hazug, aljas népnyúzó tetűk !!!
papa.49
@csak úgy...: Meg a ,,hadipénztárral,, !!!
Commenter
@papa.49: hát nem ő fizetett az életével az biztos.
kereső
Miért emlegetnek "birodalmi fenyegetést"? Orbán, aztán kocsis máté. Ma ,ha birodalmi fenyegetést jelent valaki/valmi, azt putyinnak hivják. Mi fog ebből kisülni? Vagy az Európai Egyesült Államok lenne a "birodalom"?
Yoda69
A 48-as hosok forognanak sirjukban ha latnak mit muvelt O1G az orszaggal, hogyan csinalt polgaraibol rabszolgat, akiket a multik es magyar uj milliardosok kenye kedvukre rabolhatnak ki.
nevemnick
Kivonat: lengyel-magyar barátság, támadás Brüsszel... legyen béke, szabadság, testvériség... közös akarat, Magyarországon egy független nemzet éljen, könnyűnek találtatott és a rostán az igazság maradjon fenn, ...jöhetnek nehéz idők... félrelökik az igazságot, megszállók, eszmények, közös hazáról álmodunk... nem volt és nem lesz olyan birodalom, amely ezen változtatni fog..., támadás, háborúzás..., eu választás..., migránsok... új kezdet, hogy megállítsuk Európa hanyatlását...

B+, ez hülye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.